Bergamói benyomások
„A templomban a gyertya jelképezi a tüzet. A tűz éltet mindent, ami a világon létezik… a tűz maga a szenvedély, amely valamennyi emberi cselekvést áthatja. Ha nincs szenvedély, nincs valódi élet.” Bergamo azért is különleges számomra, mert megfogalmazódhatott bennem ez a gondolat. Honnan jöttek elő ilyen mondatok? Ne is kérdezzék, talán az ihlet múzsája szállt meg. Ha több ilyen és ehhez hasonló ideákat vált ki belőlem ez a hely, akkor ide még visszatérek.
Bergamo csendes, nyugodt, hegyvidéki, Milánóhoz közeli település. Az itt lévő épületek utalnak arra, hogy nem egy mini metropolisban, hanem egy történelmi városkában vagyunk. A hegyre fogaskerekűvel (olaszul: Funicolare) is fel lehet jutni, ahonnan mesés kilátás nyílik a városra.
A Milánó úti célú repülőjáratok itt is landolhatnak. Szóval, ha úgy vesszük meg a jegyet, hogy „Milano (Bergamo)”, akkor számítsunk arra, hogy Milánóból legalább egy órát kell kocsikázni. A két város egymástól megközelítőleg olyan messze van, mint Budapesttől Cegléd közúton.
Bergamo nem is emlékeztetett igazán arra, hogy Olaszországban vagyok, eltekintve attól, hogy körülöttem olaszul beszéltek az emberek, és minden felirat az üzleteken szintén ezen a nyelven volt. Bresciához hasonlít nagyon a városképében, de ez nem is meglepő, mivel a két városnak hasonló múltja van, a történelem alakulása pedig mindig kihatással van egy város képére. Elég csak arra gondolni, hogy mindkettő a reneszánsz korban a Velencei Serenissima fennhatósága alatt állt és mindkettő a Habsburg-uralom alól felszabadulva csatlakozott 1860-ban a független Olasz Királysághoz. Bresciában 1849-ben felkelés tört ki, amelyet az aradi hóhér, Haynau véres kegyetlenséggel tört le, Bergamo pedig közel 200 önkéntest adott Garibaldinak a legendás Marsalai Ezerbe.
Amikor a buszról leszálltunk útitársaimmal együtt, először az Alsóváros (Città bassa) tárult elénk, amely kevésbé történelmi hangulatú, mint a Città alta (Felsőváros). Lényeges különbséget tesznek a két városrész között, mert más időben épültek ki. A Felsőváros nagy része a középkorban, az Alsóváros pedig a 20. században leginkább, de az Alsóvárosban is felfedezhetőek a régi épületek. Ez a kettősség megismételhetetlenné teszi ezt a helységet.
Először jó turistaként a Città bassa utcáit róttuk. Itt nem volt túl sok látnivaló, így siettünk a hegy irányába, mert fenn sokkal érdekesebb élmények vártak ránk. Miután a fogaskerekűvel feljutottunk a hegyoldalon, a Felsővároshoz értünk. Patinás létesítményekben inkább ez a városrész bővelkedik.
Città alta egyik nevezettessége a Santa Maria Maggiore-templom és a mellette lévő Colleoni-kápolna. Természetesen bementünk a templomba. Impozáns fali freskók a fejünk felett, gyertyák sokasága a bejáratnál, tágas belsőtér, amely szinte végtelennek hatott - porszemnek éreztem magam. Talán e tulajdonsághalmaz sok templomról elmondható, mégis valahogy ennek a szent helynek más volt a légköre: sokkal emberibb és elmélyültebb hitre késztető. Innen kilépve a belső megtisztulás könnyebbsége hatotta át a lelkem, és a fenti gondolatmenet jutott eszembe. Mi lett volna, ha meg is gyónom a bűneim…?
Szállásunk egyszerű és nagyszerű volt egyben; a szállodai szoba ablakából kitekintve egy csodálatos, több ezer méteres hegy nézett vissza. A hegyi patak is lenn folydogált a völgyben, csak a munkagépek látványa törte meg az idillikus képet, ami kevésbé volt magasztos és esztétikus, de úgy vettem észre, hogy mostanában sok turistahelyen megtalálhatóak ezek a „jószágok”.
Bergamo kellemes hely, ideális lazításhoz, de ne számítsunk arra, hogy egy diszkóban hajnalig fogunk tombolni. Akik szeretik a történelmet és újra át akarják élni a múltat, nekik a lehető legjobb hely.
