Egy helyen 23 méter volt a cunami magassága

Egy pénteken közzétett tanulmány szerint Japánnak volt olyan pontja, ahol a 23 métert is elérte a szökőár magassága a március 11-i földrengés után.

2011. március 19., 05:09

A Jomiuri Simbun című lap egy kikötőkkel és repülőterekkel foglalkozó kutatóintézetet idézve közölte, hogy Ivate prefektúrában, Ofunato településnél mérték ezt a hullámot, amely egész városokat törölt le a térképről. Az intézet a műholdas helyzetmeghatározók (GPS) és egyéb mérőeszközök adatait használta a tanulmányhoz.

A földrengéseket követő legerősebb cunamit Japánban 1986-ban mérték, annak magassága 38,2 méter volt - írta a lap. A felszínfigyelő rendszereket ellenőrző hatóság szerint a 9-es erejű földrengést követő tengerár 400 négyzetkilométer területet öntött el, de ez az adat még feljebb módosulhat, mert a légi fényképek 20 százalékának kielemzése még hátra van - írta a

hvg.hu.