GlobáliSvédek
A svédektlől többnyire nem idegen a gondolat, hogy különbözlő más kultúrákba költözzenek hosszabb-rövidebb idlőre. A fiatalok szívesen vállalnak egy munkával töltött évet külföldön a gimnázium után. S egyre több felnlőtt, mi több, család is útra kel – miután gyakran mindenüket pénzzé teszik –, hogy modern nomádokként szerencsét próbáljanak valahol a nagyvilágban. Akár több helyen, s több éven át is!
A kivándorló svédek általában nem véglegesen választanak új hazát, viszont gyakran újabb és újabb országot is becserkésznek menet közben. Mint peldául, a Sahlström familia: tíz év alatt két kontinens három pontján is éltek. A Göteborg melletti kisváros egyik családi házában laktak, s mint annyian a környéken, a Volvo gyárban dolgozott az apa. A két idősebb gyermekük még Svédországban született, ám a legkisebb Detroitban, ahová a család költözött, miután Peter a Volvo amerikai tulajdonosánál, a Fordnál nyert el egy kereskedelmi vezetői állást, még 2001-ben.
Hét év Amerika után Japán következett, ahol a családfő a Mazda hiroshimai üzemében kapott munkát. Két év elteltével visszatelepültek Svédországba, azonban hamarosan újabb vonzó lehetőség tünt fel egy másik keleti országban. Miután Kína beszállt a Volvo gyártásába, s a munka egy része Ázsiába költözött – így Sahlströmék is belevágtak egy újabb kalandba. Mivel a kínaiak szívesen hasznosítják a svéd piaci ismereteket, Peter sikeresen pályázta meg a kereskedelmi igazgatói posztot, s az év elején családjával együtt Shanghajba költözött.
A göteborgi család az egyre növekvő számú külföldi svédek csoportjához tartozik. Nincs bejelentési kötelezettség, így a kül-svédek szövetségének is csupán hozzávetőleges képe van arról, hogy ideiglenes jelleggel hol és mennyi svéd él a határokon kívül: félmilliónál is többre tehető a számuk, s évente mintegy 30-35.000 svéd dönt a hosszabb-rövidebb periódusra szóló kiköltözés mellett. Legtöbben az USA nagyvárosainak egyikét választják, majd Spanyolország, Nagy-Britannia és Norvégia következik, de az Ázsiában található metropoliszok is egyre vonzóbbak. (Érdekes eset Thaiföld: míg 2007-ben nem szerepelt a célországok között, ma közel 10.000 svéd él ott! Ebben nagy szerepe lehet a tzunami katasztrófának is, melyben ugyan többszáz svéd vesztette életét, de a közös gyász folytán kialakult egyfajta szoros kapocs is a thai emberekkel.)
A mai kivándorlókat nem az éhség és a nincstelenség hajtja a tengereken túlra, mint oly sok svédet az 1800-as évek közepén. Már nem is igazán az adóelkerülés ösztönzi, vagy valami aranyparti aranyélet vonzza őket. Sokkal inkább a kíváncsiság, az élmények, a másfajta életmódok utáni vágy. Minden társadalmi rétegből, korosztályból jönnek s általában képzettek ezek a modern nomád globál-svédek. S csak minden negyedik marad végleg.
Külföldön élő svédek (2010)
- USA – 100 000
- Spanyolország – 90 000
- Nagy-Britannia – 90 000
- Norvégia – 80 000
- Franciaország – 30 000
- Németország – 17 000
- Svájc – 17 000
- Finnország – 13 000
- Dánia – 13 000
- Belgium – 10 000
Forrás és foto: e24.sec. gazdasági napilap