Az óramutató, avagy a halogatás szenvedélye – Közeledik a Brexit-határidő, aztán lesz egy újabb
„Most már mindenképp végleges döntés születik a Brexitről” – az elmúlt évek eseményei bebizonyították, hogy az ehhez hasonló állításokkal vigyázni kell. Számtalan zsákutcában végződő tárgyalás, eltolt határidő és függőben hagyott kompromisszum után azonban lassan most már nincs tovább,
december 31-én lejár az átmeneti időszak, amely alatt a britek szinte még pontosan úgy voltak nem EU-tagok, mintha még tagok lennének.
Az Európai Unió minden korábbinál komolyabban készül arra, ha mégsem sikerülne megállapodni. Az Európai Bizottság elnökének a brit kormányfővel elfogyasztott eredménytelen halvacsorája után a csúcstalálkozóra Brüsszelbe érkező tagállami vezetők azt követelték az uniós végrehajtó testülettől, hogy azonnal dolgozzák ki a vészforgatókönyvet. Ennek értelmében „no deal” – vagyis megállapodás hiánya – esetén bizonyos értelemben átmenetileg meghosszabbítanák az átmeneti állapotot: még hat hónapig biztosítanák a légi és a közúti személyforgalom számára az akadálymentes átjárást az EU és az Egyesült Királyság között. Az egyik legforróbb konfliktusra, a halászatira is átmeneti megoldást irányoznak elő: a brit és az uniós hajók így a következő 12 hónap során korlátozások nélkül halászhatnának egymás vizein akkor is, ha kudarcba fulladnak a tárgyalások.
Hogyan lett a halászat a Brexit utáni gazdasági tárgyalások legfontosabb zárótémája?
Eddig ennél elvibb, nagyobb horderejű, joghatósági problémákat felvető kérdésekben kellett megegyezni: ilyen volt Észak-Írország helyzete és a vámhatárok ügye. Előbb-utóbb azonban sorra kellett kerülnie a halászatnak is. Habár ez gazdaságilag kevésbé fajsúlyos kérdés, szimbolikus jelentőségű a Brexit támogatói számára. Ők az ország szuverenitásának jelképeként tekintenek „a brit vizek feletti uralomra”, és ezért Johnson számára vereséggel érne fel az, ha a „no deal” keretein belül még egy évig maradna a szabad halászat.
A Downing Street szerint bármilyen, erről szóló egyezménynek azon kell alapulnia, hogy „a brit halászterületek elsősorban és főként a brit hajóké” legyenek. Az EU ezzel szemben azt akarja, hogy ezeket a vizeket az uniós tagállamok is nagyobb mértékben használhassák. Elsősorban a La Manche csatorna túlpartján, a franciák tartják ezt különösen fontosnak. Ők voltak azok, akik elkezdtek kemény nyomást gyakorolni a britekre. A francia kormány kijelentette, hogy emiatt akár az átfogó megállapodás elmaradását is hajlandó lenne bevállalni.
A komoly belső feszültségekkel küzdő Emmanuel Macron köztársasági elnöknél a halászok lobbizták ki a kemény fellépést.
Jelenleg ugyanis a francia halászati ágazat termelésének egynegyedét teszik ki a brit vizeken fogott zsákmányok:
ha a francia kormány erről lemond, újabb társadalmi csoportot haragít magára, ezért aztán inkább azt is bevállalná, hogy megvétózzon egy számára kedvezőtlen Brexit-megállapodást.
A brit kormánynak a koronavírus elleni védekezés miatt is fontos lenne, hogy a Brexit ügyét minél előbb maguk mögött tudhassák, mégpedig megállapodásokkal „kipárnázott” módon – azzal együtt is, hogy az országban már megkezdték a lakosság beoltását a járvány ellen, sőt, többen a Brexit pozitív hatásának tulajdonították, hogy Európában elsőként volt erre lehetősége a briteknek.
„Teljesen világos, ez annak köszönhető, hogy sikerült megváltoztatnom a törvényt az EU-ból való kilépés nyomán, és gyorsabban lehet jóváhagyni a döntést. Az EU-n kívül gyorsabban tudunk mozogni” – mondta Matt Hancock brit egészségügyi miniszter.
A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Az országban jóváhagyott gyógykészítmények ügyében ugyanis elsősorban nem a brit gyógyszerészeti hatóság, az MHRA dönt, hanem az uniós szabályzó hatóság, a EMA. A brit parlament még 2012-ben elfogadott egy olyan uniós rendeletet, amely ezt a döntést a nemzeti hatóság kezébe helyezi át, ha arra elég nagy a „közegészségügyi igény.” Ezt az uniós jogi lehetőséget kihasználva gyorsította fel a brit kormány a vakcina engedélyezését – a szabály ugyanis az átmeneti időszak végéig, azaz december 31-ig még érvényes az országra.
Komoly probléma viszont a brit egészségügyi rendszer túlterheltsége, amit a várakozások szerint még tovább ronthat az ország végleges kilépése az EU-ból. A brit rendszer, az NHS már a járvány előtt is komoly munkaerőhiánytól szenvedett: 100 ezer emberrel kevesebben dolgoztak náluk, mint ahányra szükség lett volna a feladatok ellátásához. A járvány alatt ez a helyzet tovább romlott. Az NHS szeptemberben másfél millió fontos közbeszerzést írt ki, mesterséges intelligenciát alkalmazó megoldásokat keresve a túlterheltségre. Kiemelték: ez azért különösen fontos, mert a Covid-oltások megkezdése után számolni kell a vakcina mellékhatásai által okozott megbetegedésekkel. Az MHRA számításai szerint 100 millió dózisonként 50-100 ezer ilyen eset fordulhat elő a következő év során.
Nem elhanyagolható az a kérdés sem, hogy mi lesz az NHS azon dolgozóival, akik bevándorlóként védik a britek egészségét. A brit egészségügyben ők teszik ki a dolgozók 10 százalékát. Az új, pontrendszerrel működő bevándorlási szabályok pedig bonyolultabbak lesznek, még akkor is, ha megszületik a megállapodás.
A most lejáró határidő után kérdéses az is, hogy az egészségügy fenn tudja-e tartani az eddig működő ellátási láncait.
A The Independent több vállalatvezetőre, egészségügyi szakértőkre és kormányzati forrásokra hivatkozva írta azt, hogy komolyan megszorulhat az ágazat ellátása. Jelenleg ugyanis az NHS által használt gyógyszerek háromnegyede, az orvosi eszközöknek pedig a fele érkezik az EU-országokból.
Megállapodás hiánya esetén a szükségesnél sokkal kevesebb brit kamionos fuvarozó léphetne be az unió területére – ez természetesen mindenfajta ellátásra, beszerzésre vonatkozik.
A vámok is súlyos következményekkel járnának: a Brit Kiskereskedelmi Konzorcium (British Retail Consortium) szerint 3,1 milliárd fonttal növekednének meg az importterhek, ami azt jelentené, hogy az egyes élelmiszerek akár 20 százalékkal is megdrágulhatnak. A szervezet azt jósolja, hogy ha nem születik megállapodás, a brit vásárlóknak átlagosan évi 624 fonttal, azaz kb. 241 ezer forinttal kellene többet költeniük alapvető élelmiszerre.
A változás az EU-t is érzékenyen érintené:
jelenleg a brit export 47 százalékát vásárolják meg az unióban.
Németország például teljesen az Egyesült Királyságra hagyatkozik a szerves vegyi termékek, a növényi olajok és több mechanikus készülék behozatalában. Szakértők szerint szerte az unióban több olyan ágazat lenne, amelynek komoly károkat okozna a megállapodás hiánya – összességében azonban a hatás még mindig nem lenne annyira súlyos, mint a britek számára. Egy kimutatás szerint Németországban például csak kilenc terület szorul rá a britek exportjára, az Egyesült Királyság viszont 53 szektorban szorul rá a németekére.
A briteknek eközben persze további kereskedelmi egyezményeket is kell kötniük azért, hogy ne vonatkozzanak rájuk az általános vámszabályok. Eddig a világ összesen 28 olyan EU-n kívüli országával vagy térségével kötöttek valamilyen szerződést, amelyekkel eddig EU-tagként élvezték az unió által megkötött szerződésekből fakadó előnyöket.
„A Brexit azt jelenti, hogy mindkét oldal veszít. De az Egyesült Királyság sokkal többet veszít” – fogalmazott nemrég Lisandra Flach, a Nemzetközi Közgazdasági Központ igazgatója.
A cikk a 168 Óra hetilap 2020. december 16-i számában jelent meg.
