Fenyegetőzés gázvezeték-ügyben: duplázódik a gáz ára?

A Gazprom a jelek szerint mindent megtesz annak érdekében, hogy meghiúsítsa az Európai Unió alternatív gázbeszerzési próbálkozásait. Az orosz cégóriás elnöke a napokban körbeutazta Közép-Ázsiát és a Kaukázust, hogy hosszú távra lekösse a teljes gáztermelést. Csak félsikert ért el, és ezt most azzal a fenyegetéssel igyekszik kompenzálni, hogy jövőre megduplázódik a közép-ázsiai gáz ára. Aligha független mindettől, hogy a magyar kormányfő Bakuban Nabucco-csúcsra tett javaslatot.

2008. július 8., 18:22

Nabucco-csúcsot kezdeményez Gyurcsány Ferenc kormányfő a gázvezeték-beruházásban a tervek szerint részt vállaló, illetve a vezetéket potenciálisan gázzal feltöltő országok részvételével. A magyar kormányfő Ilham Aliyev azeri elnökkel tárgyalt Bakuban, aki azt hangsúlyozta, hogy lehetőségeik szerint minden gázvásárlói igényt igyekeznek kielégíteni. Gyurcsány Ferenc Türmenisztánba repült tovább, ahol szerdán megbeszéléseket folytat Gurbanguly Berdimuhamedow köztársasági elnökkel.

A magyar kormányfő elutazása előtt azt hangsúlyozta, hogy sok még a nyitott kérdés és a bizonytalanság a Nabucco tekintetében, ugyanakkor szorít az idő és tennivaló is van elég. Szerinte itt az ideje, hogy a szakértői egyeztetések után legfelső szinten is nyiltan állást foglaljanak a felmerülő problémákról. Hozzátette: a türkmén elnöknek is felveti a Nabucco-csúcsra vonatkozó magyar javaslatot. Gyurcsány Ferenc mostani körútjának fő célja a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése mellett elsősorban az energiaforrások biztosításának előmozdítása.

Ezzel kapcsolatos keddi hír, hogy a Gazprom elnöke szerint a közép-ázsiai földgáz beszerzése jövőre több mint kétszeresére drágulhat. Alekszej Miller nyilatkozata szerint a végfelhasználók számára egészen drámaivá válik a helyzet.

A Gazprom, a világ legnagyobb földgáztermelője Türkmenisztánból, Kazahsztánból és Üzbegisztánból importál földgázt, ezzel pótolja a hazai piac számára az általa Nyugat-Európába exportált mennyiségeket. Korábban igyekezett alacsonyan tartani az importárakat, kihasználva, hogy e volt szovjetköztársaságoknak nincs alternatív exportútvonaluk. E forrást megőrzendő, a Gazpromnak az is érdeke, hogy a közép-ázsiai termelőket eltérítse az új keletű, kínai és a nyugati gázimport- és vezetéktervekben való részvételtől, ezért újabban hajlandó magasabb árat fizetni nekik.

Miller megismételte, hogy jövőre az általa Európába exportált földgáz ára el fogja érni az 500 dollárt ezer köbméterenként, a mostani 400 dollár helyett, részint a kőolaj drágulása miatt - amit a földgázárak hat-kilenc hónapos késéssel követnek -, részint a közép-ázsiai gáz árának emelkedése miatt. A Gazprom jelenleg Türkmenisztántól veszi a legtöbb gázt, annak az ára már most ezer köbméterenként 150 dollárra emelkedett az első félévi 130 dollárról.