Bastille és/vagy nemzeti egység

Az állami ünnep délelőttjén Párizsban több százezren mennek ki a Champs-Élysées-re, hogy hazafias büszkeséggel nézzék végig a Concorde tér és a Diadalív között egymást követő katonai díszegységek látványos felvonulását és a sugárút fölött kötelékben elhúzó harci repülőgépek imponáló légi parádéját. Sötétedés után a Szajna-parton és a folyó fölötti hidakon milliónyi ember gyönyörködik az Eiffel-toronyról égbe röppenő tűzijáték varázslatos látványában, s amikor leszáll az este, a párizsiak élvezettel vetik bele magukat a vidám utcabálok forgatagába.

Ha azonban bárkinek feltennénk a címben szereplő kérdést, biztosan számíthatnánk az obligát válaszra: azt az 1789-es nevezetes napot, amelyen a párizsiak megostromolták a Bastille-t, az Ancien Régime szimbólumát, amivel kezdetét vette a Nagy Francia Forradalom történelemfordító korszaka.

A dolog azonban távolról sem ilyen egyszerű. Quatorze juillet csak 1880 óta a franciák hivatalos nemzeti ünnepe, ekkor határozott úgy a Nemzetgyűlés, hogy egy 1790-ben tartott többszázezres népünnepély évfordulóját emeli az állami ünnep rangjára. Az indoklás szerint azért, mert az egykori esemény a nemzeti megbékélés élményét teremtette meg. A nemzetgyűlési döntése bölcs kompromisszum volt.

A 130 éve született törvényt megalkotó honatyák többsége ugyanis a lehetséges dátumok közül azért a nemzetőrség 1790. július 14-tartott Szövetségi Ünnepsége mellett tette le a voksát, mert az megítélésük szerint a maga idejében a rend és az összefogás üzenetét küldte az ország népének. A Mars-mezőn lezajlott rendezvényen az ország különböző megyéiből érkezett 14 ezer nemzetőr vonult fel harci alakzatban, zászlókkal, dobokkal, zeneszóra 400 ezer párizsi lakos, a papság, a nemesség és a polgárság képviselői előtt, a király jelenlétében.

XVI. Lajos ezen alkalommal nyilvánosan és ünnepélyesen esküt tett a Nemzetgyűlés által szentesített alkotmányra, miközben a tömeg mámoros lelkesedéssel éljenezte az alkotmányos monarchiát és a nemzet újjászületését. (Két évvel később a királyt börtönbe vetették, majd 1793 januárjában lefejezték.)

Az 1790-es nemzetőrségi seregszemle dátumának időzítése persze már a maga idejében sem a véletlen műve volt: La Fayette márki, a kor népszerű párizsi politikusa állt elő a nagyszabású népünnepély ötletével, s maga választotta a díszszemle napjául a Bastille elfoglalásának első évfordulóját. A forradalmi terrort követő napóleoni császárság, majd a restauráció idején aztán évtizedekre feledésbe merült a Bastille-napi ünneplés.

Köztársaság a második Császárság után

A III. Köztársaság a vereséggel végződött 1870-71-es porosz francia háború, a második Császárság bukása, majd a párizsi kommün leverése után jött létre, s az új évtized kezdetén még igen gyenge lábakon állt: sűrűn váltják egymást a tehetetlen kormányok, Franciaország még mindig letargiában van Elzász-Lotaringia elvesztése miatt, kell tehát valami, ami felrázza az ország lakosságát és visszaállítja önbecsülését.

A Nemzetgyűlés a republikánus szimbólumokra kívánta felépíteni a nemzeti összetartozás új fogalmát. Ekkor kristályosodott ki a gondolat, hogy a köztársaságnak lelkesítő hangulatú nemzeti himnuszra, s olyan össznépi egységet kifejező ünnepre van szüksége, amely egyúttal azt is demonstrálja, hogy a poroszoktól elszenvedett megalázó vereség óta a francia hadsereg ismét talpra állt.

A nemzeti himnusz kérdésében hamar közös nevezőre jutott a nemzetgyűlés: legyen a Marseillaise, amely a 18. század vége óta Franciaországban lezajlott számos forradalmi fellángolás harci indulója volt. Igaz, a prototípushoz, a Nagy Francia Forradalomhoz valójában nem sok köze volt.

Szerzője, Rouget de Lisle kapitány a Habsburg Birodalomhoz intézett francia hadüzenet hírére, 1792 áprilisában egy éjszaka alatt alkotta meg harci indulóként az Ausztria ellen induló katonák számára.

A nemzeti ünnep kérdése keményebb dió volt. Egy Seine megyei baloldali republikánus képviselő azt indítványozta, hogy a Bastille lerombolását nyilvánítsák a francia büszkeség közös ünnepévé, de kezdeményezése nem aratott osztatlan sikert. Sőt. Sok képviselő hevesen ellenezte, hogy jelképpé emeljék az erőszakos eseményt.

Végül konszenzus jött létre abban,hogy a nemzetőrség 90 évvel korábbi, Mars-mezei díszszemléje megfelelően ötvözi a francia nemzet számára közös értékeket a rend és az erő szimbólumaival, s ezáltal valamennyi francia sajátjának érezheti az emléknapot. (Nyilván ők is tudták, akár La Fayette márki, hogy a két július 14-e közül mindenki azt választja majd, ami családi hagyományainak, politikai beállítottságának, és főleg a szívének kedvesebb.)

Az egykori viták ma már senkit nem érdekelnek, senki nem emlékszik rájuk. A nemzeti ünnep minden évben megteremti a közös hagyományok, közös történelem, az összetartozás örömét a résztvevőkben.