Barroso: Az EB javaslatokat fog tenni az EU-szerződés módosítására
Még a jövő májusi európai parlamenti választások előtt az Európai Bizottság javaslatokat terjeszt elő az EU-szerződés módosításaira, amelyek az intézményes keretek közép- és hosszú távú továbbfejlesztését célozzák – jelentette ki José Manuel Barroso az EU állapotát ismertető, évértékelő beszédében szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.
Az Európai Bizottság elnöke közölte: a bizottság javaslatokat fog tenni arra vonatkozóan is, hogy hogyan lehet a jövőben az EU-szerződések – mindenekelőtt az alapjogok és alapértékek – betartását jobban ellenőrizni anélkül, hogy a kormányokat a szavazati jog megvonásával fenyegetnék.
„Vannak bizonyos értékek, amelyek nem képezik alku tárgyát, és amelyeket az EU-nak és tagállamainak mindig meg kell védeniük” – hangsúlyozta a portugál politikus, majd közölte: a bizottság közleményben fogja tudatni, hogyan képzeli el azt az eszközt, amellyel a bizottság felléphet az alapértékek, így a jogállamiság védelmében is, aminek érdekében Barroso szerint az egész EU létrejött.
Ez nem jelenti a nemzeti szuverenitás vagy a demokrácia korlátozását, a mechanizmusnak a tagállamok egyenlőségének elvén kell alapulnia, s csak akkor léphet működésbe, előre lefektetett szempontok alapján, ha komoly, rendszerszintű fenyegetés leselkedik a jogállamiságra – fejtette ki Barroso.
Össze kell kapcsolni Európát
Teljes összeköttetést kell teremteni Európa különböző részei között – szögezte le az Európai Bizottság elnöke. A portugál politikus a digitális gazdaságban rejlő lehetőségek kiaknázását nevezte meg ennek elsődleges okaként, rámutatva, hogy míg az áruk és szolgáltatások piaca egységes, a digitális gazdaság 28 tagállamra tagolódik.
Hogyan használhatnánk ki így a digitális piac lehetőségeit? – tette fel a kérdést Barroso. Bejelentette, hogy a nap során elfogadja a bizottság a távközlési piac egységesítésére irányuló javaslatot, ősszel pedig olyan iparpolitikai tervezettel állnak majd elő, amely megfelel a 21. század elvárásainak.
Létre kell hozni a bankuniót
Az első és legfontosabb feladatnak nevezte a bankunió létrehozását José Manuel Barroso. Hangsúlyozta, annak érdekében, hogy bankok megmentésének, szanálásának költségeit ne az adófizetők fizessék, most az egységes bankszanálási mechanizmus létrehozására kell összpontosítani – írja az MTI.
Barroso szerint továbbra sem áramlik elég hitel az európai gazdaságba, ami visszafogja a növekedést, pedig szerinte a növekedés csökkenthetné a munkanélküliséget, amely gazdaságilag „fenntarthatatlan, politikailag tarthatatlan, társadalmilag pedig tűrhetetlen”.
Az EU minden eszközét beveti, de nem minden eszköz van uniós szinten – utalt arra Barroso, hogy szerinte a tagállamoknak is többet kellene tenniük az ügyben.