Babits, a mételyező

Az 1919-es többszörös rendszerváltás valódi drámákat kavart. Babitstól elveszik egyetemi katedráját, nyugdíját megvonja a minisztérium (“mételyezőleg hatott az ifjúságra”), a Petőfi Társaság (Móriczcal együtt) kizárja, beidézik az államrendőrségre. Szabó Dezső megfenyegeti, amennyiben nem lép be az általa dajkált ébredő Írószövetségbe, feljelenti “nemzetellenességért”. Babits válaszol: “az igazi hazafiság a kulturális, nem a politikai.” A levelet a kézbesítést végző Szabó Lőrinc szeme láttára tépi szét a vérmes Szabó Dezső (csak névrokonok).

Egy szekszárdi úriasszony névtelenül veti Babits szemére, hogy a Nyugatnál “üldözi a keresztény kezdőket”. S kérdi: “Nem ábrándult még most se ki a zsidaiból?” Ruprecht Tibor arra biztatja, hogy műveiből – miként Ady Endre is – csináljon moslékot, s tálalják fel a disznóknak. Bécsből Hevesi Gyuláné, az emigrált népbiztos felesége viszont úgy látja, hogy a költő “ringyó finomkodásban… meleg ölekre talál… visszanyávog”, “miközben tehén módjára kérődzik”. Rátesz az állattani kergülésre Szamuely Tibor felesége (szintén a távoli Bécsből), “jellemtelen kutyadisznónak” nevezve a poétát. (Újfajta „ki kicsodát” ír az új rezsim. Meg a régi…)

Mindennek dacára jönnek, persze, az önjelölt költők: például Debrecenből Gáspár Macza így hízeleg és modoroskodik a megszólításban: “Életmélységek poéta-búvárja!” Mohácsról Kecskés Lajos azzal küldi zsengéit: “Ne ítéljenek meg, hogy elsőszülöttjeimet kiénekeltem.” Özvegyasszony arra kéri: “Kis készletemet kegyeskedjék megbírálni.”

Közben persze Csinszka férjhez megy máshoz (Márffy Ödönhöz), Babits feleségül veszi Szabó Lőrinc menyasszonyát, az élet zajlik. S oly furcsa az élő klasszikus leveleinek alján vagy a megszólításokban olvasni a familiáris becézést: “Misi”.

(Babits Mihály levelezése 1919-1921. Sajtó alá rendezte Majoros Györgyi, Tompa Zsófia. A kritikai kiadás szerkesztője: Sipos Lajos. Argumentum Kiadó.)