Franciaországi változások

Április 27-én a választási kampány keretében Nicolas Sarkozy az Equipe című francia sportújság szerkesztőségi értekezletén vett részt. Ezen tett először burkolt célzást arra, hogy május 6-án veszíthet. Ügyes formulát használva ezt úgy magyarázta, hogy a sportban bizonyos játékszabályok érvényesek, amelyek értelmében előbb-utóbb még a legnagyobb bajnok is kénytelen lehet átadni a helyét. „Ezt – tette hozzá – az érdekelt természetesen elfogadja.” A kissé meglepett szerkesztőség előtt a sportvilágot egyébként jól ismerő elnök – lévén amatőr kerékpáros – a világhírű amerikai Bob Beamon, a mítikussá vált távolugró esetét említette, aki 1968 és 1991 között a világrekordot tartotta. Azután jött egy új rekorder. „Ami érvényes a sportra, az érvényes a politikára is, hiszen ez az élet rendje” – mondta Nicolas Sarkozy, akinek váratlan kijelentése politikai körökben is erős feltűnést keltett.

Nem tekinthető véletlennek, hogy szinte egyidejűleg a sportújságíróknál tett látogatással értesültünk egy előre be nem jelentett bordeaux-i találkozóról. Ezen Alain Juppé külügyminiszter, a város polgármestere meghívására François Fillon miniszterelnök, valamint Jean-François Copé, az UMP főtitkára, tehát az eddigi kormánypárt három vezető személyisége vett részt. A dolog pikantériája: Párizsban nyílt titok hármuk nem éppen idillikus viszonya. Ez főképpen a Fillon és Copé közötti kapcsolatra vonatkozik, mivel mindketten hónapok óta a következő, tehát már a 2017-ben (!) megrendezendő elnökválasztásra készülődő versenytársak. Csakhogy a szívvel-lélekkel eddig Sarkozyt támogató pártvezetők az első választási forduló szerencsétlen kimenetele óta mind kevésbé bíztak az UMP elnökjelöltjének győzelmében. Aggodalmaskodtak viszont, hogy Sarkozy várható kudarca előbb-utóbb az UMP szétzülléséhez vezethet. Ebből pedig csupán a szélsőjobboldali Front National profitálhat. Jól látták.

Mint ismeretes, a francia elnökválasztások első fordulójában Marine Le Pen, az FN jelöltje csaknem 18 százalékot kapott. A bordeaux-i „csúcson” hozott határozatok nem ismeretesek, de nyilvánvaló – éppen a múlt vasárnapi második forduló eredménye alapján –, hogy az UMP egész vezérkara – ideiglenesen félretéve minden személyi ellentétüket – szoros együttműködésben kíván részt venni a beinduló újabb választási harcban. A júniusi kétfordulós parlamenti választásokra való felkészülés tehát Bordeaux-ban a kulisszák mögött már elkezdődött.

Az UMP helyzete nem irigylésre méltó. Sarkozy vereségének következményeként a mérsékelt jobboldal tényleges vezető nélkül marad, amit a Front National ügyesen használ ki.

Az elnökválasztás két fordulója között az eddigi köztársasági elnök, ha „kényes” kérdésekről szólt, átvette a Front National retorikáját (bevándorlás, bizonyos európai problémák kezelése vagy a közbiztonság helyzete). Az Élysée-palotában dolgozó „tanácsadók” azonban – vesztükre – nagyot tévedtek; a szélsőjobboldallal való „bratyizás” visszafelé sült el. A centristákon kívül az „igazi” gaulle-isták egy része is elfordult Sarkozytől, viszont a szélsőjobboldal jelentős részétől várt segítség elmaradt. Hivatalosan a Front National a második fordulóban egyik jelöltet sem támogatta, de az eredmények elemzése alapján nyugodtan állítható, hogy Marine Le Pen komoly szerepet játszott Hollande győzelmében. Képtelenség volna a hölgyet bármiféle, a baloldal iránti szimpátiával vádolni. Jelenlegi fő célja Sarkozy „kiiktatása” volt, ezt pedig elérte.

Sarko ígéretei

Egy bizonyos: Nikolas Sarkozy 2007-ben tett ígéreteinek nagy részét nem váltotta valóra. Ebben persze a világgazdasági válság is szerepet játszott. Ennek következtében nehezen elképzelhető, hogy Hollande lényegesen jobbat lenne képes felmutatni. Mindenesetre sokan remélik ezt, és nem csupán itt Párizsban.

Szécsi Éva:
„Franciaországnak szocialista elnöke van, huszonkét év óta először. François Mitterrand Franciaország új köztársasági elnöke” – jelentettem 1980 május 10-én vasárnap este nyolc óra 5 perckor a Magyar Rádiónak Párizsból. Abban a szerencsében volt részem, hogy a rádió állandó tudósítójaként számolhattam be erről a történelmi eseményről, amikor Párizsban tízezrek skandálták: „győztünk”, s amikor Mitterand kijelentette, hogy a választás legnagyobb győztese a remény, a tömeg annyira boldog volt, hogy még az esőt is éltette.

Most is esett Párizsban.

Harminckét évvel ezelőtt négy és fél millió kommunista szavazott Mitterrandra, aki négy kommunista minisztert nevezett ki kormányába.

Ez 1980-ban történt.

Most, az elnökválasztás első fordulóján négymillióan szavaztak a Melanchon vezette Baloldali Frontra, hat és fél millióan a szélsőjobboldali Nemzeti Front vezérére, Marine Le Penre, aki előre megmondta: a második fordulóban fehér lappal voksol, mert mindkét jelölttel szemben áll. Ő ki akar lépni az eurozónából, korlátozni akarja a bevándorlást és erősíteni a „nemzeti jelleget”.

A két forduló között a politikusok, újságírók Franciaországban és külföldön szinte mindent elmondtak: a franciák „büntetik” Sarkozyt a magas munkanélküliség, a magas adók, a válság miatt. Büntetik, amiért a német–francia tengely (amelyben Merkelé volt a vezető szerep) a „szigort”, a megszorítást tűzte a zászlajára, s a németek még ebből is jobban jöttek ki. A franciák többsége szerint az unió politikáját az Európai Központi Bank diktálja, a franciák pedig utálják a bankokat. Szóval: az unióval szemben táplált dühüket, ellenszenvüket, kritikájukat (kinek mi tetszik) zúdították Sarkozyre.

Hollande megígérte, hogy nyíltan szembefordul az EU rossz válságkezelő döntéseivel. Az unió szinte minden tagállamának ez a véleménye. A közelmúltban tizenegy kormány bukott meg. A nemzetközi érdeklődés már Görögország felé fordul, amelyről nem tudni, sikerül-e megtartani az eurózónában. Ha nem, akkor borul minden.

De ha nem borul, Franciaországban akkor sem beszélhetünk „szocialista” fordulatról: „Nincs két Franciaország” mondta első, immár elnöki beszédében Hollande. Jogról és egyenlőségről beszélt, s úgy tűnik, meg fogja adni a szavazati jogot a bevándorlóknak. Ezen a héten erről az égető témáról sem győztes, sem vesztes nem beszél.

Tanácsi mecset

Amikor a nagy tévévitában Sarkozy azt mondta, hogy csökkenteni akarja a muzulmán bevándorlóknak adható állampolgársági keretszámot (évente kétszázezerre tehető), akkor Hollande eltúlzott felháborodással kiáltott közbe: „Ön vallási alapon akarja intézni a bevándorlást? Honnan tudja, hogy a bevándorlók muzulmánok?” „A többség Tunéziából, Algériából, Marokkóból és Fekete-Afrikából jön, ahol az iszlám államvallás” – felelte Sarkozy.

De félretéve a veszteség fölötti keserűséget és a győzelmi mámort: Franciaországban vannak olyan, többségben bevándorlók lakta városok, városnegyedek, amelyek tanácsa (ott még mindig így hívják őket), külön napokon akarja a nőket beengedni az uszodákba, a hivatalokban pedig külön ügyfélfogadási napokat vezetne be számukra, s akadt városi tanács, amely csökkentette a pedagógusok számát, de saját költségvetéséből fedezte egy új mecset építését. Mindezt abban az országban, amely laikus, világi állam a francia forradalom óta, ahol az állam és az egyház különválasztva él. Hát erről beszél Marine Le Pen. Az ő hat és fél millió szavazata hiányzott Sarkozynek.

François Hollande, Franciaország elnökeként másként fog beszélni az Európai Unióval és Angela Merkellel, mint előde.

„A szigor nem végzetszerű” – mondta első beszédében. Egyszerű: a szigorú takarékosság csökkenti a fogyasztást, ezért csökken a termelés, következésképp nő a munkanélküliség stb. A franciáknak elegük van ebből. Hollande azt is mondta, hogy Európában sokan megkönnyebbültek a francia választási eredmények láttán. De ez nem változtat azon, hogy az unió veszedelmesen inog.

Adózó milliomosok

Rengeteg fiatalt mutatott a kamera mind a győztesek, mind a vesztesek oldalán. Május 6-án Franciaországban minden üzenet a fiataloknak szólt. És a gazdagoknak: a milliomosok adóját Hollande 75 százalékra emeli. Zidane-ét is. Boldog ország, amelyben ezt sokallják. Ahelyett, hogy örülnének, hogy van egy Zidane-juk.

Francois Hollande győzelmi beszéde: