Trump hazugságokkal etette a tömeget – közölte a republikánus frakcióvezető

2021. január 19., 19:27

Szerző:

Már saját pártja is szívesen túllépne a leköszönő elnökön.

 

Donald Trump leköszönő amerikai elnök „provokálta ki” a washingtoni kongresszus épületének január 6-ai ostromát – jelentette ki kedden Mitch McConnell, a szenátus republikánus párti többségének vezetője.

„A tömeget hazugságokkal etették. Az elnök és más befolyásos emberek provokálták őket"

– hangsúlyozta. A szenátor közölte, hogy Joe Biden megválasztott elnök szerdai beiktatása „biztonságosan és sikeresen” fog lezajlani.

Végül hozzátette, Biden beiktatását követően 

„továbbléphetnek”.

Január 6-án a távozó elnök több száz híve ostromolta meg a Capitoliumot, ahol a kongresszus és a szenátus a Joe Bidenre leadott elektori szavazatok hitelesítése céljából tartotta együttes ülését. A tiltakozókat a nemzeti gárda segítségével távolították el az épületből, az összetűzésben többen életüket vesztették. Előzőleg Trump beszédet mondott hívei előtt.

 

(MTI)