Életben van az elhunyt
A lengyelországi Bydgoszcz városának rendőrei és tűzoltói is sok különleges dolgot tapasztaltak már, de azt, hogy a halott horkol, még sosem! Márpedig ez történt néhány napja egy családi házban – a hatóságok gyakorlatában feltehetően először.
A hatóságok segítségét az osielskoi családsegítő szolgálat egyik munkatársa kérte, mert nem tudott kapcsolatba lépni 84 éves ápoltjával. A tűzoltók kiérkeztekor a ház ajtaja belülről volt bezárva, ezért betörték az egyik ablakot. A kanapén találták a ház idős tulajdonosát, aki nem adott életjelet, hívták tehát a mentőket.
Beszámolójukból kiderül, hogy a doktornő, akinek szakképesítése aneszteziológus, nem vizsgálta meg a pácienst, csak „szemmel”, és azonnal megírta a halotti bizonyítványt. A mentők ezután gyorsan távoztak is.
Megérkezett viszont a helyi plébánia papja, aki tájékoztatta a rendőröket, hogy már értesítette a temetéssel foglalkozó céget. És megérkeztek azok a nyomozók is, akiknek a helyszínt kellett biztosítani egy esetleges további eljárás miatt.
És ekkor a házban lévők valamilyen zajt hallottak. – Olyan volt, mint a horkolás, vagy nehéz lélegzetvétel – meséli az egyik rendőr. – Meggyőződésünk volt, hogy a házban van valahol valamilyen idősebb állat, de kiderült, hogy az idős néni felébredt. Megdöbbenten hívtuk újra a mentőket, ezúttal a doktornő kórházba szállította a beteget.
A bydgoszczy ügyészség a hihetetlen ügyben megkezdte a nyomozást. Mint az újságírók nem hivatalos forrásból megtudták, az orvosnő azzal védekezik, hogy nem vizsgálta meg a beteget az első híváskor, mert nem vizsgálhatta meg – szerinte ugyanis a nyomozás érdekében a rendőrök nem engedték, hogy megérintse a beteget.