Előrehozták a választásokat a válság miatt

Megkezdődtek az előrehozott parlamenti választások szombaton Kuvaitban. Az arab országban egy éven belül immár másodszor rendeznek törvényhozási választásokat a belpolitikai válságból kifolyólag.

2009. május 16., 09:22

Kevés a remény arra, hogy a mostani voksolás eredményeképpen véget érjen a parlament és a gazdasági reformok keresztülvitele mellett kitartó kormány közötti harc, ugyanis várhatóan ismét a konzervatív iszlamisták és a törzsi vezetők kerülnek többségbe, legfeljebb néhány mandátumot veszítenek egy kuvaiti elemző szerint.

A kuvaiti uralkodó azzal az indokkal oszlatta fel márciusban a parlamentet, hogy egyes képviselők visszaéltek a demokráciával és veszélybe sodorták a nemzet egységét. A kormány ezt két nappal megelőzően mondott le, mert el akarta kerülni, hogy parlamenti képviselők kérdőre vonják Nasszer Mohamed asz-Szabah sejk miniszterelnököt az állami pénzek szerintük hűtlen kezelése és az ország rossz irányítása miatt. Asz-Szabah kormánya novemberben is lemondott, de az emír ismét a sejket bízta meg a kormányalakítással.

Az uralkodó emír, Szabah el-Ahmad el-Dzsábir asz-Szabah elismerte, hogy részben a kormány felelős az utóbbi évek politikai válságaiért, a parlament viszont szerinte csak ront a helyzeten azzal, hogy visszaél alkotmányos eszközeivel. A kuvaiti parlamentet 47 éves fennállása óta ötször oszlatták fel - írta az MTI.

A térségben a kuvaiti politikai rendszer hasonlít a leginkább a nyugati demokráciákra, bár nincsenek pártok. A gazdaságilag korábban éllovas ország lemaradt szomszédai mögött. Katar és az Egyesült Arab Emírségek ma már sokkal több külföldi tőkét és turistát vonz.

Az izraeli kormányfő szerint az amerikai elnök érdemi lépéseket tett a gázai tűzszünet érdekében, ezért Benjamin Netanjahu hivatalosan is jelölte Donald Trumpot a rangos nemzetközi elismerésre, a Nobel-békedíjra.