Dániában megszüntették a járványügyi korlátozásokat

80 százalékos az átoltottság.

2021. szeptember 10., 21:36

Szerző:

Az összes járványügyi korlátozást megszüntettek Dániában az Európai Unióban elsőként. A skandinv ország ugyanis elsőként érte el a 80 százalékos átoltottságot – számol be róla a Guardian.

A skandináv országban a 12 évnél idősebb lakosok több mint 80 százaléka kapta meg mindkét dózist, ezért a dán kormány már nem tekinti „társadalomra nézve kritikus” betegségnek a koronavírust. A korlátozások feloldása fokozatosan történt, az utolsó intézkedést, a nightclubokban kötelező védettségi igazolványt pénteken törölték el.

Az országban akkor kezdtek el nyitni, amikor az 50 éven felüliek nagy része már mindkét dózist megkapta. Augusztus 14. óta a tömegközlekedési eszközökön már nem volt kötelező a maszk viselése, és a legtöbb helyen, étteremben, sporteseményeken, rendezvényeken sem kellett a védettségi igazolványt bemutatni.

A kötelező maszkviselés kizárólag a reptéren maradt meg. Javasolják ugyanakkor a kórházakban, az orvosoknál és a tesztpontokon is a maszkviselést, továbbra is ellenőrzik az országba beutazó külföldieket.

(Kiemelt képünk illusztráció: Egy vendég haját festik a dániai Bornholm egyik fodrászüzletében 2021. március 1-jén. Fotó: MTI/EPA | Pelle Rink)