Ezzel védekezett a francia kormánytag vagyona eltitkolásának ügyében

Mintegy 171 ezer eurónyi értékben, több nagyvállalatban tartott részvényeit nem tüntette fel, valamint 130 ezer eurós megtakarítását sem vallotta be.

2021. december 8., 19:32

Szerző:

Lemondott hivataláról Alain Griset, a francia kormány kis- és középvállalkozásokért felelős tagja, miután szerdán hat hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, amiért eltitkolta a vagyona egy részét, írja az MTI.

Az ítélethirdetést követően Alain Griset azonnal benyújtotta a lemondását Emmanuel Macron elnöknek és Jean Castex miniszterelnöknek – tudatta a gazdasági minisztérium.

A 2020 júliusában hivatalba lépett Castex-kormányból Alain Griset az első tárcavezető, akinek büntetőbíróság elé kellett állnia. A politikust a felfüggesztett börtönbüntetésen kívül a bíróság három évre eltiltotta minden választható tisztségtől.

Alain Griset-t a bíróság azért ítélte el, mert a vagyona egy részét nem vallotta be. Súlyosbító tényezőként ismerte el a bíróság, hogy a kérdéses összeget egy francia bankban őrizte, és szándékosan titkolta el az illetékes hatóságok elől.

A politikus a vádirat szerint mintegy 171 ezer eurónyi (több mint 62,5 millió forint) értékben, több nagyvállalatban tartott részvényeit nem tüntette fel a Főhatóság a Közélet Átláthatóságáért (HATVP) nevű szervezet előtt a vagyonbevallásában. Ezenkívül egy 130 ezer eurós (több mint 47,5 millió forint) megtakarítását sem vallotta be, amelyet az általa 1991 óta vezetett, ágazati érdekvédelmi szervezetbe fektetett be.

A 68 éves politikus, aki korábban taxisofőrként dolgozott Észak-Franciaországban, azzal védekezett a bíróságon, hogy ügyetlenség, nem pedig tisztességtelenség miatt követte el a szabálysértést.

„Egyetlen pillanatig sem akartam csalni, lopni vagy eltitkolni bármit is. Amikor valakit az a szerencse ér, hogy miniszter lehet, nem rontja el ezt a lehetőségét azzal, hogy megpróbál valami olyat eltitkolni, ami látható” 

– fogalmazott. Arra is emlékeztetett, hogy egyszerű ember, nem rendelkezik diplomával. Ügyvédje, Patrick Maisonneuve jelezte, hogy fellebbeznek az ítélet ellen.

Miután a 2017-es elnökválasztási kampányt nagymértékben meghatározták a politikusok jogi botrányai, a megválasztott Emmanuel Macron egyik fő ígérete volt a közélet megtisztítása. A francia parlament 2017 augusztusában el is fogadta „a közélet erkölcsössé tételéről" szóló törvényjavaslatokat, amelyek értelmében a képviselők és a kormánytagok ezentúl nem alkalmazhatják hozzátartozóikat, vagyonbevallásukat pedig a Főhatóság a Közélet Átláthatóságáért ellenőrzi.

(Kiemelt kép: Alain Griset kis- és középvállalkozásokért felelős francia miniszteri megbízott Alain Griset a kormányhoz intézett kérdésekről szóló ülésen beszél, a párizsi Nemzetgyűlésen, 2020. szeptember 15-én. Fotó: Martin Bureau / AFP)