Gáz: politikai zsarolás
Politikai zsarolás a Kreml szerint Viktor Juscsenko ukrán államfőnek a gáztranzit területén várható válságról szóló, csütörtökön hajnalban közzétett levele.
Ezt Szergej Prihogyko, Dmitrij Medvegyev orosz elnök tanácsadója jelentette ki csütörtökön este újságírók előtt – írta az MTI.
"Moszkva határozottan ellenzi, hogy Európa energiabiztonsága ukrán politikusok személyes ambíciótól függjön, Oroszország és Európa ijesztgetése a gáztranzitban várható válsággal kapcsolatos jóslatokkal egyenesen a politikai zsarolás világából való" - mondta Prihogyko.
Hangsúlyozta: Juscsenko levelének egyértelműen ukrajnai belpolitikai vonatkozásai vannak, és Moszkva nem kíván részt venni az ukrajnai belső viszályokban.
Úgy vélte, nincs is értelme belemélyedni a gáz "vétele-eladása és a tranzit alapvető paramétereinek formálási elveibe" - amint Juscsenko írta - mivel a kereskedelmi feltételeket az elnökök szintjén nem egyeztették, erre léteznek kormányközi mechanizmusok, és az ügy a Gazprom és az ukrán Naftogaz dolga.
Egyetlen szempont létezik
Az orosz elnöki tanácsadó hangsúlyozta, hogy az orosz-ukrán gázkapcsolatok igen részletesen kidolgozott jogi alapokon nyugszanak, nevezetesen több kétoldalú kormányközi szerződésen. "Persze mindig készen állunk tárgyalni ukrán partnereinkkel, de az a kellemetlen hagyomány látszik kialakulni, hogy minél inkább közeledik a tél és a hideg, annál furcsábbá válnak az ukrán vezetés lépései" - fogalmazott.
Juscsenko csütörtökön hajnalban tette közzé levelét, azt követően, hogy előzőleg Julija Timosenko ukrán kormányfő elmondta: nem lát semmiféle problémát az orosz-ukrán gázkapcsolatokban. Timosenko, aki indul a januári ukrajnai elnökválasztáson a csekély támogatással bíró Juscsenkóval szemben, s Moszkva bizonyos mértékű támogatását élvezi, csütörtökön este Jaltában, a FÁK kormányfői értekezlete keretében, ahol megtartották az orosz-ukrán gazdasági kormányközi vegyes bizottság ülését, kétoldalú találkozón is tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnökkel.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön este a közelgő ukrajnai elnökválasztásról szólva kijelentette: Moszkvának egyetlen szempontja van e tekintetben: az új elnök legyen szerződésképes, ne lásson Moszkvában nem létező fenyegetést, ne Oroszországra akarja hárítani saját problémáit, és barátságos, jószomszédi kapcsolatot ápoljon Oroszországgal.
Ukrajna nem fizet
A januárban aláírt, tíz évre szóló orosz-ukrán gázszállítási szerződés több hétig tartó viszálynak vetett véget, amelynek során Ukrajna elzárta a területén áthaladó, Európába irányuló orosz gáz csapját. A gázháborút lényegében az váltotta ki, hogy Ukrajna nem fizetett a Gazpromnak, de a fizetés elmaradását és a csap elzárását a Juscsenko és Timosenko közötti belpolitikai harc okozta.
Juscsenko kezdettől fogva támadta a Putyin és Timosenko által kialkudott szerződést, amely számos más változás mellett kiiktatta a kétoldalú gázkapcsolatokból az 2004-ben az ő javaslatára bevont közvetítőket, első sorban a RosUkrEnergót, amely 50-50 százalékban a Gazprom, illetve Dmitrij Firtas ukrán üzletember és partnere tulajdonában van. A RosUkrEnergótól kapta korábban az idén tavaszig a Firtas érdekeltségeihez tartozó magyar gázszolgáltató, az Emfesz is a gázt.