Elnökváltás Berlinben

Váratlanul gyorsan ment. Váratlanul, mert Wulff lemondása után egyfajta pánikhangulat alakult ki Berlinben. Két jelöltesélyes mindjárt nemet mondott. Norbert Lammert, a parlament elnöke, és Andreas Woßkuhle, az alkotmánybíróság vezetője közölte, hogy meg van elégedve jelenlegi munkakörével. Ismét elhangzott az a sokat emlegetett igény is, hogy tíz férfi után legyen végre elnöknője az országnak.

Egy zöld képviselő még Angela Merkel nevét is felvetette. Ha a kancellár asszony pillantása ölni tudna, a javaslattevő már nem élne. Merkel csak azt sziszegte a fogai között: „Ilyen olcsón nem szabadul meg tőlem, Trittin úr.”

És természetes újból és újból felmerült Joachim Gauck neve. Őt mindenekelőtt a szociáldemokraták favorizálták. Merkel nem akarta őt, mert a legutóbbi elnökválasztáson Gauckkal szemben választatta meg a saját jelöltjét, Wulffot.

Hosszú vita alakult ki arról, hogy kívánatos lenne-e egy párton kívüli, semleges jelölt. Az SPD még ahhoz is ragaszkodott, hogy ne legyen kormánytag. Aztán győzött a felfogás, hogy a pártonkívüliség feltétele egyrészt diszkriminálná a párttagokat, másrészt semleges állampolgár nincs. Valamilyen módon mindenki kötődik valamilyen párthoz, politikai felfogáshoz. Hosszas vita után a kancellár asszony ismét bevetette legerősebb fegyverét, a kompromisszumkészséget. Azt, hogy adott esetben tud engedni. Beleegyezett Gauck jelölésébe.

Így csak a Balpárt fog feltehetőleg egységesen Gauck ellen szavazni. Az a gesztus, hogy Merkel nem hívta meg őket is a jelölő vitára, nem csupán nem elegáns, de demokratikusnak sem mondható. Igaz, ennek a pártnak számos olyan – akár vezető funkciót betöltő – tagja van, aki nyíltan hirdeti antidemokratikus felfogását, visszasírja az NDK-s viszonyokat. Másfelől tény, hogy az alkotmánybíróság elismeri pártként, teljes jogú tagja a Bundestagnak.

Joachim Gauck eredetileg evangélikus lelkész. Csak zárójelben: ha megválasztják, az ország két legmagasabb rangú vezetője, az államelnök és a kancellár az egykori NDK-ból származik. Mindketten közel állnak az evangélikus egyházhoz. Merkel apja lelkész, Gauck maga is az. A kommunizmus idején csatlakozott a demokratikus ellenzékhez. A rendszerváltás után ő építette fel a híres Stasi-arhívumot. Konzervatív-liberálisnak tartja magát. Beszédstílusa eredeti foglalkozására utal, papos. Úgy beszél egyszerű dolgokról, mintha prédikálna. Közvetlen, joviális stílusa azonban néha megtévesztő. Sokszor váratlan nézeteket képvisel. („Bátor írásnak” minősítette például Thilo Sarrazin rasszista könyvét.) Azt gondolom, nem lesz kényelmes elnök. És ez jól van így.

Gauck jelölését a múlt héten a Christian Wulff államelnök lemondása körüli vita előzte meg. Mint ismeretes, a hannoveri ügyészség Wulff mentelmi jogának felfüggesztését kérte a Bundestagtól, miután alsó-szászországi miniszterelnöksége idején felmerült a „jogtalan előny elfogadásának” gyanúja. Amennyiben beigazolódik, a német Btk. három évig terjedő börtönnel büntetheti.

Bár az ügyészség szerint is csak gyanúról van szó, az immunitás felfüggesztése azt jelenti, hogy az államelnöknek a vizsgálat idején kihallgatásokra kell járnia az ügyészségre. Ott azzal vádolják, hogy magas hivatalát kihasználva elfogadott olyan előnyöket, amelyek másnak nem járnak. Kedvezményes kölcsön egy vállalkozó barátjától, alacsony banki kamat, meghívások elfogadása nyaralásra, utazásra. Wulff mindezt nem tagadja, de hangsúlyozza, hogy ez törvényes keretek között történt.

De általános vélemény szerint Wulff legnagyobb bűne az, hogy amikor értesült arról, hogy a Bild Zeitung anyagot gyűjt életviteléről, gazdag barátairól, a kölcsönökről, felhívta a lap főszerkesztőjét, és „háborúval” fenyegette, ha közli az anyagot. Amatőr módon ezt a fenyegetést rögzítőre mondta, így ma az ország jelentős része kívülről tudja. Amikor ez kiderült, Wulff sajtókonferenciát tartott. Elismerte, amit tett, és bocsánatot kért az érintettektől. Egyet mulasztott el: végül azt kellett volna mondani, hogy „ezennel lemondok államelnöki tisztségemről”. Sok keserűségtől kímélte volna meg családját, saját magát, pártját.

Wulff volt a Szövetségi Köztársaság tizedik háború utáni elnöke. Ötvennégy évével a legfiatalabb. Új szint vitt a Bellevue-kastélyba, a német államelnökök rezidenciájába, ahol addig tiszteletre méltó matrónák laktak idős urak oldalán. Amióta Wulff és szép, reprezentatív felesége, Bettina beköltözött három gyerekkel (a legfiatalabb ötéves) a kastélyba, ott megváltozott az élet. A szülők szerették a társasági életet, gyakran adtak nem hivatalos fogadásokat. A gyerekeknek játszóteret építettek a parkban, születésnapi partijaikat húsz-huszonöt hasonló korú vendég is látogatta. Őket nem zavarta, hogy egyidejűleg állami fogadást is tartanak a kastélyban. (Feljegyezték, hogy a parkban egyszer hátba rúgták Nicolas Sarkozyt labdával, mire a francia államelnök levetette a zakóját, és beállt a gyerekek közé futballozni.)

De ez a laza stílus nemcsak a Bellevue-ba, a merev, ellentétektől fűtött berlini politikai életbe sem illett. Ahogy most mondják, Wulff soha „nem érkezett meg Berlinbe”. Előzőleg Alsó-Szászországban volt hét évig miniszterelnök. Életét az ottani „mindenki ismer mindenkit”-féle joviális, vidéki mentalitás jellemezte. A pártvezetők „ultiztak” egymással, nem láttak problémát abban, hogy egyik barát, alkalmasint milliomos, meghívja nyaralójába a fontos politikai funkciót betöltő másikat. (Fiatalkorukban cserkésztáborban közös sátorban aludtak.) No persze. De ne legyünk naivak, ez a helyzet melegágya annak is, amit Hannoverben mutyizásnak, Berlinben (Budapesten) korrupciónak hívnak. A hannoveri ügyészség szerint Wulff esetében felmerült az utóbbi gyanúja.

Az egész ügynek van egy vonatkozása, amely figyelmet parancsol számunkra is. Wulff ellen az alsó-szászországi ügyészség indított eljárást. A tartománynak kereszténydemokrata kormánya van. Wulff párttársa a miniszterelnök és az igazságügyi miniszter is. Az előbbinek tudni kellett az eljárás megindításáról, az utóbbinak pedig hivatalból utasítani kellett az ügyészséget erre. A két CDU-politikus tudta, hogy ezzel nagy nehézséget okoz a pártelnöknek, Merkel kancellárnak is. Mégis megtették, amiről úgy érezték, hogy ezt kívánja tőlük a törvény.

Idetartozik az is, hogy egy demokratikus országban, mint Németország, az ügyészség – megalapozott gyanú esetén – nyilvános eljárást kezdeményezhet akár a legnagyobb közjogi méltóság ellen is. Ebben az országban – politikai hovatartozás nélkül – az állampolgár érezheti, hogy jogbiztonságban, demokráciában él. A törvény azokra „ott fent” is vonatkozik.

Mi – enyhén szólva – itt még nem tartunk.

Wulff bejelenti lemondását - videó:

A cikket teljes terjedelemben a 168 Óra legfrissebb számában olvashatja.