Burma: kifelé a karanténból
A világ egyik legszegényebb és legelzártabb országában, Burmában (Myanmar) vasárnap időközi választásokat tartottak. Noha a 650 fős parlamentnek mindössze 45 helye szabadult fel, bő húsz év óta most először választhattak szabadon az emberek. Sőt, ha úgy vesszük, indokolt nem húsz évről, hanem fél évszázadról beszélni. Az olvadás csak tavaly indult el. ACZÉL ENDRE írása.
A katonai önkényuralom anakronizmussá vált a gyorsan demokratizálódó Délkelet-Ázsiában. Igaz, a demokratikus átalakulás fokozatai jelentékenyen eltértek egymástól, de a titokzatoskodó burmai junták politikai-gazdasági bezárkózása, elszigetelődése unikummá tette ezt az országot. A hadsereg és a biztonsági erők vaskézzel törték le a demokratikus erők leggyöngébb próbálkozásait is, a politikai foglyok számát a világ ezrekben mérte. A katonák eközben azzal voltak elfoglalva, hogy a természeti kincsekben gazdag ország javait önmaguk és „csókosaik” között osszák el, egyszersmind folyamatos hadiállapotban tartsák az országot. A kilencvenes évek közepétől a nemzetek közössége – elsősorban az Egyesült Államok és az Európai Unió – blokád alá vette a burmai rendszert. A szankciók elsősorban gazdasági természetűek voltak, de manifesztálódtak olyan lépésekben is, mint a diplomáciai kapcsolatok megszakítása vagy az utazási korlátozások.
Másfél évtizeden át úgy festett, hogy a tábornokokat mindez nem érdekli. Elegendőnek vélték Kína, a hatalmas szomszéd rokonszenvét. Ami azonban csak kisrészt fizetődött ki. Jellemző módon az ország egy főre számított GDP-je még az ugyancsak szomszédos, koldusszegény Bangladesét sem éri el.
2010-ben a tábornokok erőteljes kozmetikai lépésre szánták el magukat. A vezérkar nagyobbik fele levetette az egyenruhát, polgárnak öltözött, pártot alapított és választást rendezett – saját magának. Az USDP (Uniós Szolidaritási és Fejlesztési Párt) megszerezte a parlamenti mandátumok 80 százalékát, de úgy, hogy a gyakorlatilag illegalitásba szorított legnagyobb ellenzéki pártot, az NLD-t (Nemzeti Liga a Demokráciáért) indulni sem engedte. A junta helyén kvázi polgári kormány alakult, és pár hónappal később beiktattak elnöknek egy apró, törékeny, szemüveges embert, bizonyos Thein Seint. Ő alighanem a legfelvilágosultabb volt a négycsillagos tábornokok között, de persze ő is ugyanabból az akolból vétetett.
Itt érkezünk el történetünk igazi hőséhez, a ma 66 éves Aung San Suu Kyi (egyszerű ejtése: „Szuucsi”) asszonyhoz, az NLD alapító főtitkárához. Tudni kell róla, hogy a britektől való burmai függetlenség (1947) atyjának, Aung San tábornoknak a leánya, s ebben a minőségében hasonló neveltetésben részesült, mint Indiában Indira Gandhi apjától, Pandit Nehrutól, a független India első miniszterelnökétől. (Azzal a különbséggel, hogy Aung San kommunista volt, Nehru a legkevésbé se. Viszont mindkettő jó értelemben vett nacionalista.)
Azt az érzést, hogy milyen házi őrizetben lenni, a főtitkár asszony már 1989-ben megízlelhette. Akkor már véget ért Ne Win tábornoknak, a „burmai szocializmus” és egypártrendszer megteremtőjének negyedszázados uralma, 1988-ban felkelés tört ki a diktatúra ellen, amelyet azonban egy másik tábornok, Saw Maung kegyetlenül levert. Ő lett „a törvényesség és a rend helyreállítására” szerveződött junta vezetője, de nem azzal a szándékkal, hogy valaha is demokratikusan választott kormánynak adja át a hatalmat. Szándéka 1990-ben manifesztté vált. Suu Kyi pártja az 1990-es választásokon a megszerezhető 492 parlamenti hely közül 392-et elnyert, de a junta nem „ismerte el” az eredményt. Maradt a helyén. Suu Kyi az erőszakmentes ellenállás mellett döntött, és onnantól fogva hol házi őrizetben, hol szabad mozgásában erősen korlátozva volt. Bár 1991-ben Nobel-békedíjat kapott, pártjának működését betiltották, az NLD összes aktivistáját és szimpatizánsát állandó megfigyelés alatt tartották.
És így ment ez vég nélkül, egészen Thein Sein elnökségéig. Pontosabban: a reformer tábornok már a 2010-es választások után – akkor még miniszterelnökként – feloldotta Suu Kyi kényszerű fogságát, majd elnökként tavaly decemberben megengedte az NLD politikai pártként való „újrabejegyzését”. Ez a lépés nagyjából egybeesett Hillary Clinton amerikai külügyminiszter rangooni látogatásával, amelyet megelőzött a politikai foglyok első csoportjának szabadon engedése és a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok helyreállítása. Az Egyesült Államok kezdettől fogva azzal biztatta Thein Seint, hogy ha kiengedi a politikai foglyokat, meglesz a megfelelő méltánylás. Más külügyminiszterek is sebesen Burmába látogattak, tárgyaltak az elnökkel, és tudomására hozták, hogy a további reformlépések nyomán az európai unió felül fogja vizsgálni Burma-ellenes embargópolitikáját.
Egyelőre annyit tudunk mondani, hogy a vasárnapi időközi választások kampányában Thein Sein jól vizsgázott. A hősies Suu Kyi pártja szabadon kampányolt országszerte, hívei levetkezték félelmüket, s ha minden igaz, az NLD a mandátumok 90 százalékát megszerezte. Ezzel ugyan nem válik igazi parlamenti erővé, de idővel azzá lehet. (Emlékezzünk csak. A lengyel pártvezetés és a Szolidaritás 1989-es alkuja szabadon megszerezhetővé tette az újonnan létrehozott szenátus mind a száz helyét, s a lengyel nép, élve a szabadsággal, egy kivételével mindet Lech Wałêsáéknak ajándékozta.)
(A teljes írás a 168 Óra hetilapban olvasható.)
