Ez fájni fog az oroszoknak: új fegyvert kaptak az ukránok
Megérkeztek Ukrajnába az első, nagy hatótávolságú M270-es típusú rakétasorozatvető rendszerek – jelentette be Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter pénteken a Twitteren.
A tárcavezető köszönetet mondott Ukrajna partnereinek, és hozzáfűzte, hogy az ellenségnek nem lesz kegyelem. Szavai szerint az M270-es jó társaság lesz a HIMARS számára a csatatéren.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy június elején Nagy-Britannia bejelentette: M270 rakétasorozatvetőket bocsát Ukrajna rendelkezésére. Ezek a rakétarendszerek akár 80 kilométer távolságból is képesek célba találni – tette hozzá a hírportál.
Olekszandr Motuzjanik, a védelmi minisztérium szóvivője közben egy tévéműsorban közölte, hogy az amerikai HIMARS rakétarendszereknek köszönhetően az ukrán hadsereg már több mint harminc orosz katonai logisztikai létesítményt semmisített meg.
(Finn katonák a finn hadsereg által üzemeltetett M270-es rakétarendszer előtt állnak a Cold Response 22 nemzetközi hadgyakorlat alatt a norvégiai Setermoenben, 2022. március 22-én. Fotó: Jonathan NACKSTRAND/AFP)