Fordulat Bécsben: riasztó jövőkép

A háború óta többnyire együtt kormányzó Szocialista Párt (SPÖ) és a Néppárt (ÖVP) soha nem látott mélypontra süllyedt. Az előbbi 10 mandátumot veszített, és 58 képviselője maradt, a 15 taggal zsugorodott ÖVP-frakciónak 51. Ezzel szemben a szélsőjobb két pártja, az FPÖ és a BZÖ együtt 55 mandátumot szerzett. Ha úgy tetszik: ők a második legnagyobb politikai erő az országban.

Persze a jelenség nem új. Régóta ismertek fő aktorai is. Jörg Haider, a bécsi jogi kar egykori demonstrátora, majd Karintia körülrajongott tartományi főnöke, ez a „snájdig” és ravasz politikai profi már nemegyszer kompromittálta szülőhazáját. Különösen, amikor a még általa vezetett FPÖ 1999-ben 27 százalékot kapott a választásokon – majd az ÖVP vele alakított koalíciót. Kitört a botrány. Sok osztrák értelmiségi az utcán tüntetett, s az EU a szélsőjobbnak a kormányba emeléséért rendszabályokat vezetett be Ausztria ellen. A botrányhős Haidert ugyan nem engedték oda, de az FPÖ más embereit igen. Wolfgang Schüssel bojkottált bécsi kormányát Európában kevesen támogatták. (Az akkori magyar polgári kormány volt az egyik.)

Miután viszont kiderült, hogy az ellenszenves formációtól nem dől össze sem Ausztria, sem Európa, a szankciók elhaltak. Majd a kísérlet is: legközelebb az ÖVP megint az SPÖ-vel alakított kormányt. Haider pártjából pedig kivált addigi híve, Heinz-Christian Strache. Egyfajta Haider-klón: éppoly snájdig és éppúgy a hitleri múlttal is kacérkodó populista demagóg. Vele ment a párt nagyobbik része, az öntörvényű Haider pedig Szövetség Ausztria Jövőjéért néven klónozta saját pártját. Az ő BZÖ-je most 11 százalékot kapott, ifjabb konkurenséé 18-at. „A polgári többség megvan – érvelt a győzelem éjszakáján a magabiztos Strache –, ideje véget vetni kirekesztésünknek...”

Egyfajta barna hatalomátvétel lehetőségéről persze nincs szó. Az elemzések szerint a 710 ezer embernek, aki a radikális jobboldalra voksolt, csak a harmada osztja azokat az eszméket, amelyeket e két párt vezető emberei hol burkoltan, hol nyíltan hirdettek. Hogy például Hitler alatt „tisztességes foglalkoztatáspolitika” volt, hogy Szaddám Huszein iraki diktátor az amerikai rágalmaknak az áldozata stb.

A szélsőjobb új, alkalmi tömegeit elsősorban a szocialistákból kiábrándult, politikailag iskolázatlan, a populizmusra fogékony munkások és kisegzisztenciák adják. Sok köztük a fiatal (Európában egyedülállóan 16 évre szállították le a választói korhatárt), akiknek imponált a zselézett hajú Strache vagy a karakán, „szókimondó” Haider – szemben az unalmas, öreg szoci és polgári boncokkal. S a szélsőjobbnak nem volt nehéz megnyernie az ígéretek versenyét. Még a szaturált osztrák polgár is kezd félni a globalizmus következményeitől. Pláne, ha azt hallja, hogy a nagy néppártok nem tudják megfékezni sem a drágulást, az inflációt, sem az „idegeneket”.

S most mi lesz? Mit tartsunk Európa egyik legrégibb szociáldemokrata pártjáról, Victor Adler és Bruno Kreisky örököseiről, amelyik azzal próbál választást nyerni, hogy megígéri: minden fontos EU-döntést ezentúl népszavazásra bocsátanak? Ma az osztrák lakosság 26-28 százaléka támogatja csupán az ország aktív európai politizálását, az EU továbbfejlesztését. Azaz a nagy többségnek fogalma sincs róla, milyen óriási, kézzelfogható, az ő magas életszínvonalukhoz is hozzájáruló anyagi előnyöket hozott a keleti bővítés éppen Ausztriának.

Az ír példa

Ha tehát egy új európai szerződésről kellene szavazni, azt szomszédunkban éppúgy megtorpedózhatnák, amint korábban az írek. S erre az euroszkepszisre tett még egy nagy lapáttal Werner Faymann, az SPÖ új, telegén első embere. Az évtizedek óta hivatásos pártfunkcionárius nem koncepcióval, hanem szólamokkal s a felmért tömegérzelmeket meglovagolva hozta be pártját mégiscsak az első helyre.

Ám aki arra kíváncsi, mit tenne egy Faymann vezette kormány a következő öt évben, az nem talál válaszokat. Márpedig a legtöbb voksot szerzett párt vezetőjeként Faymann kap a héten elsőnek kormányalakítási megbízást Heinz Fischer köztársasági elnöktől. Aki egyébként hajdan volt vezető SPÖ-politikus, s mint ilyen is kevéssé rokonszenvezhet az FPÖ–BZÖ-duó esetleges kormányzati szerepével. (Hasonlóan egyébként néppárti elődjéhez, Thomas Klestilhez).

A szocialisták most mindenesetre a két nagy párt történelmi szerepére, felelősségére emlékeztetnek, s a koalíció mielőbbi felújítására nógatják a Néppártot. Ott viszont gondban vannak. Elsőre gyorsan leváltották Wilhelm Molterert, a pártelnököt. Utóda Josef Pröll (még) mezőgazdasági miniszter. A negyvenéves agrárszakembert (aki a környezetvédelem felelőseként a Rába-szennyezés ügyében tárgyalt magyar kollégáival) tehetséges politikusnak tartják. Lendületesen kezdett: Wolfgang Schüssel volt kancellár helyett ő lesz a frakcióvezető is. Schüssel nem múltjának eme epizódja miatt repült, inkább azért, mert Molterer mögött ő mozgatta a háttérben a szálakat – a jelek szerint rosszul.

Pröllt a nagykoalíció hívének tartják, de óvatosan kezdte. Míg az ÖVP-szavazók kétharmada ismét kormányt alakítana a szocialistákkal, pártja vidéki vezetőinek többsége inkább az ellenzékbe vonulásra hajlik. Egyrészt abból a logikus meggondolásból, hogy leszerepelt pártjuk csak így újulhat meg. Másrészt, mert egy sor tartományban 2009–2010-ben választanak. S egy felmelegített nagykoalíció, amelyet a választók mintegy 40 százaléka elutasított, nekik otthon nem hozhat sok babért.

Egy felmérés szerint egyébként az osztrákok csupán 36 százaléka van a két nagy további együttműködése mellett. 29 százalék a Néppárt és a két szélsőjobb tömörülés összefogását pártolná, 19 százalék az SPÖ kisebbségi kormányzását.

A tőlük jobbra állókkal való öszszefogást Pröll pusztán statisztikai lehetőségnek minősítette, miközben Strache arról beszél: belőlük, az ÖVP-ből és a Zöldekből kitelhetne a többség. Persze Strachének az ellenzék sem lenne haszontalan: adott esetben egy megint csak sikertelen nagykoalíció tovább hizlalhatja táborát, és megnyithatja az utat a kormányzás felé. Pröll egyébként – alkalmasint joggal – úgy véli, hogy a két dudás, Strache és Haider még a kormányzás kedvéért sem békülne meg egymással.

Riasztó jövőkép

A játszma nem kevésbé fontos tényezője az osztrák gazdaság. Érdekei lényegében a nagykoalíció felújítása, az attól remélt stabilitás, a külpolitikai bonyodalmak elkerülése irányába mutatnak. Wolfgang Schüssel alatt visszafaragtak az osztrákok híres szociális vívmányaiból, a nemzetközi válság jobb utat most sem kínál – sőt. Így a szociális piacgazdaság ausztriai modellje tovább csorbulhat, miközben a baloldal az euroszkepticizmust erősítve próbál megkapaszkodni.

Ha a kölcsönös engedmények alapján kiegyeznek, karácsonyra régi-új kormánya lehet Ausztriának. Ha nem – hosszú hónapokba telhet, amíg a kisebbiktől a nagyobbik rosszhoz jutnak.

„A hazám nevében érzem magam csalódottnak, hogy a szélsőjobb lett Ausztriában a második legnagyobb politikai erő” – mondotta a választási eredmény láttán Madelaine Petrovic, a Zöldek szóvivője. Gondolom, nem kevés magyar is csalódott lehet – hogy Bécs mindig is szkeptikus szláv szomszédait ne is említsük. A fejlemények a szomszédban nem tesznek jót Közép-Európának. S a jövőkép, amelyet előrevetítenek, meglehetősen riasztó.