Érdeketelenségbe fulladt a román népszavazás a melegházasság alkotmányos tilalmáról
Nem kerülhet be a román alaptörvénybe az a módosítás, amely szerint a család egy férfi és egy nő házasságán alapul, mivel az erről rendezett kétnapos népszavazáson a részvétel nem érte el az érvényességi küszöböt. Pedig két napot is hagytak a választóknak, hogy véleményt nyilvánítsanak.
A központi választási bizottság (BEC) vasárnap este közzétett becslése szerint szombaton és vasárnap országszerte 3 millió 732 ezer választópolgár járult az urnákhoz, vagyis a választói névjegyzékben szereplők 20,41 százaléka.
A referendum akkor lett volna érvényes, ha a választói névjegyzékben szereplők legalább 30 százaléka leadta volna voksát.
Pár nappal ezelőtt a közvéleménykutatók sikert jósoltak a népszavazásnak, igaz, csak néhány százalékponttal.
A családot „egy férfi és egy nő önkéntes elhatározással létrehozott házasságaként" meghatározó, az azonos neműek házasságkötésének legalizálását ellehetetlenítő törvénytervezetet szeptemberben fogadta el a román szenátus. A hatályos román alkotmányban „a házastársak önkéntes elhatározással létrehozott házassága" szerepel. A külföldön kötött melegházasságokat Románia idén szeptember óta törvényesen elfogadja.