Bécs gyászol
Éppen csak néhány héttel a 85. születésnapja után érkezett a hír: elhunyt Rudolf Leopold. Honlapunk az ünnepségről, és az ebből az alkalomból megnyílt kiállításról egyaránt , a legújabb kiállításokat most is ajánljuk olvasóinknak. S most ismét ő, az egyik legjelentősebb osztrák gyűjtő a téma. Élete és halála.
Az 1925-ös születésű Rudolf Leopold szemészprofesszornak és feleségének mindennapjaihoz tartozott a vagyont érő gyűjtemény, amelyből úgy nagyjából 4-500 darab kerülhet egy-egy alkalommal a falakra. Összességében 5200 darabos a páratlan anyag, amelyet a professzor 1994-ben a saját múzeum ígéretéért – és az érték mintegy negyedét kitevő 2,2 milliárd schillingért – adott át az államnak, illetve a gyűjtemény egyben tartására és gyarapítására létrehozott alapítványnak. Ez utóbbi működtetésére az osztrák parlament „Lex Leopold”- nak nevezett külön törvényt fogadott el, rendelkezve egyebek között arról is, hogy az alapítvány kuratóriumi elnökségének Leopold is tagja. Az azóta felépült a múzeum ma már Bécs egyik látványossága.
Rudolf Leopold családi örökségként nem hozott képzőművészeti ismereteket vagy a gyűjtés hagyományát. Agrármérnök édesapja a mezőgazdasági minisztérium vezető tisztviselőjeként ért meg magas kort, s a biológia iránti otthonról hozott elkötelezettség őt az orvosi egyetemre vezérelte. Orvostanhallgatóként, huszonkét évesen fedezte fel magában a színekben, formákban látás különleges képességét, azt, hogy milyen boldogságérzetet okoz egy-egy szemének kedves látvány. Elhatározta, megszerzi az örömet okozó tárgyakat - gyűjteni fog.
A legjobban ekkortájt a 19. századi alkotások vonzották, de ez puszta vágyakozás maradt - ezek a képek már akkor megfizethetetlenek voltak. Egy könyvaukción viszont a negyvenes évek végén felfedezte a háború utáni Ausztriában fülledt erotikája miatt megvetett Egon Schiele műveinek katalógusát. Úgy érezte, megtalálta az igazit. 1950-ben felkereste a festővel annak idején személyes kapcsolatban állt Arthur Roesslert, akiről úgy hírlett, megválni készül több korai műtől. Leopold már fiatalon alapos ember volt, felkészült a találkozásra. Ismeretei annyira meggyőzték Roesslert rátermettségéről, hogy jutányos áron eladta neki Schiele Holt Város című képét. Ettől kezdve az ifjú orvos minden felesleges pénzét Schiele-képek vásárlására fordította. Nem kellett sokat költenie: a bécsi prüdéria miatt Schiele nem volt keresett alkotó, önmagáról festett aktképeit például még a Dorotheum aukcióján sem tették nyilvános szemlére, potom pénzért lehetett hozzájuk jutni.
Leopold érdeklődése hamarosan átterjedt Klimtre és a századforduló Bécsi Műhelyének több más, akkortájt kevéssé ismert mesterére is. Személyes kapcsolatokat alakított ki Richard Gerstl fivérével, így jutott szintén fillérekért remek festményekhez. Eközben elismert Schiele-szakértővé lépett elő, akitől egy-egy kép valódiságának megállapítását kérték. – Mindig azt gyűjtöttem, ami tetszett. Ha egy kép elvarázsolt, igyekeztem megszerezni – így árulta el boldogsága titkát. Ő – mondta – fordított utat járt be, mint más gyűjtők, akik szakértőként kezdtek vásárolni. Tény: Leopold a gyűjtés révén vált szakértővé.
Közben nem hagyta nyugodni a vágy, hogy a neki tetsző képeket ismerje meg más is. Először az ötvenes években kölcsönzött külföldre, egy amszterdami kiállításnak néhány 1910-15 között készült, expresszionista festményt. Bár a német műkritikusok az első csodálkozást félretéve "felfedezték" az osztrák festőt, Leopold nem volt elégedett, az ő kedvencei nem ezek a késői alkotások voltak. 1964-ben sikerült végre az áttörés: a londoni Marlborough Gallery első nagy átfogó kiállítása meghozta az igazi figyelmet: az erotikát szemérmetlennek ítélők dühödt elutasítását éppúgy, mint lelkes híveket. A következő évben Leopold már nemcsak Schielét, Klimtet is kölcsönöz a Guggenheim múzeumnak - igaz, maga ellen dolgozva, hiszen ezzel egy csapásra vége lett az olcsó beszerzési árnak.
Az 5200 darabos gyűjtemény gerince Schiele 220 festménye és rajza – értéke euróban is milliárdos.
Leopold professzor feleségével együtt a nap nagy részét szeretett képei között töltötte, de nem csak nézgelődéssel. Mindvégig keményen dolgozott, ellátta az igazgatóként ráháruló adminisztratív teendőket. Az állandó kiállítást kiegészítő évi legalább három nagy időszaki bemutató közül nem egynek ő volt a kurátora.
Élete bánata volt a New Yorkban 1998-ban fogva tartott két Schiele-kép ügye, különösen, mert az egyik máig nem került haza. Nem érte meg, hogy tisztázni tudja: igaztalan a vád, ő a képet – a Wally portréját - becsületes úton, az előzményekről mit sem tudva szerezte.
Rudolf Leopold professzor hiányozni fog. Bécs képzőművészeti életéből éppúgy, mint azoknak, akik szívesen hallgatták a saját történeteivel fűszerezett kiállítás vezetéseit.
