Egy lépés előre, két lépés hátra

Már három hónapja ült és várt a tárgyalóasztalnál az IMF-delegáció. Az áprilisi Barroso–Orbán-találkozó után ugyanis – ha addig még nem lett volna világos – feketén-fehéren eldőlt: a jegybanktörvény módosítása az előfeltétele, hogy megkezdődjön az egyeztetés a nemzetközi szervezetek és a magyar kormány megbízottai között.

Most, hogy elhárulni látszik az utolsó akadály is, már csak az a kérdés, hogy miért enyhült valamelyest az IMF tavaly novemberi megkeresése óta tomboló kormányzati dackorszak. Mert a folyamatos időhúzáson edződött közvéleményt az már meg sem lepte, hogy a máskor törvénygyárként működő parlamentnek most ennyi időbe telt elfogadni a kért változtatásokat.

Elemzők úgy látják: a forintárfolyam kiszámíthatatlan ingadozása ijeszthette meg Orbán Viktort. Petschnig Mária Zita közgazdász arra tippel, hogy a dübörgő szabadságharcban mind a saját, mind az IMF-delegáció idegeit is kikezdte a kormány az elmúlt fél év tipródásaival. Az viszont változatlanul tény – és ebben egyetért az elemzők nagy többségével –, hogy a váratlan fordulat amúgy tökéletesen illeszkedik az eddigi „egy lépés előre, két lépés hátra” jellegű kormányzati taktikázásba. A játék lényege: elmegyünk a szakadék széléig, majd onnan gyorsan visszahátrálunk.

Elemzői körökben korábban felmerült, hogy esetleg az államcsődre bazírozik a kormány, de ez már kizárható. Két évvel a választások előtt ugyanis már nincs idő a politikai veszteség helyrehozatalához. Marad tehát a „pávatánc”, és Varga Mihály, a tárgyaló delegáció vezetője már kapja is a „táncórákat” – vélekedik Petschnig Mária Zita. Abban is mindenki egyetért, hogy a koreográfus maga Orbán Viktor, egyedül az ő döntésén áll vagy bukik a megállapodás. Jelen esetben – legalábbis Róna Péter közgazdász szerint – inkább bukik. A szakember blogbejegyzésében emlékeztet, hogy a jegybanktörvény módosítása után fogadta el az Országgyűlés a Magyar Nemzeti Bankra vonatkozó tranzakciós illetéket, amely az eredeti törvényhez hasonlóan valószínűleg kiveri a biztosítékot a tárgyalópartnereknél. Ebből következően – fogalmaz – nem sokáig marad nálunk az IMF.

Amúgy ez a fajta kormányzati arrogancia nem új, sőt, úgy tűnik, a szabadságharc szerves része. A múlt év végén is érte kellemetlen meglepetés a mifelénk csak „hárombetűs szervezetként” emlegetett IMF küldöttségét. Petschnig Mária Zita felidézi, hogy az EB és az IMF határozott kérése ellenére rohamtempóban fogadták el és íratták alá a köztársasági elnökkel az ominózus jegybanktörvényt. Hozzáteszi: júliusban azt szerette volna elérni a Valutaalap, hogy a kormány még ne véglegesítse a 2013-as büdzsé sarokszámait, ám egy héttel a delegáció érkezése előtt a magyar kormány – szakítva az eddigi gyakorlattal – már el is fogadta azokat.

Az ilyen előzmények valóban alapot adhatnak a szkepticizmusra. Pedig ha füstbe megy a megállapodás, az országnak bőven lesz veszítenivalója. Ahogy már most is sok százmilliárdra becsülik a veszteséget, amelyet az IMF-tárgyalások körüli időhúzás okozott. Vértes András és Róna Péter egyébként úgy saccol: bár a piacok bizalomvesztéséből származó károk is jelentősek, valójában a kamatveszteség az, ami számszerűsíthető: most már legalább 800 milliárd forintnál tartunk.

De a gazdasági vezetés önbizalmát eddig sem ingatták meg a horrorisztikus számok. Büszkén hirdetik: Magyarország a piacokról finanszírozza magát. És – egyelőre – tényleg. Csak épp 8-10 százalékos kamatok mellett, míg az IMF-hitel kamatai 3-4 százalékosak.

És ezzel csak részben az a probléma, hogy a bankok kizárólag az állami hiteleknél magasabb kamatokkal nyújthatnak vállalkozói hiteleket. Talán ennél is súlyosabb gond az, hogy – Petschnig Mária Zita szerint – a piacok is megunják egy idő után a macska-egér játékot, s ha elvész a maradék bizalom, elmaradnak a piaci hitelek is. Minden jel arra utal, hogy már most egyre fásultabban követik az eseményeket – teszi hozzá. Így az sem biztos, hogy egy esetleges megállapodás azonnali megnyugvást és bizalomerősödést eredményez. Már csak azért sem – és emiatt több elemző is aggódik –, mert benne van a pakliban, hogy a szerződés aláírása után is folytatódik a „szabadságharc”.

Nyilvánvalóan nem segíti a bizalomépítést az sem, hogy a kormány újabb kommunikációs frontot nyitott. Orbán Viktor már most tudni véli, hogy az egyhetes, intenzív tárgyalássorozaton az IMF milyen konkrét kérésekkel áll majd elő, azt meg egészen biztosan tudja, hogy ő ezek mindegyikét visszautasítja. Szakértők pedig egyetértenek abban: az IMF-egyeztetéseknek nem a vagyonadó vagy ingatlanadó bevezetése a célja: a szervezet „csupán” a kölcsönadott pénzét szeretné viszontlátni, s ehhez keresi a garanciákat. Egészen pontosan egyetlen garanciát, mégpedig stabil, kiszámítható gazdaságpolitikát akar, s ennek az eléréséhez tesz javaslatokat.

Csakhogy Petschnig Mária Zita szerint a költségvetés jelenlegi változata ilyen lépéseket csak nyomokban tartalmaz. Egyszeri intézkedésekkel és néhol elfogadhatatlan eszközökkel operálnak.

A „kőbe vésett” egykulcsos adórendszerről a hazai közgazdászok szakmailag elhivatott része állítja, hogy noha négy-öt százalékos növekedés mellett akár kiváló gazdaságélénkítő eszköz lehetne, az ország jelen helyzetében folyamatosan termeli a költségvetési hiányt. Így elkerülhetetlenné válik az állandó toldozgatása. A folyamatos tűzoltás kényszerét tűpontosan mutatja az elmúlt két év kormányzati politikája: ad hoc intézkedésekkel, havonta új adónemekkel igyekeztek befoltozni a költségvetésen tátongó újabb és újabb lyukakat.

Erre is van instant kormányzati válasz: az elmúlt nyolc év miatt kényszerül improvizálni a kormány. De egyre gyakrabban hallani azt is, hogy az ad hoc intézkedések időszaka mostanra véget ért. Igaz, ennek nem sok jele mutatkozik.

Matolcsy Györgynek pont mostanában, a költségvetési törvény elfogadása után jutott eszébe néhány bevételnövelő intézkedés. A stabilitás kormánya ezek után sebtiben benyújtotta az alkoholos italok, a dohánytermékek és az autógáz jövedéki adójának emeléséről szóló javaslatot. (Utóbbi érdekessége, hogy hírek szerint ezrek szereltették át az autójukat több százezer forintért, hogy az olcsóbb gázüzemre álljanak át.)

Ám a miniszterelnök elégedett. Az egyik közösségi oldalon videoblogban szólt arról, hogy a kormány „megnyerte a válságkezelésről szóló brüsszeli vitát”. Hogy miért is? Mert – mint mondja – megvédték a nyugdíjakat, nem csökkentették a béreket, és nem kényszerültek megszorításokra.

Már csak a nemzetközi szervezeteket kell erről meggyőznie.

Magyarország és az IMF - karikatúragaléria: