Ennek következményei lesznek – figyelmeztette Magyarországot a Palesztin Hatóság

2018. május 13., 19:59

Szerző:

A nemzetközi jog megsértésével vádolják a palesztinok Magyarországot, Csehországot és Romániát azután, hogy kiderült, a három tagország megakadályozta, hogy az Európai Unió elítélő nyilatkozatot adjon ki az Egyesült Államok nagykövetségének Jeruzsálembe költözéséről – írja a Times of Israel. A Palesztin Hatóság külügyminisztériuma által kiadott közlemény szerint a három ország álláspontja nem csak az Európai Unióéval áll homlokegyenest ellentétben, hanem ENSZ-határozatokkal és a genfi egyezménnyel is. Budapest, Prága és Bukarest viselni fogja a következményeket, főleg az arab országokkal fenntartott viszonyában – figyelmeztetett a Palesztin Hatóság.

Fotó: AP/Ariel Schalit

Barak Ravid izraeli újságíró pénteken szellőztette meg, hogy Magyarország, Csehország és Románia megvétózta az EU-s javaslatot, a lépésről előre szóltak Izraelnek is. – A magyarok nem akartak kiszúrni Donald Trumppal, a csehek és a románok pedig amúgy is azon gondolkodnak,m hogy Jeruzsálembe költöztetik a nagykövetségüket – mesélte leplezetlen ingerültséggel egy magas rangú EU-s diplomata  Barak Ravidnak. Az elítélő nyilatkozatban az szerepelt volna, hogy 

  • Jeruzsálem legyen mind a két állam, Izrael, illetve a jövőbeli Palesztina fővárosa,
  • a város helyzetét az érintett felek közötti tárgyalásokon kell rendezni,
  • az EU tagországai pedig nem követik az egyesült Államokat a nagykövetségük Jeruzsálembe költöztetésében.

Magyarország képviselője részt vesz azon a fogadáson, amelyet az új nagykövetség átadásá alkalmából rendeznek hétfőn Jeruzsálemben.

Az Orbán-kormány egyébként nem először húzza ki a gyufát külpolitikai kérdésekben. Áprilisban az Orbán-kormány vétófenyegetése miatt hiúsult meg az a közös nyilatkozat, amelyet az EU az afrikai országokkal adott volna ki a migráció megállításáról, és Magyarországon múlott, hogy az EU tagországai nem tudtak kormányzati szintű határozatot elfogadni Kína világhatalmi törekvéseinek az elítéléséről.

  

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).