Bécsi elismerés a magyar roma gyerekek megsegítőinek

Emlékeztetőül:
2007 nyarán, egy hónappal az iskolakezdés előtt közel harminc csörögi roma származású gyerek nem tudta, hogy valójában hol kezdi meg a tanévet. A néhány éve Sződről levált község ugyanis képtelen volt oktatási kötelezettségeit teljesíteni, a környező települések pedig nem kértek a csörögi cigánygyerekekből. Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány CFCF minden lehetséges módon fellépett a diszkrimináló önkormányzatokkal szemben, és segítette a roma szülők küzdelmét a váci és sződi iskolákkal szemben. Az alapítvány segítségével létrejött a csörögi asszonyok együttműködése: ők ma már maguk viszik és képviselik gyerekeik ügyét.

A projekt a zsűri döntése szerint minden tekintetben megfelelt az Unruhe alapítvány által alapkövetelménynek tekintett feltételnek: innovatív és kreatív. A 2000 óta a bécsi Moser házaspár jóvoltából működő alapítvány csakis az ilyen erényeket (is) felmutató szociális elképzeléseket tudja támogatni. Nem árul zsákbamacskát: a kiírás részletesen tájékoztat e feltételről.
A Moser házaspár a családi örökségből származó nagyobb összeget szánta jótékonyságra. Évekig keresték a támogatás legmegfelelőbb módját, azt a lehetőséget, hogy a szociális célt jobban beillesszék, s a segítségre szánt összeget mentesítsék a forrásadó alól. A megoldás a SozialMarie díj, amely nem egyének támogatására, hanem projektek jutalmazására szolgál, ráadásul egybevág azzal a gondolattal is, hogy hosszabbtávú „befektetésként” biztonságosabb hatásfokot ér el.

Az innovációnak sok szempontból kell érvényesülnie -¬ magyarázza Wanda Moser-Heindl, az alapítványtevő. A pályázatokat elbíráló zsűri figyelembe veszi, mennyiben újszerű a projekt témája, a támogatás avagy segítség módja, a célcsoport, de az is közrejátszhat a pozitív döntésben, ha a projektet benyújtó a saját területén újító szellemű vállalkozás. Az idén május 1-jén már ötödször osztják ki a díjakat, összesen 42 ezer euró értékben, s mivel nincs olyan korlátozás, hogy egy-egy pályázó csak egyszer jelentkezhet, ma már a díj az egyébként szociális projektekkel foglalkozókat ösztönzi is. Vannak visszatérő pályázók, igaz, a zsűri csak a továbbfejlesztett, módosított projekteket veheti figyelembe.

Moser-Heindl szívesen emel ki példákat a korábbi évek nyertesei közül. Az ő szívéhez igen közel áll a Spar élelmiszerlánc ötlete. A Volkshilfe segítségével évente nyolc, fejlődésében enyhén visszamaradott fiatalt tanítanak be olyan könnyű munkára, amely akár szellemi, akár testi fogyatékosságuk ellenére számukra nem megterhelő. Ilyen foglalatosság kis jóindulattal minden boltban akad: a zöldségpolcokon az áru elrendezése például nem igényel különösebb rátermettséget, másrészt van a közelükben olyan személy, aki szükség esetén segít, például ha a vásárlók valamilyen kérdést tesznek fel. Az alapítvány egyébként a továbbiakban is figyelemmel követi a díjazott projektek sorsát – hiszen a cél éppen a hosszabbtávú megvalósulás ösztönzése.

Ugyancsak példaértékű az Erste Sparkasse kezdeményezése: a pénzintézet azoknak biztosít számlanyitási lehetőséget, akik valamilyen okból a társadalom peremére szorultak, elvesztették munkájukat, hajléktalanná váltak. Ausztriában bankszámla nélkül szinte lehetetlen a mindennapi élet - miközben egy bizonyos szint alatt a bankok egyfajta önvédelemből nem állnak szóba a hozzájuk fordulókkal. Ezzel a gyakorlattal szakít az Erste Sparkasse.

Nem csak gazdasági társaságok, cégek pályázhatnak. Állami, közigazgatási szervek, hatóságok is jelentkezhetnek, ami mindig egy-egy személy döntése. A legjobb példa erre az a felső-ausztriai börtön, amelynek igazgatója a kitoloncolásra ítélt foglyok számára szervez szakmai képzést. Azok a fekete-afrikai, ázsiai menekültek, akiket Ausztria nem fogad be, így valamilyen szakmai képzettség birtokában térhetnek haza – legalább ennyit magukkal vihetnek a vártnál rosszabbul sikerült kalandból.

Az oktatási és más integrációs projektek egyébként is fontos szerepet játszanak a benyújtott pályázatok között – és kétségkívül ez az a terület, ahol a legtöbb esélye van a segítségnyújtásnak. Bár a határokon túlról is fogadnak pályázatot, adminisztrációs okokból egyelőre csakis Bécs 300 kilométeres vonzáskörére érvényes a lehetőség. Ez annyit jelent, hogy Magyarország keleti része már nem tartozik bele – holott az alapítványtevő pontosan tudja, hogy itt él a legtöbb rászoruló.

Már tavaly is volt több magyar pályázat a nyertesek között: a Roma help Roma ötezer euróval járó harmadik díjat kapott. Az ezer eurós díjak közül egy a pécsi „Retextil programnak”, egy másik pedig annak a kezdeményezésnek, amely a békéscsabai, bicskei és debreceni menekülttábor afrikai női lakóin próbál segíteni.

Ahogyan az idei nyertes pályázat, a tavalyi három magyar díjazott is pontosan megfelelt a kiírásnak: a harmadik helyezett a roma gyerekek oktatásában szerepet vállaló roma mentorok képzését tűzte ki célul; a pécsi projekt a fogyatékkal élőket célozta meg, akik ráadásul textilhulladék újrahasznosításában jutnak munkához, de az sem volt kevésbé érdekes, amelyik a menekülttáborokban élő traumatizált afrikai nők rehabilitációjára keresett megoldást.

A 15 ezer erós első, a 10 ezres második és az ötezres harmadik díj mellett 12, egyenként ezer eurós jutalmat is kiosztanak. A díjátadást – ahogyan az idén is - mindig május 1-jén rendezik, s az ünnepség jó alkalom a publicitásra. Erre is szükség van, hiszen az érintetteknek, a szociális tervekkel foglalkozóknak tudniuk kell a lehetőségről. Az Unruhe alapítványvezetői tisztában vannak azzal, hogy gondot okoznak a nyelvi nehézségek, hiszen az öttagú zsűri csak a német vagy angol nyelvű pályázatokkal tud foglalkozni. De Moser-Heindl biztos benne, hogy egyre többen fogják ezt az akadályt leküzdeni, felismerve a lehetőséget, amit ez a szerény de nem jelentéktelen támogatás nyújt.