A Brexit arca – Boris Johnson a hatalomért félretette a saját nézeteit

Theresa May brit miniszterelnök könnyek között távozott a Downing Streetről, Boris Johnson pedig mosolyogva érkezett meg a miniszterelnöki rezidenciára. Egy éve még úgy tűnhetett, senki sem vágyik a brit miniszterelnöki székbe, a toryk apraja-nagyja most mégis, egymást félrelökve és hátba szúrva futkározott körbe-körbe a székfoglalón, hogy végül észrevegyék, Johnson végig ott ült az utolsó széken. Most rajta a sor, hogy teljesítse az angolok tekintélyes részének kívánságát, és kivezesse az Egyesült Királyságot az Európai Unióból.

2019. augusztus 1., 21:25

Szerző:

Alexander Boris de Pfeffel Johnson 1964-ben született, abban az időben, amikor a Brit Birodalom úgy vesztette el a gyarmatait, ahogy idős uralkodó veszíti el erejét. A széteső birodalomban felnőtt fiú viszont mindig a nagyságról álmodott. Húga, az újságíró Rachel Johnson a BBC-nek adott interjúban mondta el, hogy Al, ahogy az ismerősei általában nevezték, gyerekként mindig azt mondta, ha felnő, a világ királya szeretne lenni. A Johnson családban négyen voltak testvérek, három fiú és egy lány.

Az apa, Stanley Johnson sokáig az Európai Bizottságnak dolgozott, idejének nagy részét Brüsszelben töltötte. Boris Johnson ösztöndíjjal jutott be a hírneves Eton College-ba, és hatalmas népszerűségre tett szert. Egyik legjobb barátja Diána hercegnő öccse lett. Két évfolyammal alatta járt David Cameron, hírhedt versengésük még az egyetemen kezdődött. Népszerűségét megőrizte azután is, hogy Oxfordba került. Mindent megtett, hogy a híres Oxford Union vitaklub elnöke lehessen, de az első választását elvesztette. Csak úgy tudta megszerezni az elnökséget, hogy liberálisabbnak mutatta magát, mint amilyen valójában volt. Meg is nyerte, de csak azon az áron, hogy az lett a hírneve, hogy a hatalom fontosabb számára, mint az elvei.

Boris Johnson
Fotó: AP/Pool/Mary Turner

A nyolcvanas évek divatja szerint nem a privát szektorban vagy a politikában helyezkedett el, hanem a médiában. Először a The Timeshoz került, de onnan azonban gyorsan kirúgták, miután meghamisított egy idézetet. A botrány után a The Daily Telegraph munkatársa lett, és Brüsszelbe küldték tudósítónak. Népszerű lett humoros hangvételű euroszkeptikus cikkeivel. Öt évet töltött ott. Utolsó cikkében megjósolta, hogy a briteknek előbb-utóbb elegük lesz az Európai Unióból, és azt is, hogy a közösség bajba kerülhet, ha nem néz szembe saját korlátaival.

Mint népszerű médiaszereplőnek, egyenesen vezetett az útja a brit parlamentbe, és kapott egy könnyen elnyerhető konzervatív széket. Viharos magánélete miatt azonban többször is ejtették fontosabb pozícióiból. A londoni polgármesterséget is azért testálták rá, mert azt hitték a toryk, hogy úgysem nyer, ha meg mégis, akkor legalább nem lesz útban. Azonban a kócos, humoros tory hatalmas meglepetésre győzött, és a világ úgy ismerte már meg, mint a londoni olimpia arcát, a tejfelhajú polgármestert. Nyolc év London után aztán bejelentkezett a miniszterelnöki székért.

Akik nem ismerik a brit belpolitikát, azokat könnyen megtéveszthetik a pártok elnevezései. A konzervatív párt már hosszú évek óta leginkább csak nevében konzervatív, politikájában erősen hajlik a szociáldemokrácia felé. Johnson a nézeteiben soha nem volt konzervatív. Euroszkeptikus cikkei ellenére mindig is Európa-párti volt, szociálisan teljesen liberális, a bevándorlást ugyanúgy pártolja, mint korábban Tony Blair, és ami a klímaváltozást illeti, ha rajta múlik, biztosan bevezet mindent, amit a zöldek kérnek. Mégis, amikor Cameron kiírta a britek kilépéséről szóló népszavazást, ő hónapokon keresztül nem nyilatkozott.

Azért is volt ez meglepő, mert mindenki tudta, hogy Johnson uniópárti, hiszen ezt a korábbi években nem rejtette véka alá. Végül a legnagyobb meglepetésre bejelentette, hogy a kilépés kampányához csatlakozik. Hatalmas volt a felháborodás. Sokan úgy érezhették, hogy cinikus számításból állt a Brexit mellé, hiszen ha nyer a kilépés, Cameronnak le kell mondania, és akkor ki más léphetne a helyére, mint a kampányt megnyerő Johnson. Az egészen addig nagy népszerűségnek örvendő politikus ugyanazt tette, mint egyetemista korában, vagyis a hatalomért félretette a saját nézeteit.

Keserű szájízt hagyott ez a megosztott pártban és az országban is. A világ arra a sokkra ébredt 2016. június 24-én, hogy a britek megszavazták a Brexitet. A párt azonban nem Johnsont, hanem Theresa Mayt választotta vezetőnek. Johnson próbálkozott ugyan, de a toryk nem álltak mögé. Mégsem távozott vesztesként, mivel meglepetésre May őt nevezte ki külügyminiszternek. Aztán a Brexit törvénytervezete körüli vita alatt lelépett a süllyedő hajóról. A miniszterelnök Brexit-halasztási kérelme és nehézkes lemondása idővel azt eredményezte, hogy a konzervatívok kénytelenek voltak új vezetőt keresni.

A párton belül egyértelművé vált, hogy a Brexit-körüli balhét olyan embernek kell elvinnie, aki elvileg támogatja a kilépést. Johnson hamar vezetni kezdett a kampányban. Az egyetlen ellene felhozott vád, hogy személyisége nem megfelelő és karaktere nem méltóságteljes. Éppen a válás közepén van. Marina Wheeler 25 év házasság, négy gyerek és férje számtalan afférja után nyújtotta be a válókeresetet. Boris Johnson oldalán felbukkant a mindössze 30 esztendős barátnő, neki azonban az alkotmány értelmében nincs hivatalos megnevezése.

Ellenfelei a kampány alatt feltették az örök kérdést, hogyan lehetne hűséges az országához az, aki nem tudott hűséges lenni a feleségéhez.

Ennek ellenére végül a toryk, jobb jelölt hiányában, vagy talán bosszúból, hiszen sok jóban nem reménykedhet, őt választották meg az ország miniszterelnökének. Hatalmas kérdés, hogy ilyen nehéz helyzetben, amikor alig három hónapon belül ki kell lépniük az unióból, amikor Iránnal feszültségek vannak és a népesség demokráciába vetett hite a magas bűnözés miatt a minimumon van, vajon Boris Johnson fel tud-e nőni a feladathoz.

A kabinetet mindenesetre teljesen átrendezte, és telerakta olyan, keményvonalas Brexit-párti politikusokkal, mint Jacob Rees-Mogg, és olyan, korábban botrányba keveredett tagokkal, mint Priti Patel. Az alsóházban tartott első beszéde telve volt optimizmussal. Arról szónokolt, hogy Nagy-Britannia lesz a legnagyszerűbb hely a világon. Optimizmusa azonban olyan, mint a nátha, könnyen elkapható, de könnyen el is múlik. Jeremy Corbyn munkáspárti vezér már elhintette, hogy hamar megbuktatná, viszont már az első parlamenti összecsapásban kiderült, hogy Johnson oxfordi vitamúltja jól fog jönni. May száraz stílusával szemben ő vérbeli vitázó. Diákos beszólásaival szemben a láthatóan rosszkedvű Corbyn olyan volt, mint a rosszul öltözött helyettesítő tanár, akit kiröhög az osztály. Az az egyetlen előnye Johnsonnal szemben, hogy elkötelezett a maga baloldali nézeteiben, míg ellenfelénél nem lehet tudni, miben hisz igazán.

Az új miniszterelnök megígérte, hogy végrehajtja a Brexitet. Még arra is késznek mondta magát, hogy a britek megegyezés nélkül zuhanjanak ki az EU-ból. Mindig nagy ember akart lenni. Winston Churchill a példaképe, róla könyvet is írt. A brit államférfiak azonban gyakran követik el azt a hibát, hogy Churchillek akarnak lenni. A nemzeti hős pályájának nagy részében csapnivaló politikus volt. Aztán váratlanul olyan pillanatban lett vezető, amikor pontosan rá volt szükség. A hatalom természete, hogy átformálja az embereket. Egyes karaktereket erősebbé tesz, és államférfiakká válnak, mások viszont, ha a hatalom a kezükbe kerül, országokat tesznek tönkre. 

Az egész krasznodari régióra kiterjedő vészhelyzetet hirdettek Oroszországban azután, hogy immár 10 napja, két olajat szállító orosz tankerhajó balesete óta ömlik az olaj a Fekete-tengerbe.