Elismerte bűnösségét Tóásó és Tadic?
Bolíviai lapértesülés szerint állítólag bevallotta Tóásó Előd és Mario Tadic, hogy egy felforgató csoport tagjai voltak, és megbánták az utóbbi hetekben elkövetett tetteiket.
A La Razón fővárosi napilap kedden idézett egy meg nem nevezett forrást, aki a La Paz-i San Pedro börtönben beszélgetett a hatóságok által terrorizmussal gyanúsított két férfival. Elmondása szerint Tadic "minden múltbeli cselekedetét bánja", beleértve kapcsolatát a Rózsa Flores Eduardo által vezetett csoporttal. A nyilatkozó úgy fogalmazott, hogy "vannak arra utaló jelek, amelyekből kiviláglik, hogy ez az ember problémákba keveredett".
Tóásóval kapcsolatban azt mondta, hogy ő "ártatlanabb". A magyar fiatalember arról beszélt neki, hogy Rózsa Flores Eduardo csábította Bolíviába, mert itt megtalálhatja "kedvenc exotikus madarait és állatait".
Lapértesülések szerint a rendőrség és az ügyészség nyomoz egy Santa Cruz-i ügyvéd után, aki feltehetően kapcsolatban állt a bolíviai kormány által terrorizmussal gyanúsított Rózsa Flores Eduardóval.
A La Razón című újság tudni véli, hogy a más újságok által A. M. P. monogrammal emlegetett ügyvéd nem más, mint Alejandro Melgar Pereira, a Santa Cruz-i ipari, kereskedelmi, szolgáltatási és turisztikai kamara egyik ügyvédje. Róla hétfőn szerzett tudomást a közvélemény, amikor kiderült, hogy Rózsa Flores a Germán Aguilera Roca álnevet használva 3500 dollárért vásárolta meg a 1371 - BZG rendszámú, Hyundai típusú autót április 8-án Carlos Guilléntől, a helyi (angolul Blooming, spanyolul Floreciente Juventud Crucena nevű) fociklub vezetőjétől.
A nyomozó ügyészség szerint Melgar feladata volt minden ügyintézés, ideértve a Rózsa Flores vezette csoport tagjainak Santa Cruzi-i szállodákban való tartózkodását is, ezért a múlt héten házkutatási engedélyt adtak ki. Az ügyvéd háza azonban üres volt, a rendőrség senkit nem talált a megadott címen - írta az El Deber című napilap.
Rózsa Flores Eduardo legalább három nevet használt bolíviai tartózkodása alatt. A valódin kívül a Germán Aguilera Rocát és a Jorge Hurtado Florest, utóbbit állítólag a Santa Cruz-i székhelyű Cotas távközlési céggel kötött szerződésben. A Cotas meg nem nevezett tisztségviselője azonban a La Razón című újságnak adott nyilatkozatában cáfolta, hogy szerződést írtak volna alá Jorge Hurtadóval a Santa Cruz-i vásárvárosban lévő pavilonjuk használatának engedélyezéséről. Közlése szerint a 035339-es számot viselő szerződést, amelyre az ügyészség hivatkozik, José María Romero személyében az Austin National Company nevet viselő társasággal kötötték.
Bolíviai kommandósok április 16-án Santa Cruzban agyonlőtték a bolíviai születésű, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról származó Magyarosi Árpádot, és az ír Michael Martin Dwyert. A rajtaütésben őrizetbe vették a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt, valamint a bolíviai-horvát állampolgár Mario Tadicot. A bolíviai hatóságok terrorizmussal vádolják a csoportot, azt állítva, hogy meg akarta ölni Evo Morales elnököt.
Az El Deber értesülése szerint új bíró vette át az ügyet. Betty Yaníquez és Róger Valverde után Nancy Parra bírónőre szignálták az eljárást, s állítólag már kedden meghallgathatja az ügyészség által kulcsfontosságúnak minősített tanút. Róla csak annyit tudni, hogy halálos beteg, és ő készítette azt a rendkívül rossz hangminőségű videofelvételt, amelyen Rózsa Flores és két társa állítólag a Morales elleni merényletről beszél.
Juan Carlos Becerra, a Magyarosi Árpád holttestének elszállításával megbízott ügyvéd közölte, hogy az AeroSur légitársaság madridi járatával szerdán indítaná el a koporsót. A három halott boncolást végző igazságügyi orvos szakértők kedden adják át jelentésüket Marcelo Sosa ügyésznek. Az El Deber információi szerint Rózsa Florest nyolc, a másik két áldozatot hat-hat lövés érte, és belső vérzés okozta halálukat.
Kepes Andrást bűnrészesség miatt vennék elő
A bolíviai kormány két napon belül panaszt emel Kepes András magyar újságíró ellen, mert elhallgatta a Rózsa Flores Eduardóval tavaly ősszel készített interjú részleteit - közölte Juan Ramón Quintana, a kormányzati ügyek minisztere helyi idő szerint hétfőn este.
Az ABI bolíviai hírügynökség beszámolója szerint a Viru Viru város repülőterén tartott sajtótájékoztatón a miniszter úgy fogalmazott, hogy "ezen a héten, a következő órákban diplomáciai úton panaszt emelnek" Kepes András ellen, mert előre tudott arról a "rendkívüli, erőszakos kalandról", amelybe Rózsa Flores és társai bocsátkoztak.
Kijelentette, hogy a külügyminisztériumon keresztül az igazságügyi minisztérium nyújt be panaszt bűnrészesség és bűnpártolás címén a magyar újságíró ellen. Hozzáfűzte, hogy a bolíviai kormány reményei szerint "létezik valamiféle út az együttműködésre" a budapesti partnerszervekkel - írta az MTI.
"Mindenesetre hivatkozni fogunk a terrorizmus elleni küzdelem nemzetközi konvencióira is, hogy bíróság elé tudjuk állíttatni Kepest" - mondta.
Sacha Lloren, a társadalmi mozgalmak koordinálásáért felelős bolíviai miniszterhelyettes helyi idő szerint pénteken közölte, hogy kormánya jogi lépéseket tesz Kepes András ellen, mert hallgatása veszélyeztette Bolívia integritását. Llorenti szerint Kepes Andrásnak rögtön az interjú után tájékoztatnia kellett volna a magyar hatóságokat Rózsa Flores Eduardo terveiről, akik ezt követően nyilvánvalóan átadták volna az információkat a bolíviai szerveknek.
Kepes András úgy véli, hogy nem hibázott újságíróként az ügyben. "Egy újságírónak nem az a feladata, hogy alakítsa az eseményeket, hanem az, hogy dokumentálja, és a hátteret megvilágítsa" - mondta az MTI-nek szombaton. Kepes András szerint az április 16-i rajtaütés is azt mutatja, hogy a bolíviai hatóságoknak a titkosszolgálatokon keresztül voltak információi, amit nem a Rózsa Flores Eduardóval készített interjúból kellett megtudniuk.
Arra a kérdésre, hogy az interjú elkészítése után megfordult-e a fejében, hogy a hallottakról bármelyik hatóságot értesítse, Kepes András azt mondta: amennyiben nem bűncselekmény előkészítéséről van szó, az újságírót ugyanúgy kötelezi a titoktartás, mint egy orvost vagy egy ügyvédet.
"Ellentmondásos személyiség volt, nagyon érdekes ember. Szeretetre méltó és félelmetes. Nagyon nehezen beskatulyázható figura," mondta Rózsa Floresről Kepes András. A riporter még a titkos interjú levetítése előtt azt nyilatkozta a 168ora.hu-nak:
”Eduardo nem volt terrorista”.A Rózsa Flores Eduardóval tavaly szeptemberben készített interjút múlt héten kedden sugározta az MTV.