Divattalanul, Vespa-érzéssel

Mod: pop-rock körökben egy letűnt divat (?), életforma (?), közösség (?) neve, amely virágkorát az 1960-as évek elején Angliában élte. Tagjainak fő jellemzője volt, hogy Vespán robogtak, szenvedélyesen utálták a nagymotoros rockereket (ez gyakran tettlegességig is fajult), zenei kedvenceik egyes liverpooli bandák, de főleg a The Who és a Troggs voltak. Az életérzést közvetítő zene azonban túlélte az évtizedeket, és ezúttal Milánóból érkezik Budapestre egy hamisítatlan mod-banda, a Smodati. Ők lesznek április 17-én a Blue River Állóhajó Mod Ska Britpop Night című koncertjének.

2010. április 12., 00:15

A Smodati 1995-ben alakult gimnáziumi zenekarként. Nevük vidám szójáték: „smodati” ugyanis annyit jelent olaszul: „divatjamúltak”. Szerencsére a zenében ugyanolyan körforgás van, mint a természetben, és ez vonatkozik a pop-rockra is: ma ismét nagy keletje van a 60-as, 70-es éveknek, amelyekre Luca (ének), Teo (gitár, vokál), Otto (gitár, vokál), Fox (basszusgitár) és Claudio (dob) esküsznek.

Mint honlapjukról is kiderül, szentmiséjük a The Who-nak a mod-korszakról szóló „operája”, a Quadrophenia, zeneileg pedig olyan további, ma már klasszikus (hahaha!) punk-bandákhoz kötődnek, mint a The Jam vagy a The Clash. (Persze a rock-történelemben jártasak tudják, hogy a punkok megvetették a rock nagyágyúit, de a The Whora felnéztek…). A Smodati tavaly már járt Budapesten, és vélhetően most is nagy ovációval fogadják őket a Mods Hungary tagjai.

A Traditional & limited series street style-t közvetítő Casual Streetwear Budapest által az üzlet 10. születésnapjára szervezett buli további fellépői a francia Beer Beer Orchestra, amely a ska, a punk, a jazz és a blues elemeiből építette fel elvetemült zenéjét, és hozzájuk csatlakozik két magyar formáció: a skában jártas Last Minute, valamint a magyar mod képviseletében a The Posh, amely Contro Il Calcio Moderno című dalával a mai futball árnyoldalait állítja pellengérre.

Tegnap 14:47

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.