Az új lehetőség: Martin Schulz német színpadon

Az egykori kisvárosi szociáldemokrata polgármester és könyvkereskedő, Martin Schulz igen sikeresnek bizonyult az Európai Parlamentben, annak elnökeként is. Pedig nehezen indult a pályája: a rendőrtisztviselő és szigorúan katolikus anya fiát kitették a Szent Szív gimnáziumból, mert nem tanult rendesen. Ezután is csak lógott, és alkoholista lett. Minderről nyíltan beszél, hiszen utóbb végig sikeres volt. Érettségije nincs ugyan, de az anyanyelvén kívül öt európai nyelven folyékonyan beszél, kitűnő fellépése van, s valamennyi pártcsaládban népszerű volt EP-elnökként. Nem félt kiállni a véleménye mellett: nemegyszer bírálta nyilvánosan például Orbán Viktor és más autokraták politikáját is, s a világsajtó címoldalaira került, amikor Silvio Berlusconi akkori olasz kormányfő parlamenti megjelenésekor szóvá tette, hogyan lehet miniszterelnök s egyben vezető üzletember is a hazájában. Berlusconi botrányosan válaszolt: Schulz kitűnően alakíthatná az őr szerepét egy náci koncentrációs táborban.

Úgy tűnt, azért tér haza Brüsszelből, hogy átvegye a külügyminiszteri tisztet párttársától, Frank-Walter Steinmeiertől, akit hamarosan államelnökké választanak. Alkalmasint kiváló lett volna a poszton, de Sigmar Gab­­riel SPD-elnök, alkancellár és gazdasági miniszter váratlanul bejelentette, hogy nem kíván pártjának kancellárjelöltje lenni, s feladja a párt vezetését is, s ez új helyzetet teremtett. Közölte: Martin Schulznak egyértelműen nagyobb esélye van a választásokon, mint neki, az emberek belefáradtak a koalícióba, a CDU/CSU-val kötött alkukba. Gabriel Alsó-Szászország miniszterelnökeként, majd a szövetségi kormány posztjain sikeres volt, de sokkal kevésbé az SPD élén. Willy Brandt, Helmut Schmidt történelmi pártja hajdan majd 46 százalékot szerzett, de mindig legalább a voksok harmadát. 2009-re viszont 23 százalékra zuhantak, s 2013-ban is csak 25,7-re sikerült javítani. A 150 éves pátnak negyedszázada majdnem egymillió tagja volt, napjainkban ennek még a fele sem.

MTI/EPA/Olivier Hoslet

Schulz sikere azért nem borítékolható. A tehetséges, nemzetközileg elismert politikus, akire nem vetül a fásult koalíció árnyéka, vonzó lehet sok szocdem, sőt más pártokhoz húzó szavazók számára is: programadó, bizonyos populizmust sem nélkülöző beszédében életútjára utalva a kisember védelmezőjeként, a tőkés rend korlátozójaként jelent meg. Világsztár ellenfelét azonban, bárha népszerűségét a menekültügy igencsak megtépázta, így is nehéz legyőzni. Különösen olyan helyzetben, amikor a már több ciklusban együtt kormányzó két néppárt politikájában egyre nehezebb érdemi különbségeket találni. A keletnémet Merkel szociális érzékenysége jól illeszkedett az SPD hagyományos követeléseihez, és a baloldal köreiben is népszerű kancellár szinte harmonikusan dolgozott együtt mindenkori szocdem helyettesével s a párt többi miniszterével.

Martin Schulz sosem volt a szövetségi kormány tagja, de az EP szocialista frakciójának vezetőjeként, majd a parlament elnökeként nagyon hasonló térben politizált Brüsszelben, ahol a két nagy néppárt nyílt vagy titkos alkui határozzák meg a döntéseket, akárcsak Berlinben. Tapasztalt diplomata, kitűnően kezeli a médiát, de nincs igazán bázisa a saját pártjában. Nem lévén parlamenti mandátuma, sem kormánytisztsége, nem beszélhet a Bundestagban, így ellenfelei ott szabadon ostorozhatják majd. Az EU-ban töltött évtizedek után éppoly kevéssé ismeri pártja erőviszonyait, mint az ország belső gondjait, a vitatott megoldási lehetőségeket. Az „Igazság és biztonság” jelszó jegyében folytatja majd kampányát, mondotta. Egyébként mindjárt nekiment Donald Trumpnak, az amerikai elnököt „arcátlannak és veszélyesnek” minősítve, mondván: Németországnak, Európának tudatosan kell fellépnie az új amerikai kormány támadásaival szemben. S üzent a populistáknak is: egy működő Európa alapvető feltétele a békének és a jólétnek, s még konkrétabban: „Az, hogy a CSU az európai szolidaritás legharsányabb ellenfelének, Orbán Viktornak tapsol, udvarol, nyíltan sérti Németország érdekeit.” Schulz szerint hazájának szélsőjobb pártja „nem alternatíva, hanem az ország szégyene”.

Viccesnek hat, de nem tréfa: német elemzők immár négy „szociáldemokrata” pártot tartanak nyilván... Nemcsak az SDP és a CDU/CSU került igen közel egymáshoz, de mérsékelt, a lakosság minden rétegét megszólító középpárt a Zöldeké is, míg az NDK utódpártjából és nyugatnémet baloldali szocdemekből összenőtt Balpárt több helyen kormányoz már együtt más pártokkal, sőt: Türingiában az ő miniszterelnökük áll a tartományi kormány élén. Sokáig úgy tűnt, hogy a 2017 őszi választások nem hoznak érdemi változást az erőviszonyokban. Azután jött a menekültválság, amely mindent megkérdőjelezett – még Angela Merkel vezetőképességét is.

A legutóbbi felmérések szerint ha most választanának, a CDU/CSU (a 2013-as eredményétől elmaradva) csak 35-36, az SPD a korábbi csaknem 26 százalék helyett 23-24-et kapna. A Zöldek 10, a Balpárt 9, a most tán a parlamentbe visszatérő liberális FDP 6 százalékot remélhet. S ami aggasztó: a főként az SPD-től támogatókat elszívó AfD, a többé-kevésbé nyíltan idegengyűlölő Alternatíva Németországért 13-14 vagy akár még több százalékra számíthat – szemben a menekültkrízis előtti 4-5 százalékkal. Mindebből az következik, hogy az annyit szidott, kifáradt „Groko”, a nagykoalíció, élén persze Merkellel, folytatható lenne. De lehet, hogy Merkelék inkább a Zöldekkel és a liberális FDP-vel fognak össze (az utóbbival 2009-től már kormányoztak egy ciklust). Schulz-kabinet csak a Zöldek, esetleg a liberálisok, de leginkább a Balpárt bevonásával állhatna fel. A Zöldek fele hajlandó az SPD-vel szövetkezni, 44 százalékuk inkább a CDU/CSU-val fogna össze, s ilyen irányú mozgolódások a kulisszák mögött már mindkét félnél észlelhetők. A Balpárt taktikusan kivár, s jelzi, hogy igényeinek teljesítését várná.

A Külügyminisztériumban nem kevesen fogadták fanyalogva, hogy a jeles diplomata Steinmeier helyét a szabadszájúságáról ismert Gabriel foglalja el. Gazdasági miniszterként valóban kapásból leszólta Donald Trumpot, és kiszivárgott tárcájának belső elemzése, amely szerint „az új, nacionalista elnök gazdaságpolitikai elképzelései irreálisak, ellenkeznek az amerikai és a nemzetközi joggal”. Így gyors washingtoni meghívásra aligha számíthat, de annál érdekesebb lesz hallani, mit mond a régi és talán jövendő német kancellárnak a Fehér Ház fura ura, s mit mond annak a világ legbefolyásosabbnak tartott asszonya.