Etióp szépség és halott milliomos

Bruno Schubert, a „sörkirály” igencsak gazdag ember volt. Majd 91 évesen halt meg – 28 éves etióp neje jelenlétében. A kisemmizett örökösök az ifjú szépséget vádolják, hogy siettette a halált – mire a nő feltette az Internetre a videót, mily gondosan ápolta agg férjét. A többiek perelnek.

2011. szeptember 26., 13:22

A bizarr ügy majd egy esztendőre megy vissza, amikor Schubert tavaly októberben, frankfurti villájában elhunyt. Jó egy évvel korábban, röviddel felesége halála után ismerkedett meg egy egzotikus szépséggel: Arne Dederit Meharit etióp születésű és belga állampolgár. Az idős hősszerelmes fellángolását hamarosan házasság – majd a végrendelet módosítása követte. Schubert korábban több száz millióért adta el sörgyárát s értékes birtokkal is rendelkezik a bajor Alpokban. Vagyonát a korábbi végakarat szerint környezetvédelmi célú alapítványára, illetve az alapítvány jogászára hagyta volna – az új szerint viszont az az új feleségre szállna.

A dolog nem keveseknek szemet szúrt – elsősorban Schubert házasságon kívül született fiának. A 64 éves Hanns Peter Perger sokáig a berlini Idegenforgalmi Hivatal vezetője volt, majd az utóbbi években apja alapítványánál dolgozott. Perger sajátosnak találta, hogy súlyosan beteg apját nem szállították kórházba, hanem otthon feküdt, a bejáró orvoson kívül csak ifjú neje gondozásában. Ezért már korábban feljelentést tett a rendőrségen, halált okozó veszélyeztetés címén. Nézete szerint az asszony, hogy a férj halálát siettesse, nem adott neki elég folyadékot, így az kiszáradt – de lehetséges az is, hogy gyógyszerek visszatartásával, vagy helytelen adagolásával járult hozzá a véghez.

Az etióp szépség meglepő módon vágott vissza. Bejelentette, hogy miután haldokló férje várta az ilyen gyanúsításokat, közösen úgy döntöttek: videóra veszik Schubert végnapjait, így védik meg a leendő özvegyet az alantas gyanútól… Az asszonya a Bild bulvárlap segítségével fel is tette a feltehetően több napos felvétel-sorozat egyes részleteit az Internetre. Ezeken az látszik, amint a nő, ápolónőre utaló fehér öltözetben, gondozza, itatja a magatehetetlen férfit, miközben azt mondja neki: hamarosan itt lesz az orvos…

Schubert fia példátlanul ízléstelennek, kegyeletsértőnek minősítette a videó közzétételét és úgy vélte: alkalmasint manipulált felvételekről van szó. Amelyek egyébként még mindig nem magyarázzák, miért nem vitték a holt beteg férfit kórházba – ahelyett, hogy megörökítik agóniáját. A korábbi örökösök a bíróságon támadták meg - többek között a halál körülményeire hivatkozva - a végrendeletet. Az eljárás folyik, de Schubert exhumálását még nem rendelték el. Egyébként nyílt kérdés, végül is kap-e nagy vagyont, aki megnyeri a pert, írta a Die Welt. Amint ugyanis kiderült, Bruno Schubert nagy lábon élt és még milliós adótartozásai is vannak.