Az olvasás öröme történelmi falak között

A

Nemzeti Könyvtára világ ötödik legnagyobb ilyen intézménye. A könyvállomány kezdeteit illetően eltérőek az adatok. A legáltalánosabb nézet szerint III. Albrecht herceg tekinthető az alapítónak: őróla feljegyezték, hogy a XIV. század második felében értékes könyvei voltak, amelyeket a sekrestyében tartott. Csakúgy, mint a későbbi uralkodók, a könyveket a legféltettebb kincseik között, a kincstárban helyezték el. A külön épület emelésének igényét VI. Károly fogalmazta meg – a krónika szerint minden bizonnyal Gottfried Wilhelm Leibniz filozófus ösztönzésére.

A megbízást a kor építészsztárja, Johann Bernhard Fischer von Erlach kapta 1723-ban, aki a terveket ugyan elkészítette, de a kivitelezést halála után fia, Emmanuel fejezte be, alig három évvel később. Idősebb Fischer von Erlach Michael Rottmayrrel akarta elkészíttetni a freskókat, ám fia az akkor már sztár épületdíszítőnek számító Daniel Gran mellett döntött. Ő igen célszerűen választotta meg az ábrázolt jeleneteket: ahol a császár lépett a terembe, ott mennyei, békés képek láthatók. A kupola festményei VI. Károlyt istenítik, és a könyvtár történetét elevenítik meg, a tudományágakat allegorizálják. Alatta, a díszterem kellős közepén a Herkulesnek öltözött VI. Károly szobra áll, körös-körül nagy hadvezérek, uralkodók. A harci jelenetek arra a részre kerültek, ahol ma van a kupolaterem bejárata.

Körös-körül a Habsburg ház tudománypártoló tagjainak állítottak emléket. A terem méretei impozánsak: hetvenhét méter hosszú, több mint tizennégy méter széles, és csaknem húsz méter magas. Az eredeti méreteket bécsi lábban adták meg – s a művészettörténészek szerint a számok nem véletlenszerűek, meghatározott harmóniát rejtenek. Az ovális kupolaterem a császár parádés rendezvényeinek céljait szolgálta, ez az a helyiség, ahol ma a kiállításokat rendezik.

A látogató „mellékesen” megtekintheti az itt sorakozó könyveket. Számuk jó kétszázezer, sok közülük igazi kincs, például Savoyai Jenő herceg tizenötezres könyvtára. (A hercegről úgy tartják, igazi könyvmoly volt, évente vagy kétszázötven kötetet elolvasott – persze ez nem mai mércével mérendő teljesítmény, hiszen a gazdagon illusztrált díszes lapokon sokszor több volt a kép, mint a betű. A művészet és tudomány iránti rajongásának értékéből ez mit sem von le, legfeljebb érthetővé teszi, hogyan volt képes megbirkózni ilyen mennyiségű olvasmánnyal.)

Titkokat is rejt a terem. A kívülről látható hatalmas, impozáns ablakok közül például csak minden második „igazi”. A többi előtt belül polcok vannak, illetve a bemélyedésben-kiszögellésben a teremből nem is sejthetően kicsiny, szűk szobácskákba vezetnek a könyvespolcnak álcázott ajtók. Régen ez volt a könyvtárosok munkaszobája – pedig még egy tisztességes íróasztal se fér be, csak afféle állópult -, ma ezeket a helyiségeket is bepolcozták a könyveknek.

Jó itt olvasni, kutatni

A múlt tisztelettudó őrzése az egyik valóság. A másik az, hogy a könyvtár a lehető legkorszerűbben szolgálja ki az olvasókat, kutatókat. Jó ütemben halad a páratlan kincs digitalizálása. Vagyis a könyvtár az alapítók szándéka szerint ragaszkodik a közhasznú feladatok maradéktalan ellátásához. Ennek is köszönhető, hogy bár a digitalizálás következtében ma már az otthoni számítógépre is kérhető a kutatási anyag, egyre népszerűbbek az olvasótermek. A könyveket otthonról, interneten is meg lehet rendelni, s amikor az olvasó a Heldenplatz felőli Főbejáraton belép, a kért kötetek már ott sorakoznak a könyvkiadási pulton. (A kiállításokra, a Díszterembe a Josefsplatzról van a bejárat.)

Jól halad a néhány éve elkezdett sajtó-digitalizálás is: ma már az első világháború idején megjelent lapok is olvashatók képernyőn, s ugyanígy lehívható a képarchívum jó 200 ezer fotódokumentuma. A helyszíni olvasás és kutatás hátulütője a zsúfoltság annak ellenére, hogy több helyiség is rendelkezésre áll. Jobb lesz a helyzet, ha befejeződik a történelmi Ágoston olvasóterem renoválása. A korabeli látvány korszerű technikát rejt majd, itt is minden asztalhoz laptop-csatlakozó tartozik majd.

A jelenleg csaknem nyolcmilliós állomány rohamosan gyarapszik – a köteles példányok gyűjteménye évente 1,1- 1,4 kilométernyi anyaggal bővül. Az 1992-ben birtokba vett 16 300 négyzetméteres területű földalatti tároló a Burggarten alatt 2010/11-ben megtelik. Évek óta tart a huzavona a bővítésről, Johanna Rachinger, a könyvtár igazgatónője azonban eddig csak homályos ígéreteket kapott. Pedig ha a legésszerűbb változat, a Heldenplatz alatti 8 ezer négyzetméteres új raktár megépülne, az 70 évre megoldaná a gondokat. Egyelőre a költségekről folyik a vita: bár a földalatti tároló építése sokkal drágább, üzemeltetése a könnyebben biztosítható állandó hőmérséklet miatt olcsóbb.

A könyvtárhoz tartozik a papirusz múzeum, tekintélyes és nagyon érdekes a glóbusz gyűjtemény, itt van a világ egyetlen eszperantó múzeuma, a mesterséges nyelv megannyi emlékével. A kézirattárban irodalmi dokumentumokat, egész írói-zeneszerzői hagyatékokat őriznek. Ennek a résznek van egyébként a legmarkánsabb magyar vonatkozása: megalapítójának Joannus Sambucust – Zsámboky Jánost tartják. Nem mintha nem lenne itt elég magyar emlék: a könyvtár féltve őrzött kincsei közé tartozik Mátyás király Corvinus könyvtárbeli kódexe, amelyet egy 2001-es közös magyar-osztrák kiállításon be is mutattak. Külön érdekesség a fotógyűjtemény, amely sok, a császári albumokból fennmaradt darabot is tartalmaz, s az újabb beszerzésekkel egyre bővül.

Rendkívül költséges és aprólékos munka a meglehetősen rossz állapotban lévő könyvek restaurálása. 1994-ben mérték fel az állományt, porolták le a polcokat és vették nyilvántartásba a teendőket. Azóta lázas munka folyik, s bár vásároltak költséges gépeket is, azért itt nagyrészt a kézügyesség a döntő. Aki bejut ebbe a szentélybe, a fehérköpenyes kesztyűs restaurátorok közé csak tátja a száját, látva a meglepően hétköznapi munkafolyamatokat. Ahogyan az ősrégi lapokat szabályosan mossák, aztán szárítják, ragasztják – olyan könyveket kezelnek így biztos kézzel, amelyekre a közönséges halandó szinte ránézni se mer. Az eredmény lenyűgöző, az itteni szakemberek immár nemzetközi tekintélynek örvendnek, s egyszer-egyszer külföldi megrendelésre is dolgoznak.

Drága mulatság ez: jó tizenöt éve az anyagi gondok enyhítésére hirdették meg a könyvpatronálási akciót. Aki vállalja a „keresztapaságot”, s adománnyal segíti egy-egy megmentésre szoruló értékes régi könyv konzerválását, annak nevét exlibris örökíti meg, nem beszélve a különböző oklevelekről, elismerésekről. Több ezer könyvnek van már patrónusa, a keresztszülők adományainak összege milliókra rúg. Egyre többen érdeklődnek a lehetőség iránt. A könyvrestaurátorok ritka foglalkozása is felkeltette a pályaválasztás előtt álló fiatalok érdeklődését, ez is bíztató, mert nemcsak a pénz, a szakember is kevés.

A könyvek legnagyobb ellensége – az olvasón kívül – a por – mondja a főrestaurátor. Előbbi ellen még csak lehet védekezni (az olvasóteremben például csak ceruzával szabad dolgozni, nehogy egy véletlen mozdulat toll-nyomot hagyjon a könyvön), ám a por örökké száll a polcokra, amelyeket ilyen mennyiségben nemigen lehet naprakészen tisztítani. A hőmérséklet a díszteremben – és persze a raktárban - egyenletesen hűvös, de a rongálódást legfeljebb fékezni lehet, teljesen kivédeni nem. Az épületét sem: a kicsit későbbről származó kupolát például egy fémkorlát tartja – szerencsére csak a bennfentes tudja, hogy az nem része az eredeti épületnek.

A díszteremben a jelenlegi kiállítás november 9-ig tekinthető meg, hétfőtől vasárnapig 10 és 18 óra között.

Az olvasótermek vasárnap kivételével 9 és 21 óra között látogathatók, július 27. és 31. között a könyvtár zárva van.

www.onb.ac.at