Börtönlátogatásokkal küzd a korrupció ellen a határrendészet

Sajátos módszert vezetett be a román belügymnisztérium, hogy elrettentse a határrendészet dolgozóit a korrupciótól.

2022. november 25., 17:00

Szerző:

Egészen eredeti, viszont meglehetősen ellentmondásos eszközhöz folyamodott a belügyminisztérium annak érdekében, hogy visszaszorítsa a korrupciót a határrendészek körében: kötelező börtönlátogatásra küldi őket, hogy saját szemmel győződjenek meg róla, milyen körülmények között kellene élniük, ha vesztegetést fogadnának el, és lebuknának – írja a Főtér.

Erről már alá is írta a megállapodást az Országos Börtönigazgatóság, a határrendészet és a belügyminisztérium korrupcióellenes főosztálya. A börtönigazgatóság alkalmazottait tömörítő szakszervezet felháborodott hangvételű közleményben reagált, amelyben törvénytelen visszaélésnek és megalázónak nevezi az intézkedést, mivel úgy véli: korruptnak és börtöntölteléknek bélyegzik általa a határrendészeket. Egyben azzal vádolta meg a kormányt, hogy politikai alapon nevezte ki a rendészeti intézmények parancsnokait, akik emiatt a politikai osztályt szolgálják, és már nem tudnak különbséget tenni a valóság és az abszurd között.

A megállapodás értelmében hetente nyolc határrendésznek kötelező börtönlátogatást tennie, hogy lássák, milyen körülmények között élnek a rabok, és ezáltal tudatosítsák magukban, milyen következményekkel jár a korrupció. A szakszervezet szerint ez megalázó, pszichológiai terror, aminek sem törvényi, sem erkölcsi alapja nincs. A belügyminisztérium furcsa kezdeményezése minden bizonnyal újabb kétségbeesett lépés, amellyel szeretnék elérni, hogy az ország schengeni csatlakozását ellenző országok meggondolják magukat.

Legutóbb Ausztria jelezte: nem tartja megfelelőnek a román határőrizetet, mivel a vizsgálatok alapján az Ausztriába érkezett illegális migránsok nagy többsége Románián is keresztülhaladt, anélkül, hogy a román hatóságok regisztrálták volna.

(Kiemelt képünk: A román határrendészet ellopott műkincseket szállító autója érkezik a magyar-román határra. MTI Fotó: Balázs Attila)