Belehalt sérüléseibe a meglőtt, megkéselt brit képviselőnő

Halálos támadás ért az utcán ma délután egy brit munkáspárti képviselőnőt. A 41 éves Jo Coxot háromszor meglőtte és egy harminccentis késsel megszúrta támadója. A súlyosan sebesült nő a kórházban halt bele sérüléseibe. Cox a támadás előtt épp fogadóórát tartott a választóinak a Leeds közeli Birstall könyvtárában.

2016. június 16., 18:46

A BBC úgy tudja, a rendőrség már le tartóztatott egy 52 éves férfit. Később a férfi nevét is nyilvánosságra hozták: Tommy Mair a közelben élt, otthonát azóta már rendőrök vizsgálják. Az intézkedés még tart, későbbre ígértek tájékoztatást. A szomszédok magának való emberként ismerték Mairt.

Közben egy szemtanú a BBC-nek elmondta: délután egy óra körül sikítozást hallott, ezért kirohant az utcára. Ekkor látta, ahogy egy fehér baseballsapkás férfi fegyvert ránt elő a táskájából, és miután rövid dulakodás után megszabadult a neki ellenálló másik férfitől, a képviselőnőre támadt.

A támadás után többen is azt mesélték, hogy a férfi azt üvöltötte „Britain First”. Ez a neve a brit szélsőjobboldali pártnak.

A kétgyerekes édesanya Jo Cox 2015 óta képviselő, korábban az Oxfam nevű nemzetközi nonprofit szervezet humanitárius kampányában dolgozott. Ő az elnöke a Szíria barátai nevű összpárti parlamenti csoportnak, és tavaly tavasszal humanitárius indíttatásból felszólalt a szíriai katonai beavatkozás mellett – írja az Index.

Cox emellett a nők egyenjogúságának és a britek EU-tagságának támogatója is volt.