Elkapták a krakkói bombamerényletek elkövetőjét
A merénylő egyedül cselekedett és áldozatait véletlenszerűen választotta ki. Elég volt, ha valaki „ferdén” nézett rá, vagy éppen túl gyorsan hajtott az autójával. Veszélyeztetve érezte magát, ezért támadt – közölte a rendőrökkel
A 38 éves Rafal K-t napokkal a negyedik robbantás után fogta el a lengyel rendőrség. Öt ember ellen elkövetett testi sértéssel és robbantással elkövetett veszélyhelyzet okozásával vádolják a gyógyvizéről ismert , Krakkó melletti Swoszowice lakóját, aki elismerte bűnösségét.
A férfi házában megtalálták a következő merénylethez készített bombát is, valamint számos olyan anyagot, amelyekből robbanó szerkezeteket lehet előállítani, sőt a szomszédos telken lévő 23 kg egyéb robbanóanyagot is biztosították. A gyanúsított bérelt egy garázst is, ebben 100 csőbomba készítéséhez elegendő „fekete port” is találtak.
Rendőrségi vallomásából az derül ki, hogy egyedül cselekedett és sértettjei között semmilyen kapcsolat nem volt – mondta a krakkói ügyészség szóvivője. Hogy kik ellen akart merényletet elkövetni, az is véletlenszerű volt. Elég volt, ha valaki túl gyorsan hajtott az autójával, ilyen vagy olyan rendszámtáblája volt, vagy éppen ránézett a férfire, aki azt úgy értékelte:, hogy nem megfelelően, s máris céltáblává vált.
Rafal K. közölte, veszélyeztetve érezte magát ezektől az emberektől. Hogy miért, az érthetetlen. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy nem akart senkit sem megsebesíteni, csupán fel akarta arra hívni a figyelmet, hogy mások őt megsértették. Állítja, hogy ezen érzéseiről levelet küldött különböző személyeknek és intézményeknek is. Az ügyészség ezt az információt is vizsgálja.
Az előzetes letartóztatásba helyezett férfi szakmája asztalos, megrendelésre készített bútorokat. Semmiféle katonai előképzettsége nem volt, a bombák készítésére való összes ismeretét az internetről szerezte.
A krakkói ügyészség most annak lehetőségét fontolgatja, hogy orvosi szakvéleményt kér Rafal K. elmeállapotát illetően. Még azt sem zárják ki, hogy ennek a nyomozásnak kapcsán fény derülhet az egyik krakkói kerületben, még 2007-ben elkövetett idegen tulajdon megsemmisítésének, illetve a Podgórze kerületben végrehajtott gyújtogatások ügyére is.