Könnyebb lesz átlépni a határt, de FFP2 maszkra továbbra is szükség lesz a Romániába utazóknak

Románia módosította a beutazóktól megkövetelt járványügyi adatlapot.

2022. február 3., 18:47

Szerző:

Módosította az országba érkező utasoktól tavaly december 20-a óta megkövetelt PLF (Passenger Locator Form) digitális járványügyi adatlapot csütörtöki ülésén a román kormány és pontosított néhány, a koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt korlátozást, írja az MTI.

Az új szabályozás szerint az adatlapot a határátlépést megelőző 72 órában bármikor ki lehet tölteni, eddig erre csak az utolsó 24 órában volt lehetőség.

A PLF-be ezentúl a román személyi számot, vagy a külföldi hatóságok által kibocsátott utazási okmány sorszámát is be kell vezetni. A kormány közlése szerint PLF-ben megadott személyes adatokhoz csak a közegészségügyi hatóságok férnek hozzá, és azokat kizárólag a fertőzöttekkel érintkezők keresésére és figyelmeztetésére használhatják fel.

A plf.gov.ro kormányzati honlapon elérhető PLF adatlapot – néhány kivétellel – minden, Romániába utazónak a határátlépés előtt ki kell töltenie, függetlenül attól, hogy közúti, vasúti, légi, vagy vízi járművel érkezik-e az országba. A kötelezettség alól felmentést kapnak a határt gyakran átlépő hivatásos járművezetők és ingázók, valamint a külföldi gyógykezelésre vitt páciensek szállításában részt vevő személyek.

Belépéskor az úti okmányok ellenőrzésekor a határrendőrség informatikai rendszerében megjelenik, hogy az adatlapot előzetesen kitöltötték-e. Az utast ennek hiányában is beengedik az országba, azzal a figyelmeztetéssel, hogy ha 24 órán belül pótolja a mulasztást, akkor 500-tól 3000 lejig terjedő bírságra számíthat. Eddig a legkisebb bírság 2000 lej volt.

A bukaresti kormány február 7-től kezdődően újabb harminc napra meghosszabbította a 2020 májusa óta folyamatosan érvényben lévő veszélyhelyzetet. Az erről szóló határozat szerint a korlátozások többsége érvényben marad.

Továbbra sem szabad orvosi vagy FFP2-es maszk nélkül közterületre menni, de ezentúl nem kötik a Covid-igazolvány felmutatásához a belépést azokban a bevásárlóközpontokban üzemelő élelmiszerüzletekben, amelyeket elkülönített útvonalakon lehet megközelíteni.

(Kiemelt képünk illusztráció. Utasok várakoznak a vonatokra a romániai Constanta főpályaudvarán 2018. július 24-én. (Fotó: Jaap Arriens/NurPhoto) (Fotó: Jaap Arriens / NurPhoto / NurPhoto via AFP)