Egy lépés előre

Október 19-én befejeződött Rómában a katolikus világegyház rendkívüli szinódusa. Az egyes országok püspöki konferenciáinak küldöttei, teológusok, tanácsadók, laikusok vitatkoztak két héten át az egyház tanításáról, gyakorlatáról a házasság, család, szexualitás kérdésében. Ferenc pápa a záróbeszédben mondta el véleményét.

A szinódus volt az argentin Jorge Mario Bergoglio másfél éves pápaságának eddigi legfontosabb, a külsőségeken túlmutató eseménye. Ferenc pápa szükségesnek tartotta az egyház tanítása és a változó világ viszonyának elemzését. Megvitatásra olyan témaköröket választott, amelyek a mai ember, a hívek mindennapi problémái: család, szexualitás, bűnbocsánat. Nem véletlen, hogy a két hét eseményei az elemzőket a hatvanas évek II. Vatikáni Zsinatára, az ott hozott határozatokra, az egyház nyitására a világ felé (aggiornamento) emlékeztetik. Különösen szembetűnő ez, mert XXIII. Jánost három olyan pápa követte, aki fokozatosan visszavonta mindazokat az egyházat megújító kezdeményezéseket, amelyeket a zsinat hozott.

Az első, az olasz VI. Pál mindjárt a világpusztító AIDS terjedésének kezdetén betiltotta a fogamzásgátló pirula használatát. A népszerű, közvetlen, lengyel II. János Pál következett, aki zseniálisan használta a médiát, de fontos kérdésekben (a nők egyházon belüli helyzetének rendezése, a szexuális tanítás felülvizsgálata stb.) ragaszkodott az egyház hagyományos, macsó gyakorlatához. A tudós, világtól elzárkózó német Benedek pápa következett, akinek fontosabb volt egy briliáns latin beszéd (amit számos püspök már nem értett), mint a Vatikánon belüli korrupció felszámolása. És persze mindhárman felelősek a katolikus egyháznak az utóbbi évtizedekben legtöbbet ártó pedofília elleni küzdelem elhanyagolásáért.

Mindennek eredményeként az utóbbi évtizedekben a katolikus egyházat teológiai téren a tompa megmerevedettség légköre vette körül. A Vatikán kőbe vésettnek tekintette a tanítást, és nem mérte fel magatartása következményeit az egyházban. A hívek pedig mindennapi életük problémáival vetették össze ezt, és egyre kevésbé tekintették magukénak. A magatartásukban végbemenő változás nem csak az egyházból való kilépésekben mutatkozik meg. Ennél is veszélyesebb a tanítás életidegensége és ennek következménye, a vele szembeni közöny.

Mindenekelőtt a szexualitás kérdésében tért el az egyházi felfogás a hívek gyakorlatától. A pasztorális munkát végző papság a világ minden részéről jelezte, hogy az eddigi felfogás felülvizsgálatra szorul. Ez késztette Ferenc pápát arra, hogy a püspökök révén kérdést intézzen a hívekhez: mi a véleményük az elvált és újraházasodott hívek szentségekhez járulásáról és a fogamzásgátló szerek használatáról a házasságban? Az eredményt katasztrofálisnak minősítette a szinódust előkészítő dokumentum (Instrumentum Laboris). Még jámbor katolikusok is azt gondolják, hogy az érvényes tanítás „nem teljesen elfogadható”.

A dokumentum igazolja azt a korábbról ismert tényt, hogy a vallásos nők jelentős része meg sem gyónja a fogamzásgátló pirula használatát, mert nem tekinti bűnnek. A válaszokból az is kiderül, hogy vallásos körökben is elfogadott szerelmespárok, jegyesek házasság előtti szexuális kapcsolata, együttélésük akár évekig a házasságkötés előtt. Ezt a papság jelentős része tudomásul veszi. Gyakran az illetékes püspök hallgatólagos beleegyezésével megáldoztatják az elvált személyeket, feloldozzák a szexuális kapcsolatot meggyónó híveket.

Az egyházi hierarchia és a hívek közötti elidegenedés késztette Ferenc pápát a szinódus összehívására. Mint XXIII. János, ő is ki akarja nyitni az ablakokat, ajtókat a világ felé (még a szóhasználat is azonos). Nem a tanítás feladásáról van szó, hanem az évszázadok során rátapadt, lényegétől idegen szokások, gyakorlat lehámozásáról. De egyidejűleg a mai világ, egyház számára is elfogadható gyakorlat elismeréséről is. A szinódus két hetének vitái bizonyítják, hogy a kettő összeegyeztetése nehéz feladat. A világegyházban változatlanul erős a tradicionalisták tábora, amelyet a Vatikán magas rangú tisztségviselőinek jelentős része is támogat. A másik oldalon pedig egyre többen tartják kívánatosnak az aggiornamento újraélesztését. (A szó a dolgok naprakésszé, időszerűvé tételét jelenti. XXIII. János ebben az értelemben használta az „ablakok kinyitása” a világ felé kifejezést.)

A két tábor szembenállásának mértékét bizonyítja egy nagy feltűnést keltő, a közelmúltban megjelent könyv és egy beszéd. Ludwig Müller kardinális, az egyházi hierarchiában harmadik helyen álló bíboros könyvet írt, amelyben kijelenti: nem szabad kompromisszumokat kötni a házasság, a családi élet és a szexualitás kérdésében. Ha az egyház ezt tenné, eladná a tanítást a korszellemnek. Vagyis nincs reform.

A másik véleményt Walter Kasper volt kúriai kardinális, Ferenc pápa tanácsadója képviseli. Címszavakban: az elvált és újraházasodott híveknek minden egyes eset megvizsgálása után, az irgalmasság nevében engedélyezni kell a szentségekhez járulást. A homoszexualitás nem bűn. Nekik és a leszbikusoknak helyük van az egyházban. Ők is Isten gyermekei.

A szinódust több, a katolikus egyházban szokatlan eljárási forma jellemezte. Mindenekelőtt az, hogy a tárgyalások nem latinul, hanem olaszul folytak. Mindenekelőtt az afrikai és ázsiai országokból érkezett püspökök latin nyelvtudása hagy kívánnivalót maga után. Új volt az is, hogy mind a hatvanöt témáról külön szavaztak, az eredményt esetenként közzétették. Az elfogadáshoz kétharmados többségre volt szükség. Ezt három javaslat nem érte el: az elvált hívek szentségekhez járulásának engedélyezése, az azonos neműek házasságának elismerése és a homoszexualitás eddiginél méltányosabb kezelése. Ezekben a kérdésekben majd Ferenc pápa dönt.

Feltűnt, hogy a pápa egy konzervatív felfogásáról ismert bíborost, a magyar Erdő Pétert bízta meg a szinódus fontos, jelentéstevő (Relator) tisztségével. Ez egyrészt a magyar püspöki konferencia vezetője személyének felértékelése, másrészt a reformtámogató pápa törekvésének jele, hogy feloldja a két tábor közötti feszültséget. Egyben megerősítette a magyar egyházban gyakran hangoztatott véleményt, hogy Erdő Péter Rómába igyekszik. Célja egy fontos vatikáni tisztség.

Említésre méltó, hogy a szinódus első heti vitáinak összefoglalójában bő teret biztosított a homoszexuálisok és az elvált keresztények problémájának. Hangsúlyozza, hogy a homoszexuálisok gazdagítják az egyházat, irántuk megértést kell tanúsítani. Az elvált és újraházasodott személyek szentségekhez járulása kérdését pedig – Erdő Péter jelentése szerint – minden esetben külön kell megvizsgálni. Ezek a megfogalmazások a konzervatív körök nemtetszését váltották ki. Ezért a záródokumentumban enyhébben fogalmaztak.

Minden kérdés a püspöki konferenciák elé kerül további vitára. Ezek eredményét összesíti a jövő októberben sorra kerülő szinódus. A végső döntés joga a pápáé. Walter Kasper kardinális a Die Zeitnek adott interjújában így foglalta össze véleményét a szinódusról: „A szólás szabadsága a II. vatikáni zsinat óta a legnagyobb élményem volt. Akkor is, most is mindenki azt mondhatta, amit gondol. Örültem az új realizmusnak. Új volt, hogy a Vatikánban vitatkozunk. Ezt kell folytatni a püspökségeken is. A szinóduson az egyház fontos lépést tett a világ felé.”