Az újfasizmus előzményeiről
Az első világháború utáni, 1919-es és 1920-as Párizs környéki békék számos konfliktust megoldatlanul hagytak. Nemzetiségi feszültségek jellemezték az összeomlott Osztrák–Magyar Monarchiából létrejött államok, Csehszlovákia, Magyarország, Lengyelország és Jugoszlávia politikai légkörét.
A vitatott határvonalak fegyveres összetűzésekhez vezettek többek között az olaszok és a szlovének, a lengyelek és a németek, valamint az örmények és a törökök között.
A versailles-i szerződés jelentős területi veszteséget okozott Németországnak, és nagy összegű jóvátétellel sújtotta. Magyarországnak példátlanul nagy területi veszteséget kellett elszenvednie (az ország kétharmadát a szomszédos államok osztották szét egymás között), és (korábbi) lakosságának egyharmada került kisebbségi sorba. Mindez tovább gerjesztette a korábban is erőteljes nacionalista indulatokat.
Az Egyesült Államok a háború vége, különösen a republikánusok 1920. novemberi győzelme után kivonult az európai politikából, még a Népszövetségbe sem lépett be.
Az európai államokat a magas háborús költségek miatt még a húszas évek első felében is gazdasági válságok, infláció és munkanélküliség sújtotta. Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország a háború miatt eladósodott az Egyesült Államoknak. Magyarországon a legnagyobb gond a szétdarabolt és szétzilált gazdaság helyreállítása volt.
Az első világháborút követő válsághelyzet fasiszta mozgalmak kibontakozásához vezetett. Ezek a politikai csoportosulások szélsőségesen nacionalista, antiliberális és antimarxista, valamint expanzionista célokat követtek. A fasiszták egypártrendszert hirdettek, és terror útján próbálták magukhoz ragadni a hatalmat. Híveik nagyrészt a középréteg tagjaiból kerültek ki: iparosok, parasztok, alkalmazottak, tisztviselők és kereskedők voltak, akik úgy érezték, hogy anyagi létükben és osztályöntudatukban fenyegeti őket a gazdasági válság, az infláció és a munkanélküliség, a fokozódó iparosítás, a monopóliumok megjelenése és ennek következménye, vagyis hogy veszélybe kerültek a kisüzemek, és erősödött a munkásmozgalom.
A fasiszta pártok korai szakaszukban antikapitalista jelszavakat hangoztattak, de hamar szövetségre léptek a gyárosokkal, bankárokkal, a katonasággal (rendőrséggel) és a jobboldali polgári pártokkal, amelyek azt várták a fasiszta uralomtól, hogy szétveri a munkáspártokat (szociáldemokratákat, kommunistákat) és a szakszervezeteket, csökkenti a bérköltségeket, és terjeszkedéssel új piacokat szerez az országnak.
A fasiszta mozgalmak Olaszországban (1922-ben), Németországban (1933-ban) és Spanyolországban (1936-ban) jutottak hatalomra. Néhány kisebb európai ország a második világháborús német megszállás alatt vált „helyi” fasiszták (nálunk nyilasoknak nevezett hordák) martalékává.
Györky Zoltán
Kaposvár
