Bécsi zarándoklat Domingohoz

A szervuszausztria.hu honlapon olvastam, hogy a

Theater an der Wien műsorára tűzi az Il Postino című spanyol operát, főszerepben Plácido Domingoval – írja olvasónk. Találtunk egy utazásszervezőt, aki erre a 2010. december 18-i előadásra hirdetett utat Bécsbe. Bár magam nyugdíjas vagyok, és tudtam, hogy nem kis pénz oda eljutni, de hatalmas spórolással azért sikerült! Szívesen számolnék be az élményről, egyben pedig arról is, hogyan lettem a Domingo- Fans Klub tagja.

Először a Domingo-Fans Klubról. Véletlenül kerültem a közéjük, egy kiránduláson, a Bánki tónál az idegenvezetőnk nagyon kedves, pici szabadtéri színpadra hívta fel figyelmünket, kiemelve, hogy nagyon jó akusztikája van. Hirtelen megszólaltam: „Próbáljuk ki, hívjuk meg a Domingót”. Egy hölgy megjegyezte: „Ő Pécsett szeret énekelni”. Kérdésemre a hölgy elmondta, hogy ő Domingo rajongó, egy laza klub tagja, amely nagyrészt hölgyekből áll. Ha csatlakozni akarsz, írd ide az e-mail-címedet – mondta, és elém tett egy noteszt, ahová boldogan feliratkoztam, majd valóban bejelentkeztem.

Már másnap jött egy üzenet, amelyben bemutatkozott a klub alapítója, az Operaház egykori művészeti titkára. Ő 25 évvel előbbre járt a Domingo iránti rajongásban, mint én, már 1987-ben látta vele az Aidát, miután egész éjjel sorban állt a jegyekért. Kiváló alkalom volt a megismerkedésre egy Opera-koncert – no nem bent a „Ház”-ban, hanem a Hajós utcai hatalmas kivetítő előtt. Világhírű magyar és külföldi énekeseket hallhattunk-láthattunk: Miklósa Erika, Komlósi Ildikó, a sajnos időközben eltávozott Polgár László; Thomas Hampson, a Domingo által alapított Operálián felfedezett Julia Novikova és Alexander Kudrija. (Az előbbi a szoprán, utóbbi a tenor szólam győztese volt.)

Az utazás napja hamar eljött.

Az időjárás nem volt valami kegyes, minden pillanatban izgultunk, hogy ne legyen hóakadály, de gond nélkül megérkeztünk Bécsbe, és még maradt is másfél óránk szabadon sétálni a mesés szépségű belvárosban. A legszebb útvonalat választottuk: Kärntnerstrasse, Graben, Kohlmarkt, Staatsoper, Ring és végül a színházhoz vezető Operngasse és a Linke Wienzeile. Az átöltözéshez a földszinten mosdó rendelkezésre állt, így a ruhatárba már be tudtuk tenni a meleg holmikat, csizmákat stb.

A 3. emeleti „kakasülőre” szólt a jegyünk, de mindent jól láttunk. Én magammal cipeltem egy vadász látcsövet (ugyanis a nagymamám régi, patinás színházi kukkere valamelyik unokatestvéremnél maradhatott), amivel az orrunk előtt láttuk a színpadot.

Az Il Postino opera Pablo Neruda életének egy mozzanata, kitalált (de hiteles) történet, amit Antonio Skarmeta, chilei író írt, majd Michael Radford filmesített meg, a zene Daniel Catan, mexikói zeneszerzőé. A könyvet kiolvasva, majd az Oscar-díjas filmet kétszer megnézve teljesen felkészülten érkeztünk, így a spanyol nyelv ellenére minden mozzanatot meg lehetett érteni és még német nyelvű felirat is segített.

Gyönyörű volt Plácido Domingo/Pablo Neruda szerelmi vallomása feleségének (a szöveg Neruda XXVII. szonettjének teljes eredetije).
Somlyó György fordításában idemásolom:

Mezítelenül, akár a kezed, oly egyszerű vagy,
parányi, sima, földi, áttetsző és kerekded,
hold-vonalú a tested, almafákkal szegett út,
mezítlen oly sudár vagy, mint meztelen kalászok.

Olyan kék vagy mezítlen, akár az éj Kubában,
a hajad csupa csillag s futó hajnalka-inda,
mezítlen oly aranyló s óriás vagy,
mint a nyár egy arany katedrálisban.

Mezítlen oly kicsiny vagy, mint a körmöd,
gömbölyű, tiszta, rózsás, míg fel nem kél az új nap,
s be nem zár a földalatti világba,

a ruhák és teendők hosszú alagútjába,
hol fényed fátyolos lesz, fakó és lombjafosztott,
s megint csak meztelen kéz szeretne lenni újra.

A történet a továbbiakban Pablo Neruda és az alig írástudó postásfiú barátságáról szól, akit teljesen lenyűgöznek Neruda metaforái, noha előtte azt sem tudta mi az, amíg a költő megtanítja a fiút a metaforák használatára, mély barátság alakul ki köztük. E metaforáknak köszönheti az egyszerű postásfiú, hogy elnyeri a szépséges pincérnő, Beatrice kezét. Az esküvő napján, ahol Neruda is ott mulat – érkezik egy távirat Chiléből, értesítve a költőt, hogy visszatérhet hazájába. Mivel Neruda nagy elfoglaltsága ellenére visszavágyik a szigetre, ezért a postás és főnöke, a postamester magnószalagra veszik és elküldik a sziget „hangjait”, a tengerzúgást, a madarak hangját, a Beatrice hasában fejlődő kis Pablito szívhangját. Mire látogatóba visszatér feleségével együtt, már nem találja életben Mariot, a fiatal postást. Beatrice elmeséli mi történt (mi természetesen a kiváló színpadi technikának köszönhetően látjuk is): egy rendezvényen fel akarta olvasni Nerudához írt versét, és amikor a pulpitusra lépett, éppen célpontja lett egy pisztolyos embernek. Nerudát mélyen megrendíti barátja sorsa, szomorúan utazik vissza hazájába.

Az opera ősbemutatója Los Angelesben volt szeptember 23-án a Los Angeles Opera, a Theater an der Wien és a párizsi Théâtre du Châtelet hármas produkciójában, utóbbi júniusban tűzi műsorra. Előadás után hosszasan vártunk a Maestrora, mínusz tíz fokban, de megérte, mert nagyon kedves volt, angyali nyugalommal írta alá képeinket.

Külön ünnep volt, hogy másnap az Angyalok Erdeje rendezvényen itt Budapesten újra láthattunk és olvadoztunk az örömtől, hogy a világ legnagyobb zenei művésze megismert bennünket, néhány kedves szót is szólt hozzánk – amit sajnos a vastag sálnak és a testőrök távol tartásának „köszönhetően” nem értettünk, de tudjuk: egy ilyen arany torokra nagyon kell vigyázni, hogy minél tovább élvezhessük tulajdonosának nagyszerű művészetét.