Erős földrengés Görögországban, Zákinthosznál
Erős, legfrissebb adatok szerint 7-es erősségű földrengés rázta meg Görögország nyugati részét a népszerű üdülőhel, Zákinthosz szigetének térségében péntekre virradó éjszaka, sérültekről egyelőre nincsenek információk – jelentette az amerikai földtani intézet (USGS).
Más földrengésfigyelő állomások 6,6 és 6,9 közé teszik a földmozgás erősségét. Szeizmológosuk szerint nincs veszélye szökőárnak.
Beszámolók szerint a földmozgást, amely sokakat álmukból vert fel, Görögország-szerte, akárcsak Máltán, Albániában, Dél-Olaszországban és Törökország nyugati partvidékén is érezni lehetett.
„Nincsenek jelentős károk. Sérültekről sincsenek információim" – mondta Pavlosz Kolokocasz, zákintoszi polgármester a görög rádiónak.
„Erős földrengés volt a Jón-tengeren" – mondta egy szeizmológus a görög közszolgálati rádió műsorában. A rengés fészke 44 kilométerre nyugatra és tíz kilométer mélységben volt az ismert turistaparadicsomtól. „Több utórengés is volt, vannak károk is" – tette hozzá a szakértő.

Az USGS adatai szerint ugyanakkor az epicentrum mintegy 36 kilométerre délnyugatra, 16,6 kilométeres mélységben volt.
Zakinthosz szigetén több helyről is áramkimaradásról jelentettek. Félelemmel eltelt emberek ezrei özönlöttek az utcákra és kerestek menedéket maguknak a parkokban. Sokan autóikban töltik az éjszakát. Az iskolák zárva tartanak majd pénteken, hogy az épületek épségét szakemberek felmérhessék.
„A gyermekeinkkel jelenleg a kocsikban ülünk. Az emberek félnek. Látok károkat az itteni házak falain" – mondta egy helybéli férfi a görög 90,1 hírrádiónak.
A helyi sajtó szerint a zákintoszi kikötő egy része is károkat szenvedett. A médiában megjelent felvételeken egy hosszú repedést lehetett látni a kikötői promenádon. Az ERT közszolgálati televízió híradása szerint Sztrofádesz szigetén lévő egyik kolostorban is károk keletkeztek.
A Jón-szigetektől nyugatra mély szakadék húzódik a tengerfenéken, az európai és az afrikai kontinentális talapzat találkozásánál. A két talapzat közötti súrlódások miatt a Jón-tenger térségében gyakorinak számítanak a földrengések.