Az orbáni közérdek

Igencsak emlékezetes az első jelentős „központosító elkobzás” – nem sokkal a 2010-es választást követően. A devecseri és kolontári vörösiszap-áradatért Orbán Viktor azonnal felelőssé tette az ajkai zagytározó tulajdonosát, a Mal Zrt.-t, s a kormány 135 milliárd forintos bírságot rótt ki a cégre. De nemcsak ez történt.

Orbán akkori parlamenti beszédében éppen az iszapkatasztrófára alapozta új idő- és rendszerszámítását. Azt mondta, a „régi korszakban mindent a magánérdek írt felül”, de „a magyar választók ezt a rendszert megdöntötték, s alapítottak helyette egy újat”. Bejelentette, hogy a „nemzeti együttműködés rendszerében” már a közérdek érvényesül, szemben a magánérdekkel. Ezért a Mal Zrt.-t rögtön állami irányítás és állami vagyonzár alá vonta. A kormány megteremtette a jogalapot a cég államosítására, amit független szakértők amúgy jogi nonszensznek tartottak.

Mindenesetre a Fidesz közvélemény-kutatásokkal is alátámasztotta: a magyar társadalom valójában pozitívan értékelte, szinte „ünnepelte” a „gaz milliárdosok” büntetését. Mindez kommunikációban is segítette a további államosítást.

Egy évvel később a kormány visszavásárolta az oroszoktól a Mol Nyrt. 21,2 százalékos tulajdonrészét, ezzel állami irányítás alá került a mamutcég is. És a kormányzati étvágy ezután sem csillapodott: tavaly októberben a Rába Járműipari Holdingra tett vételi ajánlatot – az állam nevében – a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő. Nézzük csak a hivatalos indoklást: a Rábára azért van szüksége az államnak, hogy ott állami megrendelésre készülhessenek a tűzoltóautók. Most pedig már a Fővárosi Vízműveket is állami tulajdonban látná szívesen a Fidesz.

Bár egyre fogyatkoznak a központi irányítás alá vonható cégek, a kormányzati ötlettár kimeríthetetlennek tűnik. Államosítják a cigarettaárusítást, az autópálya- és parkolási díjak mobilfizetését, a béren kívüli juttatásokat és a színesfém-felvásárlást.

Amire azonban még a harcedzett közgazdászok sem számítottak: Orbán Viktor nyáron egy ifjúsági fesztiválon jelentette be, hogy „pillanatokon belül” visszavásárolják az E.ON-t a németektől. Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató ügyvezetője szerint már a bejelentés módja is szembemegy minden európai normával.
– Ilyen súlyú kivásárlási szándékot nem illendő előzetes egyeztetés nélkül világgá kürtölni. Ez rontja az egyébként is megtépázott ország-imázst. Még akkor is, ha vélhetően semmi sem lesz az üzletből.
Ám az államosítás módja más esetben is felvet aggályokat. Gazdaságkutatóktól tudjuk: a szabályos ügymenet az lenne, ha az állam – az eladási szándék firtatása után – piaci alapon vételi ajánlatot tenne a tulajdonosnak. De erős a gyanú, hogy nem ez történik. Bár bizonyíték nincs rá, előfordulhatott, hogy olykor a „rövidebb utat” választotta a kormány. Vagyis adminisztratív eszközökkel gyengítette a cégeket, hogy nyomott áron megszerezze őket.

Különben Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes már óvatosabban beszélt az E.ON lehetséges felvásárlásáról, mint kormányfőnöke. Mondta, nem tudni, el akarja-e adni az üzletét a német cég, ráadásul az uniós versenyjog is szabályozó a kérdésben. A német vállalat nyilvánosan nem véleményezte a magyar kormány szándékát.

Ugyanakkor az államosítás, az „orbáni közérdek” továbbra is népszerű Fidesz-propaganda. A „kétharmados teljhatalom” úgy kommunikál, hogy az államosítás erősíti a magyarságtudatot. Üzenete: ezek a vállalatok magyarrá váltak, a nemzeti büszkeség részei.

Tegyük hozzá: felmérések szerint a magyarok igénylik is az állami gondoskodást és védelmet. Pedig már több mint két évtizede elég egyértelmű: a központi irányítású tervgazdaság nem működik modern körülmények között.

Hegedűs Miklós úgy véli, a multikkal kapcsolatos sztereotípiákat – profitorientálttól a „népnyúzóig” – használja ki a kormány a közműcégek államosításakor is. Az E.ON, az egyik legnagyobb gázszolgáltató esete is példázza ezt. Orbánék hangoztatják, a megvásárlás után nonprofittá alakítják a céget, s befagyasztják a gázárakat. Azt meg úgyis csak kevesen tudják: a költségvetésből, vagyis az adófizetők pénzéből kell elvenni ahhoz, hogy a világpiaci áraktól és a forintárfolyamtól függő gázárakat mesterségesen alacsonyan tartsák.

– Amit az egyik kezével ad a kormány, a másikkal elveszi. De ezt nem gondolja végig senki, s nyilvánvalóan a hatalom sem reklámozza – szögezi le a GKI Energiakutató ügyvezetője.
Másfelől súlyos árat fizethet a magyar gazdaság a Fidesz népszerűségi rodeója miatt. Ha a kormány ugyanis valóban visszavásárolná a gázszolgáltatást az E.ON-tól, drasztikusan megcsappannának a devizatartalékok. Különösen azért komoly probléma ez, mert mindeddig nem született megállapodás az IMF-fel, mi több, Orbán tovább járja a pávatáncot. Az IMF védőhálója nélkül pedig felértékelődik a devizatartalék, mivel a piacoknak ez jelenti a garanciát.
A többi cég, illetve szolgáltatás vételára is jócskán megterheli a büdzsét. Emlékszünk a magánnyugdíjpénztárak államosítására? Akkor a bevétel egy részét valóban az államadósság csökkentésére fordították. Csakhogy maradt egy tetemes összeg, amely nyomtalanul eltűnt: felélte a kormány az állandó költségvetési toldozgatási kényszer miatt.

Közgazdászok egybehangzóan állítják: az állam hosszú távon nem képes üzemeltetni a megszerzett vállalatokat. Ugyanis nem a megvásárlás, hanem a fenntartás az igazán költséges. Gondoljunk bele: az einstandolt vállalatok költségei egyre nőnek, ezért évről évre emelkednek a kamatterhek, vagyis csökken az állami bevétel. A bevételek szinten tartása miatt pedig állandósul az adóemelési kényszer.

S mit tehet majd egy esetleges új kormány 2014-től? Újra elad?

Nem lesz egyszerű a „kárenyhítés”. A közműcégek esetében egyedi stratégia szükséges a reprivatizációhoz. A versenyszférából „átvett” cégek a részvények eladásával privatizálhatók. Ha lesz rájuk vevő. Visszatérne az a tulajdonos, akit korábban elüldöztek innen? Másrészt az államosított cégek akkorra már jóval rosszabb helyzetben lesznek, mint amikor – hamis politikai illúzióktól fűtve – Orbán Viktor és társai államosították őket.