Frankfurter Rundschau: Vér és rög az orbáni Magyarországon
Nemzeti mítoszokhoz nyúl a magyar jobboldal, hogy igazolja embergyűlölő nézeteit. Az új alaptörvény a nemzet egységét hirdeti – a kormánypárt támogatja a jobboldali ideológiát – írja a
Frankfurter Rundschau.
Az ország egykor a szocialista tábor legvidámabb barakkja volt, ma az uniós államokkal összehasonlítva szomorú képet nyújt. Főleg a romáknak, zsidóknak és melegeknek nincs miért nevetniük. Erre a kevéssé örvendetes megállapításra jut közös könyvében a német-magyar kultúrtudós, Marsovszky Magda, valamint két újságíró: Andreas Koob és Holger Marks.
A Jobbik nyíltan a nyilaskeresztes örökség továbbvivőjének szerepébe helyezkedik, politikusai judeo-bolsevikként szidalmazzák az ellenzéki szociáldemokratákat. Ilyen messzire Orbán Viktor nem megy, de a korona fontos számára.
A szent istváni ereklye által megtestesített és az alkotmányba is belefoglalt „nemzeti egységet“ Trianonban szétverték – ebben egyetért a Fidesz és a Jobbik. A Jobbik Nagy-Magyarország helyreállítását követeli, a fiatal demokraták megelégednek utalásokkal. Mindkét erő ápolja a vér-és-rög-ideológiát – előbbi leplezetlenül, utóbbi inkább burkoltan, de mindkettő származási közösségnek tekinti a magyaroknak. Ez pedig megkönnyíti az ellenségkép kialakítását, illetve a romák és zsidók kirekesztését.
Hogy felélesztik a mítoszokat, magukat a nagyhatalmak áldozatának tüntetik fel, hogy a történelmet eszközül használják fel és lenyomják a saját bűnösséget – nos, mindez végzetesen emlékeztet a tudjmani Horvátországra, illetve a milosevicsi Szerbiára.
Az unió jól tenné, ha megállítaná a magyarok „nemzeti forradalmát“. Nem fér ugyanis össze az EU-val egy olyan ország, amelyben nem védik meg a kisebbségeket, ugyanakkor kiiktatják a hatalmi ágak megosztását.