Erdélyi táncok

Közel a határ, elérjük Derecskét.
– Azt hittem, ez csak a mesében van! – rikkantja Palika.
A busz kivetítőjén minapi vizsgaprogramjuk felvétele fut. Palika is szépen szaporázza rajta a derecskei verbunkot. A hátrahagyott kilométerekkel összeér tananyag és valóság. A képeken csattognak a csizmák, csujogatnak a lányok.

– Választások lesznek, viselkedjünk, csínján magyarkodjunk! – inti élőben növendékeit a főszervező, Béla mester.
Mogorva rendész nézi át az útleveleket. A táj sokáig változatlan, kopottas vidék, elrozsdállt, elhagyott gyáróriás képe az első emlékkép.
A Király-hágón ámulhatunk el a csupa zöld, hegyes-dombos erdélyi panorámán.
A pihenőben és végig az úton: forintért a kávé, üdítő, más egyéb.

Első szállásunk egy kalotaszentkirályi panzió. Ébredés után korai séta. Kisszámú marhacsorda baktat el mellettünk a székely kapukra kiszegelt választási plakátok előtt.
A reggelinél szolid kérdésre feleli egy szuszra a gazdasszony: kevesen tartanak már állatot, nincs hol leadni a tejet, bezártak a nagyüzemek, kisvállalkozásoknál talány a bérek kifizetése, a politika meg, na, azt hagyjuk. Kérem, ne hagyjuk, mire annyi a válasz: a magyar pártokat ugyan szaporítják, de azzal veszik a bizalom. Kiérezni a dologból a „suskust”, vagyis több oka van annak, hogy szétfutnak a világba a magyar fiatalok.

– Jönnek helyükbe a románok. Csak erről nem illik beszélni – teszi hozzá.
– Mi marad így? – kérdez rá az egyik fiatal táncos.
Válasz helyett szalonnát kínál a háziasszony.
Kolozsváron, Fadrusz János főtéri Mátyás-szobra előtt apa fotózza gyermekét galambokkal. Románul instruálja közben.
Háttérben a Szent Mihály-templom, mögötte a király szülőházához vezető utcácska, erdélyi magyar könyvkiadók standjaival. Nyirő-mű is bőven, de mondják az árusok: hiába a kéretlen marketing, nem fogy jobban.

Táncosaink közt sincs érdeklődő. Mátyás szülőháza képzőművészeti iskola, udvarán ruhátlan görög férfiszobrok. A pesti néptáncos leányok a míves részleteket fürkészik. Látják, hogy látom: összenevetünk.

Farkaslaka az újabb állomás.
– Diploma után mi a terv? – firtatom Tamási Áron sírja mellett a tizenöt éves Johannát, a legfiatalabb harmadévest.
A tudásszint alapján összeállt évfolyamban nagy a szórás: van, aki már a tizenkilencet töltötte.
– Cirque du Soleil – említi a kanadai multicirkuszt. – Oda simán elstartolnék.
Artistaképzőből váltott néptáncra. Egyik testvére Berlinben tanult orvosnak, másik Párizsban lesz művész.
A sír közelében Trianon-emlékoszlop. Félkörében az aradi vértanúk kopjafái. Arrébb: „Ábel bölcsője” panzió. Árusbódé itt is akad: Nyirő-kötetek, Erdély formájú hűtőmágnesek, háztáji szuvenírek.

– Cirque du Soleil – ízlelem a Hargitán, a Gordon-tető nyugati aljában.
– Mit vigyorogsz? – kérdi Johanna.
Hamar letegez az évfolyam, mester alatt nem szívesen magáznak.
– Vigyorgok? – kérdezek vissza. Magyaráznám, de nem jön a szó.

Pipacsok a Hargitán

Továbbindulva Béla mester azt mondja: úgy nézzük a tájat, arról mintázták a maguk vidékét a svájciak is. Lehet igazsága, de olyan káposztafőzőt biztos nem árulnak az Alpokban, mint a korondi bazársorban. Kéregető cigány asszony is kevesebb lehet arra. Ahogy persze szíves magyar szó sem esik, amellyel az itteni árusok kínálgatják a portékát.
Főzőedénnyel felszerelve érkezünk Székelykeresztúrra.

Puritán hálótermen osztozunk a mesterekkel a Zeyk Domokos Iskolaközpont kaszárnyaszerű épületében.

Este közös fellépés lenne a városban a helyi Pipacsok Táncegyüttessel. Kampánycsend okán a program lefújva. Az emberes babgulyás után így a menzán lesz spontán táncház a dologból. Előtte azért a táncművészetisek csak előadják a vizsgaprogramot. Komoly siker. A hargitai Pipacsok két, idősebb buzai párt hívtak vendégnek. Hetvenen túl is úgy járják, mint akiknek sosem volt bánatuk. Amikor dalra is fakadnak, kiderül: hogyne lett volna.

Az „össztánc” alatt mesélik megpihenő táncosok: a Pipacsok vallási témákat, helyi „történéseket” épít produkcióiba. Színromán tagja is van az együttesnek, hibátlanul beszéli a magyart. Semmi didaktika a számaikban, ám logikus konstrukciók, elgondolkodtatják, akinek van rá hajlama.

Egy honi mester megjegyzi: azért különös, hogy az erdélyi táncegyüttesek nemigen táncolnak magyarországi táncokat, náluk az erdélyit előbb követi román vagy akár szlovák.
– Oka lehet – mondja egy erdélyi fiú.

Koccintás, hegedűszó veszi elejét a vitának.

Bolond világ

Másnap elsőre Székelyfürdő. A kalandos életű néprajztudós, Orbán Balázs sírjához székely kapuk sora vezet. Ereje van az „installációnak”.
Döcögünk tovább a Hargitán. Kilátói pihenőben szászrégeni férfi árul mézet, sajtot. Hiába van szavazás napja, vinni kell a boltot. Lánya voksol majd, függetlenre, abban bíznak.
Táncos fiú áll mögötte tótágast, bódítja a táj.

Gyimesbükkön érjük el a történelmi Erdély keleti határát. A Rákóczi-vár romjai, a vasútállomás felújított épülete, sajtos-tejfölös lángos négyszáz forintért.

Néhány növendék egyéb cikkek iránt érdeklődik. Kiderül: van Penny Market Csíksomlyóban, de vasárnap zárva. Odaérve mégis múlik a csalódás: fotózzák, bámulják a pünkösdi zarándoklat stációit, az impozáns Kegytemplomot.

Büfékocsi mellett elegyedek szóba helyi gazdával. Foci-Eb-től jutunk a százezres búcsúhoz: úgy látja, mind több a „megélhetési zarándok”, akinek csak hivatkozásul kell itt-ott a csíksomlyói látogatás.

– Bolond világ, he? – kacsint.
– Úgy a’ – adom a góbét.

Nem lesz aszfaltút

Végcélunk Székelyudvarhely.
A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesnek otthont adó művelődési ház most szavazókör. Az együttes vezetőjét, András Mihályt követjük libasorban a választási bizottság és a szavazófülkék között.

Megnézzük a színpadot, az öltözőket, a világjáró társulat falakat díszítő fotóit, plakátjait. András Mihály közben terveit említi: szeretné, ha intézménye társulna valamiképpen a budapesti Táncművészeti Főiskolával. Ha táncosai helyben jutnának diplomához, talán maradnának Székelyföldön. Aki elmegy, nemigen tér vissza. Térképen mutatja: Székelyföldön is szűkül a magyarok lélekszáma.

Azt már otthon, az András Alapítványnak is helyet adó lázárfalvi tanyáján meséli: a románokkal olykor könnyebb szót érteni. Õk a problémák megoldását keresik, a magyarok a gondokból eredő újabb nehézségeket látják.

András Mihály másként van ezzel. Egy példa az érvtechnika sikerére:

a sanghaji világkiállításon a Hargita együttes volt Románia egyik kulturális képviselője, de a másik, echte román tánccsoportot is András javasolta a bukaresti minisztériumnak.
A néptánctagozat a tanyán éjszakázik: lányok szobában, fiúk a csűrben. Utóbbiban lehet választani a tiszta széna és a kényelmes matrac között. Amúgy is ésszel van átépítve a tanya: van napelem is a „gépészeti” instrumentumok között.

A mestereket helyi kocsmáros, Ábrahám úr szállítja autóval erdei vendégházába. Függetlenként maga is érdekelt a másnapi választáson. Ha bekerül a helyi tanácsosok közé, a turisztikát szorgalmazza: aszfaltút lesz ahelyett is, ami házáig zötyögtet.

– Nem lesz aszfaltút – jelenti reggel leánya, Tímea.
Apja helyett jön értünk a házhoz, visz vissza a tanyára. Onnan kirándulás Tusnádfürdő közelébe, a Szent Anna-tóhoz. Tilos a fürdés, de a srácok vidáman kralloznak, űzik vízbe ruhástól a lányokat. Erdőőr kísérőnk a szárítkozást is türelemmel kivárja, majd körbevisz a közeli Mohosban. Tizenhét méter vastag tőzegláp egy rejtett, hatvan méter mély tó felett. Tipegünk a deszkázott cölöpösvényen, nem tanácsos félrelépni, benyel medvét, bármit a szivacsos talaj.

Buli hajnalig

Este vihar miatt késik a fellépés a tanyán, de aztán tisztul az ég, sikerük van újra a pestieknek. A hargitai székelyek táncszínházi produkciót kínálnak cserébe. Főhőse Pattogatott Kukorica János. Bájosan vicces „álomjáték”.

Utána hajnalig buli, majd hétszáz kilométer a saját startpontig.