Faymann Brüsszelben is szóba hozta, hogy lukas a schengeni háló
Az idén az érvek között nem szerepel első helyen, hogy a magyarok túl nagyvonalúan ellenőriznek az ukrán határon, a hangsúly a megnövekedett bűnözés elleni harcra került. Werner Faymann kancellár erre hivatkozva javasolja a hadsereg határszolgálatának újabb meghosszabbítását. Két illetékes miniszterkollégája, Maria Fekter belügyminiszter és Norbert Darabos védelmi miniszter egyetért, sok szakértő azonban helyteleníti a tervet.
Már a hosszabbításról tavaly, ugyancsak választási kampány idején hozott határozat idején sem volt igazán érthető, mit keresnek 2009 végéig az egyébként nyitott határ mentén a katonák, akiknek ráadásul semmiféle intézkedési joguk nincs. Az összesen 1450 km hosszú – magyar -, szlovák és szlovén – határszakaszon 1990 óta segít a hadsereg a határőrségnek az illegális bevándorlás megakadályozásában: az első években 40 ezernél is több engedély nélkül Ausztriába tartó menekültet fogtak el – a schengeni bővítés előtti utolsó évben ez a szám hat-hétezerre csökkent, tavaly alig 1500 volt. Jelenleg 800 katona járőrözik: nem lévén másra mandátumuk megfigyelnek és jelentik a rendellenesnek ítélt helyzeteket.
Küldetésük évente 12,5 millió euróba kerül. Ennyit megér a térségben élők biztonságérzete – érvelnek a megbízatás meghosszabbítását szorgalmazók. Szerintük bizonyított, milyen elrettentő hatása van a hadsereg jelenlétének. Statisztikák vannak arról, hány esetben akadályoztak meg kisebb-nagyobb bűncselekményt. Burgenland tartományi főnöke a rendőrség létszámhiánya miatt lelkesedik a katonai jelenlétért.
Az alkotmányjogászok más véleményen vannak. Közülük többen egyenesen alkotmányellenesnek tartják a küldetést, s úgy vélik: rendőri feladatokat a rendőrségnek kell ellátnia. Más a helyzet, ha módosítják az alkotmányt. Ha ez utóbbi azonban nem változik, akkor a hadsereget kell kivonni a határtérségből - vélik.
Faymann - a jobboldal által a választási kampányban tematizált - közbiztonsági problémák megoldásának fontos eszközét látja a határ ellenőrzésében. Amint ezt jelezte, az ausztriai bűnözés megnövekedését a schengeni külső határ réseivel is magyarázza, és ezt Brüsszelben is fel kívánja vetni.