Fotó-bizonyíték: kiemelik a tengerből a magyar gép halott utasait
1975. szeptember 30-án a tengerbe zuhant a Malév 240-es Budapest-Bejrút járata, a gép ötven utasa és a tízfőnyi személyzet életét vesztette. A szerencsétlenség körülményeiről azóta is számos elmélet és spekuláció látott napvilágot. Legutóbb a holland de Volkskrant-ban jelent meg egész oldalas cikk a témáról, „Szellemrepülés” címmel.
A holland Francine van der Velde édesapja, Koop van der Velde egyike volt a libanoni partok előtt lezuhant magyar gép utasainak.
Egy héttel a szerencsétlenséget követően a Malév megállapította, hogy a baleset oka ismeretlen, a fekete dobozt nem találták meg, mint ahogy az áldozatok holttestét sem. „Ezt követően semmit sem hallottunk a Malév részéről” – mondja Francine van der Velde, akit azóta sem nyugtatott meg a budapesti magyarázat. Ezért 2007-ben interneten keresztül kapcsolatba lépett az egyik utaskísérő áldozat férjével, a brit-magyar illetőségű Németh Lászlóval, aki több mint tíz éve nyomoz a baleset okát keresve.
Némethnek a rendelkezésére áll egy olyan fotó, amelyen a libanoniak holttesteket emelnek ki a tengerből, az egyik képen Németh felismerte feleségét – írja a lap. Némethnek szintén birtokában van egy, a Civil Aviation Organisation által készített titkos jelentés, amely szerint az utasok közül 37-nek a holttestét sikerült kiemelni a tengerből. Ezek közül húszat azonosítottak a libanoni hozzátartozók, a többi 17 holttestet pedig ismeretlen helyen eltemették.
Francine 2007 tavaszán kapcsolatba lépett a bejrúti és budapesti holland nagykövetségekkel, hogy kérdéseit továbbítsák a libanoni és magyar hatóságoknak. Libanonból azt a választ kapta, hogy a 17 nem azonosított holttestet valószínűleg tömegsírban helyezték el, amiről a katonai hatóságok nem adnak felvilágosítást.
Budapestről a holland hölgy által használhatatlannak minősített információ érkezett: a magyar kormány már 2003-ban kivizsgálta a szerencsétlenséget, „amelynek eredménye titkos dokumentumba került”. Francine szerint „ilyesmi Hollandiában elképzelhetetlen lenne”. De mindenki más, akinek tudnia kell a szerencsétlenség okairól, szintén hallgatásba merül. „Ez eltussolást sejtet” – idézi a holland lap az áldozat lányát, akinek a gyanúja szerint ennek az lehet az oka, hogy a Malév 1975-ben fegyvereket szállított a háborúban álló Libanonba.
A szerencsétlenséggel foglalkozó egykori lapok közül ezzel egybevág a nyugat-német Kölner Stadt-Anzeiger bejrúti tudósítójának 1975. október 6-ai jelentése. Az újságíró információi szerint habár a gép csak félig volt utasokkal és csomagokkal megterhelve, egyéb árut nem fuvarozott, mégis szokatlanul nehéznek bizonyult. Ez azt valószínűsíti, hogy a fedélzetén illegális fegyverrakományt szállítottak a libanoni polgárháborúban résztvevő egyik csoportnak. Helyi szakértők szerint egy olyan csoport lőhette le a magyar TU 154-est, amelyik meg akarta akadályozni a muníció célba juttatását.