Csíksomlyóra is ellátogathat májusban Ferenc pápa
Román sajtóhírek szerint eldőlt, hogy május végén és június elején tesz látogatást Romániában Ferenc pápa, aki állítólag felkeresi Csíksomlyót is – írja a Krónika.
A pápát még Klaus Johannis államfő hívta meg Romániába 2017-ben.
A bukaresti Q Magazine az államelnöki hivatalból származó értesüléseire hivatkozva azt állítja, hogy a szentatya Jászvásárra (Iaşi), Balázsfalvára és Csíksomlyóra is ellátogat majd. Úgy tudni, hogy Ferenc pápa Daniel ortodox pátriárkával közösen imádkozik a bukaresti Nemzet Megváltása katedrálisában, majd a szentatya a bukaresti Szent József-székesegyházban misét celebrál.
A Krónika ma felvette a kapcsolatot a csíksomlyói ferences rendházzal, amelynek képviselőitől azt a választ kapta, hogy a hivatalos tájékoztatásig nem nyilatkoznak a romániai pápalátogatásról.
Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspök a Krónikának mindenesetre novemberben azt mondta: nem zárható ki, hogy Ferenc pápa Erdélyt is felkeresi.