Elhunyt a milliárdos szobalány

76 éves korában meghalt a lengyelek jótékonykodó nagyasszonya, Barbara Piasecka Johnson, akit a nekrológok csak filantrópként emlegetnek. Az Amerikába emigrált lengyel hölgy szobalányként tevékenykedett az öreg milliomos, a híres Seward Johnson – a J&J cég tulajdonosa – mellett, míg az, felrúgva több évtizedes házasságát, elvette feleségül a fiatal lányt, s halála után a többmilliárdnyi vagyonért Barbara hosszú évekig tartó harcot folytatott a Johnson gyerekekkel.

2013. április 12., 07:06

Mint a BPJ Holdings (Princetown, USA) irodája hírül adta, az asszony szülőhazájában, Lengyelországban hunyt el. Éveken át Monacóban élt, s egyike volt a világ leggazdagabb asszonyainak.

A Basiának becézett hölgy a wrocławi egyetemen szerzett diplomát művészettörténetből, majd Rómán keresztül 1968-ban emigrált az Egyesült Államokba, ahová 100 dollárral a zsebében érkezett. Ott a neves Johnson & Johnson cég tulajdonosánál lett szobalány. 34 éves volt, amikor 76 éves munkaadója miatta elhagyta feleségét, akivel akkor már 32 éve élt együtt, s 1971-ben összeházasodtak.

Seward Johnson 1983-ban bekövetkezett halálakor megindult a harc a bíróságon Barbara és Johnson hat felnőtt gyereke között, végül az özvegy 500 milliós vagyont örökölt férje után. Mint a The New York Times írta, a 17 hétig tartó eljárás során, amelyben több mint 200 jogász vett részt, a Johnson gyerekek azt állították, hogy az új feleség kényszerítette haldokló apjukat végrendeletének megváltoztatására – természetesen saját javára. Ugyanakkor Barbara a perben azt mondta, a gyerekek őt hibáztatják a családon belüli nézetkülönbségekért, amelyek már az ő megjelenése előtt is léteztek. „Sajnálom – mondta akkor –, hogy a gyerekek saját apjukat nem vették soha komolyan, hiszen az már azelőtt kizárta őket végrendeletéből, mielőtt én az USA-ba érkeztem volna.”

A botrányos eljárás végén a felek megegyeztek, ennek értelmében Barbara 350 millió dollárt kapott, a hatalmas vagyon többi része egyrészt a gyerekeké, másrészt a floridai Harbor Branch óceánkutató intézeté lett. Az özvegy a pénzen kívül megkapta azt a villát, amelyet saját maga építtetett Princetownban, ebben lakott elhunyt férjével – egy erdős, 140 hektáros területen lévő, György király-stílusú, 4273 négyzetméteres rezidenciát, amelyet Jasna Polanának nevezett el.

Az ingatlant később magángolfklubbá alakította, és átköltözött Európába, Monacóba. Ott műgyűjtéssel és adományozással kezdett el foglalkozni. A Forbes magazin ez év márciusában vagyonát 3,6 milliárd dollárra becsülte, így a világ 50 leggazdagabb nője közé került.

2004-ben a Liechtensteini Múzeum 19 millió fontot fizetett (ez akkor 36,7 millió dollár volt) egy Barbara Johnson által egy londoni aukción kiállított firenzei öltözködőasztalért – ez volt a világ legdrágább bútora, amelyet valaha aukción eladtak. 2009-ben Barbara asszony egy 1658-as Rembrandt-képet rekordáron adott el – 33 millió dollárért.

Műkincseit kiállításokon mutatta be. 1990-ben a varsói királyi várban került sor az Opus Sacrum nevű kiállításra, ugyanezt Liechtensteinben 1991-ben is bemutatták. Barbara gyűjteményét még Seward Johnsonnal kezdték megalapítani, Monet, Picasso, Tizian, Rembrandt és más festők képeivel.

A rendszerváltás után Barbara Piasecka Johnson 100 millió dollárt szánt a gdański hajógyár megvételére, ahol tíz évvel korábban alakult meg a Szolidaritás mozgalom. Erre az üzletre végül nem került sor. Az asszony alapítványt is létrehozott, amely többek között Amerikában tanuló lengyel diákokat és lengyelországi humanitárius akciókat támogatott. Utolsó éveiben autista gyerekeken és fiatalokon segített.

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.