Duterte szerelmes dallal üdvözölte Trumpot, az amerikai elnök hallgatott a fülöp-szigeteki mészárlásokról

2017. november 13., 12:07

Szerző:

Donald Trump kelet-ázsiai útja lassan véget ér. A körút egyik utolsó állomásaként még részt vesz hétfőn a Manilában zajló Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) csúcstalálkozóján, utána pedig dicsérte a két ország kapcsolatát, hogy tárgyalt Rodrigo Dutertével, a csúcstalálkozó házigazdájával.

Fotó: AP/Andrew Harnik

A megbeszélés előtt az amerikai elnök figyelmét jogvédő szervezetek hívták fel arra, hogy ítélje el a Duterte által vezetett mészárlást, azt a kábítószer-ellenes hadjáratot, amelynek a nevében már majdnem négyezer embert öltek meg. Az amerikai elnököt már korábban is bírálták amiatt, hogy egy májusi telefonbeszélgetésben gratulált Dutertének a drogkereskedelem felszámolásáért. Arról nincs információ, hogy a mostani tárgyalás során Trump elítélte volna az mészárlást. 

Az amerikai elnök vasárnap érkezett Manilába, ahol a csúcstalálkozó gálavacsoráján is részt vett. Duterte pedig, állítólag Trump kérésére, egy helyi szerelmes dalt is elénekelt „Te vagy a fény” címmel.

A mostani találkozón az északi-koreai rakétaprogram, a Dél-kínai tengert érintő területi viták, és a mianmari humanitárius válság a fő napirendi pontok. A tíz ASEAN-tagország előbb közösen tárgyal, majd külön-külön folytatnak tárgyalások az Egyesült Államok, Dél-Korea, Japán és az ENSZ képviselőivel.

Ahogy mi is megírtuk, Duterte pár napja azzal dicsekedett, hogy tizenévesen többször börtönbe került, 16 évesen gyilkolt először, aminek a kiváltó oka mindössze egy rossz pillantás volt. A fülöp-szigeteki diktátort Szijjártó Péter is meglátogatta májusban, és felajánlott hatmilliárd forintot a Manila-öböl és Laguna-tó megtisztítására.