Egy puha Brexit is fájna, ám Nagy-Britannia nem erre készül
Miközben – mint megírtuk – maga Theresa May brit kormányfő fogja vezetni a Brexit-tárgyalásokat, némely brit baloldali értelmiségi a „puha fasizmus” előretörését látta a kilépés megszavazásában. A Brexit mellett kampányolók maguk sem hittek a győzelemben, nem volt sem kilépési stratégiájuk, sem tárgyalási forgatókönyvük a Brüsszellel való egyeztetésre.
Theresa May személyében olyan miniszterelnök vállalta, hogy kivezeti az országot az Európai Unióból, aki a népszavazásig a kilépés ellen foglalt állást. A referendum után a „kemény Brexit” híve lett, majd lassan átsorolt a „puha”, azaz a megegyezéses Brexit táborába.
Az Európai Unióval való tárgyalások egy évvel a referendum után kezdődtek el, a kilépés módját megfogalmazó brit álláspont pedig csak idén július 6-án körvonalazódott. Ez az elképzelés aztán olyan megrázkódtatást okozott a kormányzó konzervatívok között, hogy tiltakozásul lemondott a külügyminiszter, a Brexit-ügyi miniszter és a párt több alvezére. May miniszterelnök csak abban reménykedhet, hogy a nyári szünet beköszöntéig nem szakad tovább a kormánypárt, és így a parlament októberi üzemkezdéséig megússza a bukást. Mindez utólag is azt igazolja, hogy a kilépéspártiaknak nem volt semmilyen stratégiájuk az esetleges győzelemre. A soviniszta keménykedéssel csak saját pozíciójukat akarták megerősíteni a jobboldalon belül.
Ehelyett a szavazók 51,9 százaléka megszavazta a Brexitet, amelyről a voksolás pillanatában nagyon kevesen tudták, hogy mit is jelentene a valóságban.
Csak utána derült ki, hogy a mérgezett élelmiszerek behozatalára, a britek EU-ba utazására, az európai légtér használatára, Gibraltár státusára, a kikötők forgalmára, a közös gyógyszerpolitikára és ezer más fontos részletkérdésre vonatkozó jogszabályok a kilépéskor érvényüket vesztik. Aztán vagy sikerül megállapodni Brüsszellel a módosításukban, vagy a káosz és a teljes elszigetelődés korszaka következik. S ha nem sikerül elkerülni az Ír Köztársaság és Észak-Írország közti fizikai határ visszaállítását, akkor még a polgárháború kiújulása sem lehetetlen.
Brexitellenes tüntetés LondonbanAz Európai Unióval való tárgyalások lassan, nyögvenyelősen kezdődtek meg, ami nem is csoda, hiszen a legutóbbi napokig nem volt érvényes brit tárgyalási pozíció. A brit fő tárgyaló pedig az a David Davis volt, aki most le is mondott a posztjáról May állítólag „túl puha” javaslata miatt. Pedig a terv, legalábbis a dolgok jelenlegi állása szerint, az Európai Unió számára elfogadhatatlanul kemény, pontosabban irreális. A britek célja mindvégig az volt, hogy a kilépéstől függetlenül minden eddigi kedvezményt vagy legalább a legtöbbet megtartva kereskedhessenek az unióval, azaz a legfontosabb gazdasági partnerükkel. Brüsszel ezt látva a kereskedelmi tárgyalások megkezdésének feltételéül három kérdés rendezését jelölte meg, nevezetesen az ír határét, a brit uniós befizetésekét és az Egyesült Királyságban dolgozó EU-állampolgárok ügyét. Ha végleges megállapodás nem született is, az utóbbi kettő, amely vastagon érinti Magyarországot is, talán rendeződni látszik. Az ír és északír határ ügye pedig szorosan kötődik az esetleges vámunióhoz. Ha ugyanis ezt a problémát nem sikerülne megoldaniuk, akkor vagy az ír szigeten belül, vagy Észak-Írország és a brit sziget között vámhatár keletkezne. Előző esetben az ír békefolyamat kerülne veszélybe, utóbbiban pedig az Egyesült Királyság szuverenitása szakadna ketté.
A kemény Brexit híveinek távozásával, két évvel és egy hónappal a népszavazás után a brit kormány végül olyan javaslattal állt elő, amely az áruk forgalmában elfogadná az EU belső piacára vonatkozó előírásokat.
Így az Egyesült Királyság és az unió közösen szabályozná a kétoldalú kereskedelmet. Ezzel párhuzamosan kialakítanának egy olyan vámszabályozási rendszert, amelyben továbbra sem lenne vámellenőrzés a belső kereskedelemben, és a kívülről bejövő árukra kivetett vámokat elszámolnák egymás között.
A javaslat látszólag korrekt, de technikai, elvi és politikai nehézségekbe is ütközhet. Technikailag az egymásnak járó vámok beszedése és átutalása újabb apparátus kiépítését igényli, és az elszámolás örökös vitákhoz vezethet. Ennél sokkal fontosabb, hogy az Európai Unió és maga az európai gazdasági közösség a négy szabadság elvére, azaz az áruk, a tőke, a szolgáltatások és a személyek, vagyis a munkaerő szabad mozgására épül. Az áruk teljesen szabad mozgásának jogát csak az kapja meg, aki elfogadja a másik három szabadságjogot is. Lényegében ezt teszik azok a nyugat-európai országok – Svájc, Norvégia, Izland –, amelyek nem tagjai az EU-nak. Ezért élhet és dolgozhat annyi magyar például Norvégiában. Ha a britek kedvéért az Európai Unió lemond a négy szabadság egységes és oszthatatlan elvéről, akkor egyik legfontosabb alapértékét adná fel, és nagy valószínűséggel megnyitná az utat az EU leépítéséhez. Aminek elsősorban a dolgozó emberek és a szegényebb tagállamok lennének a vesztesei.
Aligha véletlen, hogy a nyugat-európai üzleti körök és az őket képviselő politikusok gyorsan kinyilvánították a rokonszenvüket. Minden hetedik német autót a szigetországban adják el, és a britek kereskedelmi deficitje az EU-val szemben évi 90 milliárd euró.
A szolgáltatásoknál viszont 20 milliárd eurónyi brit többlet keletkezik. A nyugat-európai nagytőkének fontos a brit piac vámmentes megtartása, és ezért cserébe nyilván szívesen lemondanának például a kelet-európai polgárok angliai munkavállalásának jogáról. Ezt azonban egyelőre nem illik kimondani, ezért a négy szabadságjog együttes képviselete még része az unió tárgyalási pozíciójának. Az EU fő tárgyalója, a francia Michel Barnier mindeddig tiszteletre méltó nyugalommal, kitartással és elvhűséggel állt ki a közösség alapvető értékei mellett. Csak remélni lehet, hogy nem kényszerül meghátrálni, és nem adja fel a német autógyárak vagy az olasz cipőexportőrök kedvéért a négy szabadságjog elválaszthatatlan egységét.
A brit elgondolás szerinti vámszabad terület a technikai és elvi nehézségek mellett politikai akadályokba is ütközhet az Egyesült Királyságban, azaz Angliában. Az északírek, skótok, walesiek többsége, ha tehetné, maradna az EU-ban. A kemény, elvakult kilépéspártiak szerint egy ilyen megállapodás az EU gyarmatává tenné a szigetországot. Amikor a brit nagyvállalatok vezetői arról beszéltek, hogy a Brexit árthat az üzletnek, az akkor még aktív külügyminiszter durva szavakra ragadtatta magát. Az elvont ideológia, az elvakult sovinizmus még a gazdaság, benne a brit tőke érdekeinél is fontosabb Boris Johnson számára. Jól jelzi ez, hogy a Brexit milyen alantas indulatokat szabadított fel az angol politikai közegben. Ennek része az a szélsőséges, hidegháborús oroszellenesség is, amely azt akarja sugallni Nyugat-Európának, hogy a veszteséges Brexitet is érdemes lenyelnie a brit szövetséges kedvéért. A Brexit hívei emellett eredetileg az Egyesült Államokkal való kivételes viszonyban, az Egyesült Államoktól megszerezhető kereskedelmi kedvezményekben is reménykedtek, de Trump elnök aligha fog ingyen jótékonykodni.
Sokan idézik manapság De Gaulle egykori francia elnököt, aki óvta az európai közösséget a britek felvételétől. Arra azonban ő még nem gondolhatott, hogy a kilépésük sem jár kevesebb bajjal, mint a belépésük.
