Csaknem egy évet késik az új berlini repülőtér

Az eredeti tervek szerint ezen a héten avatta volna fel Angela Merkel kancellár Berlin új központi repülőterét, amelynek megnyitását azonban váratlanul tovább, immár 2003 márciusára halasztották. A botrányos késedelem miatt leváltották a fő tervezőt, míg a Lufthansa és az Air Berlin óriási veszteségekről panaszkodik.

2012. május 21., 14:15

Berlin új légikikötője, amely Willy Brandt, Nyugat-Berlin egykori főpolgármestere nevét viseli, a város délkeleti részén épül, nem messze Schönefeldtől, Kelet-Berlin egykori repülőterétől. Az utóbbi – a belvárosi Tegel mellett – egyre nehezebben bírja a német főváros növekvő bel- és külföldi légiforgalmát. Az új, 27 millió utas fogadására alkalmas repülőtér építése 2006-ban kezdődött s az eredeti tervek szerint tavaly novemberben adták volna át a forgalomnak. Utóbb idén tavaszra halasztották a megnyitót: az indokolás szerint a tűzvédelmi berendezésekkel voltak gondok. Amint most kiderült, a jelentős mértékben automatizált légikikötő egy sor egyéb berendezése sem működik megfelelően, így a megnyitásra legkorábban csak késő ősszel kerülhetett volna sor. A télies időben való átállást viszont a légitársaságok ellenezték, így jövő tavaszra marad az avatás, amely a történtek tükrében aligha lesz különösen ünnepélyes. Matthias Platzeck, Brandenburg tartomány miniszterelnöke (e tartomány területén van a reptér) „drámai fejleményről“ beszélt, amely általában is kárt okoz Brandenburg hírnevének. A helyzet alakulása tükrében leváltották Manfred Körtgent, a projekt főtervezőjét. Az új légikikötő jövendő fő használói, az Air Berlin és a Lufthansa, óriási veszteségekről panaszkodnak, hiszen át kell állítaniuk teljes menetrendjüket és az utasok százezreit értesíteni a változásokról. Pert fontolgatnak a reptér üzleteinek, éttermeinek bérlői, elmaradó hasznuk miatt.

A Brandt-repülőtér eredeti költségvetése kereken 2.5 milliárd euró volt, de a költségek a szükségessé vált további munkák miatt legalább 3 milliárdra emelkedhetnek.