Az unió megszólalt a Mianmarban karácsonykor elkövetett gyilkosságok ügyében

Az EU készen áll arra, hogy további szankciókat vezessen be a katonai rezsimmel szemben.

2021. december 30., 10:23

Szerző:

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön kiadott nyilatkozatában elfogadhatatlannak nevezte a mianmari hadsereg által december 24-én elkövetett gyilkosságokat, és további szankciókat helyezett kilátásba.

Josep Borrell arra reagált, hogy a mianmari hadsereg karácsonykor az ország keleti részében fekvő Kaja államban több mint harminc embert lőtt agyon, köztük nőket és gyerekeket, valamint humanitárius munkásokat. A közösségi médiában megjelent képek szerint több áldozat összekötözött holttestét elégették.

Az uniós főképviselő nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a gyilkoságok az emberi jogok és a nemzetközi jog, köztük a humanitárius jog megsértése, felelőseit mihamarabb el kell számoltatni. Kijelentette: tekintettel a fokozódó erőszakra Mianmarban, határozottabb nemzetközi intézkedésekre van szükség, beleértve a fegyverembargót is. Az EU készen áll arra, hogy további szankciókat vezessen be a katonai rezsimmel szemben - fogalmazott.

Az Európai Unió az év elején vetett ki szankciókat a február 1-jei puccsért, illetve az annak nyomán kirobbant tüntetések erőszakos elfojtásáért felelősök mellett a rohingja kisebbséggel szembeni súlyos emberi jogsértések elkövetőire. A szankciós jegyzékbe vettek száma jelenleg 25.

Borrell végezetül hangsúlyozta azt is, hogy szavatolni kell a teljes körű, biztonságos és akadálytalan humanitárius hozzáférést minden rászoruló számára, valamint a humanitárius munkát végzők védelmét és biztonságát.

(Kiemelt kép:  Rangun, 2021. november 30. A mianmari katonai hatalomátvétel ellen tiltakoznak egy fiatalokból álló csoport tagjai Rangunban 2021. november 30-án. MTI/AP)

 

16:47

Petr Pavel nyugalmazott tábornok nyerte a cseh államfőválasztást – derül ki a statisztikai hivatal által közzétett, a szavazókörzetek 98 százalékában leadott és összeszámlált szavazatok alapján.

16:22

Egy pénteken kiszivárgott felső feljegyzésben az amerikai légierő tábornoka, és a Légi Mobilitási Parancsnokság (AMC) parancsnoka, Mike Minihan utasította az irányítása alatt dolgozó tiszteket, hogy készüljenek az USA és Kína közötti háború kitörésére. A parancsnok szerint a harc kirobbanása 2025-re várható, az amerikai és tajvani választásokat követő évben.

A Tennessee-állambeli Memphisben ismét halálos áldozattal járt egy fiatal, 29 éves fekete fiú egyszerű igazoltatásával induló rendőri eljárás. Azóta videót is publikáltak, amiből kiderül: a férfit brutálisan megverték a rendőrök három nappal azelőtt, hogy sérüléseibe belehalt.