Az utolsó túlélő

Harry John Patch 1898-ban született a dél-angliai Bath városa melletti kis faluban. A múlt héten elhunyt katonatársához, Allinghamhez hasonlóan hat brit uralkodót szolgált. Amikor született, még Viktória királynő ült a brit trónon, és már 28 éves volt, amikor az idén 83 esztendős II. Erzsébet királynő a világra jött.

A frontra 1917-ben küldték, túlélője a brit hadtörténet egyik legvéresebb ütközetének, a harmadik ypres-i csatának. A nyugat-franciaországi, passchendaele-i ütközetként is ismert, három hónapig tartó hadműveletben félmillió katona vesztette életét. Többnyire lecsapolt mocsarakban harcoltak a katonák, amelyek még eső nélkül is szinte járhatatlanok voltak. A támadást előkészítő intenzív brit ágyútűz ráadásul felszaggatta a felszínt, az augusztustól lezúduló esők pedig olyan mély, folyékony sártengert alakítottak ki, amelybe sok harcoló egyszerűen belefulladt.

A katonák a hátországból a sártenger és az vízzel töltött kráterek fölött lefektetett pallókon közelítették meg a frontot, helyenként félmázsás felszerelést cipelve. A csúszós deszkákon imbolyogva a golyózápor közben megcsúsztak és leestek a pallóról és a nehéz felszerelés alatt megfulladtak, elsüllyedtek a sárban, mielőtt ki tudták volna menteni őket. A csatatéren található erdőket a folyamatos tüzelés csonkokká változtatta, az eső vagy a gránátok által felszaggatott talajból az előző időkben megölt katonák holttestei bukkantak elő.

A pár héttel korábbi ütközetben a németek mintegy 168 tonna klórgázt vetettek be. A harci gáz iszonyatos pusztítást végzett a védtelen emberek között. A frontszakaszt védő tizenötezer francia katonából ötezer azonnal meghalt. Passchendaele és Ypres az ipari hadviselés borzalmainak szimbólumává vált, a falucskát a csata eltörölte a föld színéről.

Az akkor húszéves Harry Pitch közlegény majd’ egy századdal később beszélt először az ágyútűzről és a szenvedésekről: “Egy lövészárokba estem be és ott volt ez az alak. Egyidős lehetett velünk, a nyakától az ágyékáig felszaggatták a repeszek. A kezét fogtam élete utolsó percében. Csak egy szót tudott kinyögni: ‘Anyám’. A nőt nem láttam, de biztosan ott volt. Semmi kétségem nincs felőle. A katona elhagyta ezt a világot és a következőbe lépett, én pedig Isten jelenlétét éreztem. Sosem fogom elfelejteni. Sosem lehet elfelejteni. Sohasem.”

Harry egy géppuskás osztagban szolgált, maga is majdnem a csatatéren maradt: 1917 szeptemberében épp harcállásuk felett robbant fel egy német gránát, azonnal megölve az osztag három tagját. Patch is súlyosan megsebesült, de több mint egy évi kórházi kezelés és lábadozás után felépült.

Három hónapos küzdelem után, 1917. november 6-án végül a Kanadai Hadtest foglalta el Passchendaele-t. A szövetségesek majdnem félmillió katonát vesztettek, a német veszteség negyedmilliós volt. A csata eredményeként azonban a szövetségesek elfoglalták az Ypres körüli magaslatokat, ahonnan megfigyelés alatt tudták tartani a német állásokat.

A Passchendaele-i harcmezőre csak két éve, a csata 90. évfordulóján ment vissza először, amikor II. Erzsébet királynő meglátogatta az egykori mészárlás helyszínét. Az agg veterán általános elismerést vívott ki azzal a gesztusával, hogy nemcsak a helyi brit, hanem a német katonatemetőben is koszorút helyezett el.

Némelyik fiú, aki itt van eltemetve, velem egyidős volt és azon a napon haltak meg, amikor én is harcoltam. Bármelyikük itt lehetne az életben helyettem. Én sem tudtam, hogy vajon a következő öt percben nem ér-e véget az életem. Mi voltunk a szegény, elátkozott gyalogság, a mi életünk nem számított.” – mondta az egykori közlegény.

Harry Patch nem szerette a fegyverszünet évfordulóján, november 11-én rendezett hivatalos megemlékezéseket. Nem is ment el rájuk. Úgy tartotta, hogy az ő háborúja 1917. szeptember 22-én ért véget, amikor három bajtársa esett el mellette. Századik születésnapján egyezett csak bele, hogy elmesélje élményeit, és azt az utókor számára megörökítsék.

Ha többet szeretne olvasni arról, miként emlékeznek a politikai és katonai vezetők a most elhunyt veteránra, kattintson a